Korlátbontások évadja
Divatba jött a korlátbontás. Február első péntekén a Fidesz-frakció üléséről rohamozták meg érettnek mondott politikusok a parlament épületét védelmező kordont, mondván: nincs jogalapja és a közérdekkel is ellentétes, hogy egy közteret elzárjanak az utca polgárától. Négy hétre rá egy pénzügyi konferencián szintén érettnek látszó közgazdászok hívták korlátbontó rohamra a Nemzeti Bank frissen kinevezett, hivatalát még el sem foglaló elnökét. Õk a forint árfolyamának mozgásterét behatároló kordonokat szerették volna ledöntetni, úgyszintén a közérdekre hivatkozva, arra, hogy a forint árfolyamát kordában tartó sávhatárok többet ártanak, mint használnak.
Az árfolyamsáv ledöntését szorgalmazó osztag kapitánya Hamecz István, az OTP Alapkezelő újdonsült vezetője volt, aki azonban nem ebben a minőségében élvezett közfigyelmet azon a március eleji pénteken, hanem azért, mert két nappal korábban még a monetáris politikai döntések előkészítéséért felelős jegybanki vezető volt. Az árfolyamrendszert érintő szavainak különleges súlyát éppen ez a minősége adta: a befektetői közönség okkal gondolhatta róla, hogy az MNB minapi igazgatójaként olyan (bennfentes) információk birtokában lehet, amelyek megalapozzák az árfolyamsáv lebontására irányuló javaslatát.
Nem is maradt el a hatás: javaslata rögvest önálló életre kelt. Elsőként a pénzügyi konferencia résztvevői kezdtek spekulálni arról, hogy milyen előnyei és hátrányai lennének az árfolyamsáv eltörlésének, majd a sajtó által megszólaltatott piaci elemzők tették meg ugyanezt. Nem is lett volna baj, ha a dolog megmarad egyfajta értelmiségi spekuláció szintjén. A téma természetéből azonban egyenesen következett, hogy a verbális jelzésekre érzékeny fülű pénzpiaci befektetők is "vették a lapot", és így azonnal megindult a sáv eltörlésére irányuló pénzügyi spekuláció, ami a forint - egyébként indokolatlan - erősödésében öltött testet. Ha valakinek, hát a befektetőkkel való jegybanki kapcsolatot ápoló egykori vezetőnek látnia kellett ezt a veszélyt.
Mint ahogy azt is látnia kellett, hogy a távozó MNB-elnök utolsó hivatali napjára időzített kijelentésével lehetetlen helyzetbe hozza a jegybank megújuló vezetését. Hiszen ha igaza volna is abban, hogy értelmetlen az árfolyamsáv fenntartása, akkor is tudnia illett, hogy egy ilyen lépést váratlanul kell meglépni, nehogy beinduljon az erre irányuló spekuláció. Tudnia kellett, hogy ezt nem kényszerhelyzetben ildomos megtenni, amikor a spekulációs vásárlások hatására megerősödő forint már a sávhatárt feszegeti, hanem akkor, amikor távolabb van tőle. Ennyiben más ez a sávdöntés, mint a parlamenti kordonbontás: itt nem kell (sőt, nem is jó) közel kerülni a korláthoz, míg amott muszáj valami módon fizikai kontaktusba kerülni vele.
Tegyük most félre azt a kérdést, miféle indíték játszhatott szerepet az árfolyamsávról szóló nyilvános vita kirobbantásában és az eszmecsere időzítésében; bízzuk ennek megválaszolását az oknyomozó újságírásra. Koncentráljuk most csak a kialakult helyzetre: arra a slamasztikára, amibe a jegybanki vezetés és a kormány került. A sávledöntés melletti mostani érvek egyike szerint a jegybankelnökváltás kitűnő alkalmat ad a szakmailag indokolható döntésre, a lépés így az inflációs célkövetés modernizációjaként tűnhet fel. Az időzítés mellett szóló másik érv szerint rendeződni látszik a kormány és a jegybank viszonya, ezért most senki nem feltételezi a jegybankról, hogy a sáveltörlést a további forinterősítés szándéka vezeti. Mindez egész jól hangzana akkor, ha az ötlet felröppentésével nem veszett volna el jó időre a meglepetésszerű sávlebontás esélye.
Sántít a párhuzam, de azért gondoljuk meg: ha Orbán Viktor előre értesíti a rendőrséget frakciója kordonbontó szándékáról, akkor az akció lényege veszett volna oda. Akkor a rend őrei vagy előre lebontották volna (miként most, március 19-én éjjel megtették), vagy élő fallal állták volna útját a képviselői engedetlenségnek. A sáveltörlés lehetőségének megszellőztetése a rendőrség helyett a pénzügyi befektetőket mozgósította, akik spekulatív forintvásárlással próbálkoznak ledönteni az árfolyamkorlátot, illetve arra bírni a jegybankot és a kormányt, hogy ezt akkor is megtegye, ha éppen nincs erre ándungja. A különbség annyi, hogy a rendőrség fix (éh)bérért dolgozik, míg a pénzügyi spekulánsok irdatlan pénzeket nyerhetnek sikeres akciójuk eredményeként.
Normális esetben, amikor a magyar forint éppen nincs felértékelődési nyomás alatt, hanem a sávhatártól messzebb érzi jól magát, az ország pénzügyi vezetése fontolóra veheti, hogy érdemes-e fenntartani az árfolyamot védelmező kordont, amely nem engedi, hogy az euró 315 forint fölé és 240 forint alá menjen, mert mihelyt ezt tenné, akkor a jegybanknak automatikusan közbe kell lépnie (kamatemeléssel vagy -csökkentéssel, illetve euróeladással vagy -vásárlással). Az árfolyamkordon lebontását javaslók szerint a korlát léte eleve nem fér össze az inflációs célkitűzés rendszerével, mivel megakadályozza, hogy a meghirdetett inflációs cél érdekében tetszés szerint erősödhessen a forint.
A sáv fenntartása mellett érvelők ezzel szemben azt mondják, hogy egy olyan kisméretű, nyitott gazdaság esetében, mint amilyen a magyar, a monetáris politika nem tekinthet el teljesen az árfolyamtól. Ha szabadon lebeghetne a forint az euróval szemben, a jegybanknak időnként akkor is meg kellene akadályoznia a forint túlzott megerősödését vagy gyengülését, ezért a mostani, viszonylag tág (±15 százalékos) ingadozási sáv nem sok vizet zavar. Vannak, akik elvileg nem tartják rossz ötletnek az árfolyamsáv eltörlését, de nem a mostani helyzetben, amikor az inflációs cél 250 forint körüli euró mellett is teljesíthető, miközben a magyar valuta túlzott megerősödése indokolatlanul fékezné az amúgy is elapadt gazdasági növekedést. Az ötlet megszellőztetése miatt kialakult spekulációk mellett különösen nagy a veszélye annak, hogy túlerősödik a forint, amit viszont - a rövid távon még fennálló inflációs nyomás miatt - nem lenne szerencsés idő előtti kamatcsökkentéssel ellensúlyozni.
Szép kis csapda a frissen debütált jegybankelnöknek, amiből - jó esetben - megfelelő verbális intervencióval vergődhet ki. Kommunikációs képességének főpróbája így most kényszerűen élesbe vált: telt házas bemutatóvá lép elő.
