Pálya a magasban (A távolságot mint üveggolyót... 4.

...és még mindig vízen...)

  • Zeidler Miklós
  • 2007. május 10.

Egotrip

A távolságot mint üveggolyót... 4. ...és még mindig vízen... Szinte még el sem csitultak a hullámok azt követően, hogy az amerikai Paul Boyton maga tervezte úszófelszerelésében átszelvén a La Manche-csatornát, 1875. május 29-én hajnalban Dover mellett partot ért, amikor egy brit hajóstiszt, Matthew Webb hasonló útra indult, hogy helyreállítsa a világbíró tengeri hatalom megtépázott becsületét.

A távolságot mint üveggolyót... 4.

...és még mindig vízen...

Szinte még el sem csitultak a hullámok azt követően, hogy az amerikai Paul Boyton maga tervezte úszófelszerelésében átszelvén a La Manche-csatornát, 1875. május 29-én hajnalban Dover mellett partot ért, amikor egy brit hajóstiszt, Matthew Webb hasonló útra indult, hogy helyreállítsa a világbíró tengeri hatalom megtépázott becsületét. Csakhogy míg Boyton speciális gumiruhában, egy kajaklapát és egy minivitorla segítségével küzdötte le a jó húszmérföldes távolságot, Webb kapitány mindenféle rafinált segédeszköz nélkül, csupán erejében és szellemében bízva vágott neki az óceánnak. Úgy is mondhatnók: ez volt a brit sportsmanship válasza az amerikai technicizmusra. S persze éppily jelentős különbség volt az is, hogy míg Boyton a francia partok felől érte el Albiont - s ezzel újabb szöget vert be a splendid isolation koporsójába -, Webb Doverből indulva Calais-t vette célba, s mutatványa azt sugallta, hogy a kontinens csupán néhány karcsapásnyira van a brit talentum számára.

A 19. század második felének e nagy vállalkozásait ugyanaz a meggyőződés és lelkesedés táplálta, ami a kor természettudományos kutatásainak és nagy felfedező expedícióinak is lökést adott - a világ megismerhetőségébe, a természet megzabolázhatóságába és az ember mindenhatóságába vetett hit. Más volt ez, mint az antikvitás iránti preromantikus rajongás, amely a kalandos életű Lord Byront arra indította, hogy a görög mondákból ismert Leandert imitálva 1810 májusában átússza a Hellészpontoszt. S persze egészen más, mint a puszta menekülési ösztön, amely Giovanni Maria Salatit indította útnak Doverből Franciaország irányába. Az olasz származású Salati Napóleon seregében szolgált, Waterloonál sebesülten angol fogságba esett, mígnem egy csöndes éjjelen meglépett a Dovernél állomásozó börtönhajóról, s másnap reggel már Boulogne közelében vette fel őt egy arra járó halászbárka. Már amennyiben elhisszük, hogy Salati minden külső segítség nélkül, a nyílt tengeren egymaga tájékozódva, a ma fennálló rekordhoz közeli idővel teljesítette a távot, amikor Európában még a mellúszó tempó számított a leggyorsabb - lényegében egyetlen - úszásmódnak.

Az első hivatalos csatornaátúszási kísérlet bizonyos J. B. Johnson nevéhez fűződik, ám ő 1872. augusztus 24-én, alig egyórányi tempózás után feladta a próbát. Kísérlete így is nagy érdeklődést keltett, s példaként szolgált hősünk, Webb számára is. Amikor a kapitány 1873-ban egy hoszszabb tudósítást olvasott Johnsonról, letette az uniformist, otthagyta az Emerald gőzöst és tréningbe állt. Kétévi felkészülés után, melynek során szörnyű távolságokat tett meg a tengerben a déli brit partok mentén, 1875. augusztus 12-én nekivágott az ismeretlennek. Ám miután az áramlás 9 mérfölddel elsodorta kitűzött útvonalától, ráadásul erős viharba is került, 7 órányi küzdelem után felkapaszkodott a kísérőcsónakba.

Augusztus 24-én délben azonban Webb ismét ott állt a doveri Admiralty Pier végén, vékony vörös selyemtrikóban, bezsírozott testtel, hogy aztán négy perccel egy óra előtt az apállyal vízbe szálljon. Ezúttal kegyes volt hozzá az időjárás, s igen jól haladt a tükörsima, 18 fokos tengervízben. Természetesen mellúszó tempóval, hiszen a szigetországban még nem terjedt el - jóllehet néhány éve ismert volt már - a népszerűsítőjéről elnevezett, a mai gyorsúszás elődjének tekinthető Trudgen-stílus. A derék britek ugyanis viszolyogva szemlélték a primitív fröcsköléssel járó, idétlen, motollázó karmozgást, amelyet összeegyeztethetetlennek tartottak az úszás esztétikumával.

Útja során Webb rendszeresen táplálkozott a kísérőhajóban elhelyezett készletekből: ale-t, húslevest, illetve feketekávét fogyasztott, néha erősítésképpen "egy kevés májolajat vett". Ha medúza csípte meg vagy szeme sajgott a sós tengervíztől, netán álmosság, fáradtság tört reá, a régi tengerészbölcsességhez folyamodott, miszerint nincs olyan nehézség, amelyen néhány korty brandyvel ne lehetne úrrá lenni. Mindezt gondosan dokumentálta a bárkán helyet foglaló négy újságíró és az Illustrated London News rajzolója. A kis karaván többször is találkozott átkelőhajókkal, a vitorlások és gőzösök népe ilyenkor lelkesen meghurrázza Webbet, egy bengáli hajó kapitánya pedig még görögtüzet is gyújtatott - nem is annyira az ünneplés végett, hanem hogy utasai jobban láthassák a gépiesen tempózó bajnokot.

A kimerítő éjszakai órák után hajnali fél hatkor a köd felszállt, és felderengtek Webb előtt a francia partok. Az apály miatt azonban lehetetlen volt megközelíteni a szárazföldet, ezért Webb még órákon át úszkált, hogy bevárja a dagályt. Közben vihar támadt, s bár kísérőcsónakja igyekezett szél felől védeni a kapitányt az erős hullámzástól, a három órán át tartó erős küzdelem így is alaposan elcsigázta őt. Ekkor bukkant fel - 9 óra tájban - a Maid of Kent postahajó, melynek matrózai a Rule Britanniát intonálták Albion hős fia tiszteletére. Meglehet, e fülsiketítő kórus zeneileg mérsékelt élményt nyújtott, mégis föllelkesítette Webbet, aki erőre kapott, s miután délelőtt 10 óra 41 perckor lába végre zátonyt ért, Cap Gris-Nez mellett a partra gázolt. 21 óra és 45 perc telt el indulása óta, a sodró áramlatok miatt a tervezett 21 mérföld helyett a korabeli számítások szerint közel kétannyit kellett úsznia.

A következő 36 esztendőben senkinek sem sikerült átúsznia a Csatornát, pedig az évkönyvek többtucatnyi kísérletet jegyeztek föl. Webb eközben learatta a babérokat, és éveken át bemutatókon vett részt busás fellépti díjért. Úszóbravúrok sorát mutatta be, melyek azonban egyre vásáribb jelleget öltöttek. A kapitány sohasem szerzett vagyont, a pénz kifolyt a kezéből, ezért újabb és újabb kunsztokat volt kénytelen vállalni. 1883 nyarán Amerikába utazott, és azzal az elképesztő ötlettel állt elő, hogy a vízesés alatt átússza a Niagarát. Tízezer dolláros honoráriumot remélt a környékbeli vasúttársaságoktól, amelyekre fényes üzlet várt az odalátogató érdeklődők jóvoltából. Webb tudta, hogy életveszélyes feladatra vállalkozik - a folyó a zuhatagnál 30 méter mély, örvényei kiszámíthatatlanok, a veszélyes zúgókon a sodrás a 60 km-es sebességet is eléri -, mégis bízott ügyességében és szerencséjében. A vasúttársaságok végül elálltak a szerződéstől, Webb azonban nem akart csalódást okozni a többezernyi érdeklődőnek, és - inkább már csak neve becsületéért - július 24-én délután 4 órakor jól ismert vörös selyemtrikójában a vízbe ereszkedett. Mutatványa tíz percig sem tartott, néhány energikus tempó után teste szinte tehetetlenül sodródott át a zúgókon, a nagy örvény pedig pillanatok alatt elnyelte. Összezúzott tetemét csak napok múlva vetette föl a víz. A város költségén temették el a zuhatag közelében - azon a helyen, amelyet a helybéliek úgy ismernek: az Idegenek pihenője.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.