Várhegyi Éva: Ekotrip

Kormány a bankban

Egotrip

Amikor a harmadik Orbán-kormány a minap megvásárolta a negyedik legnagyobb magyar bankot, az MKB-t, déjà vu érzésem támadt: valami hasonlót láthattunk 1998-ban, amikor az első Orbán-kormány állami tulajdonba vonta a csőd szélére jutott Postabankot.

Akkor is, most is úgymond kényszerből tette, ám akkor is és most is kilóg a lóláb eme érvelés mögül. Akkoriban ugyan a második legjelentősebb lakossági bank sorsa forgott kockán, ami indokolhatta a tetemes (kezdetben 152 milliárd forintos, később további 25 milliárddal megtoldott) mentési költséget, ám már akkor is lehetett volna más megoldást találni (például a betétesek kártalanítása mellett történő felszámolást).

Ha a mentés célja a Postabank újbóli értékesítése lett volna, az valóban ésszerűvé tette volna az állami feltőkésítést, ám hamar kiderült, hogy Orbán már akkor is ellenállhatatlan vonzalmat érzett a befolyásos bankok iránt. Az akkori pénzügyminiszter, Járai Zsigmond memoárja szerint a Postabank újbóli privatizációja melletti érvekre a kormányfő válasza ez volt: „Miért ne tartanánk állami tulajdonban?” És így is történt. Bár kezdetben felajánlották az OTP-nek, az elégtelen vételárra hivatkozva később visszakoztak, Orbán pedig megkönnyebbülten tudathatta népével, hogy kormánya a nemzeti tulajdon védelmében állami kézben tartja a Postabankot. Változást csak a 2002-es kormányváltás hozott: a Medgyessy-kormány nyílt privatizációs pályázatot írt ki, s a három aspiráns közül a legtöbbet kínáló osztrák Erste vehette meg és olvaszthatta magyar leányába a népszerű lakossági bankot. Az új tulaj akkor még nem tudhatta, hogy a visszatérő Orbán-kormány kurucos hevében százmilliárdos sarcokkal fejeli majd meg a válságnak a bankra háruló terhét.

Az állam mostani bankvásárlása közgazdaságilag még annyira sem indokolt, mint az 1998-ban tőkéjét vesztett és a tőke pótlására alkalmatlan tulajdonosokkal megvert Postabank esetében, amikor a magyar kormány valóban lépéskényszerbe került. Az MKB a német anyabank uniós kötelezettsége miatt (ti. mert állami segítséget kapott) eladási kényszer alatt állt, s ez éppenséggel a tulajdonos bajor kormányt szorította, nem a magyart. Valamilyen áron előbb-utóbb vevőre talált volna az MKB, és az átadás a magyar állam nélkül is rendezetten ment volna végbe, hiszen a bajor anyabank nem engedheti meg magának a botrányt. Az OTP már árajánlatot is tett az MKB-ra, ám végül a magyar kormány ráígért erre. Nem hinném, hogy a bajorok iránti baráti gesztusként döntöttek Orbánék a leánybank megvásárlásáról. Habár kétségkívül jól jött a bajor tartományi kormánynak, hogy az uniós határidő előtt jó két évvel megszabadulhatott a horribilis veszteségeket termelő magyar leánybanktól.

Azt sem hinném, hogy pusztán Csányi Sándor bosszantása végett vásárolta meg a kormány az MKB-t. Orbán Viktornak nagyon is érdekében állt, hogy hozzájusson egy jókora bankhoz, amelynek a portfóliója kereskedelmi ingatlanokkal van tele. Az ingatlanpiac fellendülése előtt ez jó lehetőséget teremt kegyelt­jeinek arra, hogy kedvükre halászgassanak a zavarosban. Az ideológiai lózung persze most is a nemzeti tulajdon dominanciájának megteremtése a bankszektorban; a választók megnyeréséhez ilyesmire is szükség van, hiszen a koncból nem juthat mindenkinek. Annak idején, a Postabank megmentésekor és állami kézben tartásakor sem volt alaptalan a gyanú, hogy a bank rossz követeléseinek kezelésére alapított Reorg Rt. egyfajta pénzkivételi helyként működhet, minthogy senki emberfia meg nem tudta volna mondani, hogy a követelések értékesítése reális áron történik-e. A gyanút az alapozta meg (bár bizonyító erővel nem bírt), hogy a bank feltőkésítése több tízmilliárd forinttal meghaladta a könyvvizsgálók által becsült tőkehiányt, mégis további 25 milliárdot kellett az államnak betolnia a Reorgba.

Az MNB az ősszel tervezi létrehozni a magyar bankok rossz követeléseit, elsősorban a kereskedelmi ingatlanokra nyújtott hiteleit és a mögöttük álló, már érvényesített ingatlanfedezeteket átvevő ún. rossz bankot. A többi nagybanktól eltérően az MKB esetében mind az átadó, mind az átvevő ugyanazon magyar állam lesz, vagyis senki kívülálló nem kontrollálhatja, reális áron történik-e majd a tranzakció. Az MKB követelései és ingatlanjai így szabad prédává válhatnak. Elvileg jól hangzik ­persze, hogy a „rossz bankot” a papíron független MNB működteti majd, ám a gyakorlatban ez aligha nyújt védelmet a politikai befolyás és a herdálás ellen. Elegendő a mai jegybanki vezetés kormánynak tett gesztusaira és megalomán költekezéseire gondolnunk, mint amilyen a nagyszabású műkincs- és ingatlanvásárlások sora vagy a közgazdasági képzésbe történő erőszakos, pusztán a pénz erején alapuló behatolás.

Az elvárt „aktív hitelezéssel” a kormánypolitikát szolgáló állami MKB működése vélhe­tően sokba kerül majd az adófizetőknek, még akkor is, ha elfogadjuk az MNB átvilágítói stábjának állítását, hogy olcsón kapta meg a magyar állam a bankot (szerintük a bajorok által kellően feltőkésített bank legfeljebb 100 millió eurót ér, az állam pedig 55 milliót fizetett érte). Az üzleti bankok nem hülyeségből jegelik a normális esetben profitot hozó hitelezési tevékenységüket Magyarországon, hanem a visszafogott hitelkereslet, a bizonytalan gazdasági kilátások és a durva, gyakran jogtipró banki elvonások miatt. Ezen a tulajdonváltás sem segít. Eggyel több olyan bank lesz viszont, amelynek hitelpolitikáját a magyar kormány határozza meg, s amelynek esetleges veszteségét a magyar állampolgárok fizetik meg. Ez akkor sem vigasz, ha tudjuk: az MKB korábbi üzletpolitikája is sok sebből vérzett, aminek a kontója a bajor adófizetőket terhelte.

Varga Mihály azon ígérete sem nyugtat meg kellően, hogy a kitisztított bankot valamikor majd eladja a kormány, és még keres is a bolton. A nemzetgazdasági miniszter üzleti érzéke felől nincs kétség, hiszen felmondta a leckét: „Olcsón kell venni, és drágán eladni.” Csakhogy a legelszántabb miniszter sem üzletelhet pusztán az adófizetők érdekében, köti őt a politikai lojalitás. Annyit Varga is elárult, hogy az MKB nemzeti tulajdonban marad, ha pedig így lesz, akkor a vételárat bizonyosan nem a piaci verseny alakítja majd.

Nem kétséges, hogy lesz olyan ár, amelyen a kipucolt és kistafírozott bank elkel, ha netán a kormányfő mégiscsak lemond egyszer régi vágyáról, egy nagybank tulajdonlásáról. De még ebben az esetben is kérdés, hogy a gyöngyszem mely politikai-üzleti csoport birodalmát fogja ékesíteni. Amíg állami kézben marad, addig nem csupán a klientúraépítés és -megtartás eszközéül szolgálhat a bank, de a várományos új tulajdonosok csicskáztatására is kiválóan alkalmas.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.