Pete Péter

Hozzáadott érték

Vak vagy bátor?

  • Pete Péter
  • 2013. június 30.

Egotrip

Ugye ismerik? "Nem vak az a ló, csak bátor..." - mondja a kupec az eladásra kínált lóról, amikor az nekimegy a falnak. És ha nem megy neki, akkor biztosan lát? Mi van, ha egyszerűen csak szerencséje volt? Vagy ha - mi, akik látunk - tényleg láttunk arra valami falat, de mire a jószág odaért, a fal már nem volt ott? Na jó, nem feszítem tovább, úgysem lovakról lesz itt szó, hanem monetáris politikáról. A kérdés azonban ugyanaz: megalapozott, a helyzet alapos mérlegelését tükröző döntés volt-e az MNB Monetáris Tanácsa részéről, hogy már tavaly augusztusban elkezdte csökkenteni az alapkamatot, vagy csak szerencséje volt, és - a körülmények előre nem látható pozitív megváltozása nélkül - akár baj is lehetett volna belőle?

2012 nyarán az alapkamat 7 százalékos szinten állt, ami nemcsak a vezető piacgazdaságok 0-1 százalék körüli szintjéhez mérve volt rendkívül magas, de az egy évvel korábbi hazai szintet is felülmúlta. A kormányzat és a jegybank közti feszültségnek éppen ez volt az egyik oka. A kormány szorgalmazta a jelentős lazítást, ám ennek a bank vezetése sokáig ellenállt. A csökkentési ciklus megkezdését nem övezte szakértői konszenzus, maga a tanács is élesen megosztott volt a mérséklés mellett szavazó, a jelen kormányzat által delegált tagok és a kivárást szorgalmazó, még az előző kormány által kinevezett banki főtisztviselők között. Az egyszerűsítést amúgy is kedvelő hazai sajtó e nézetkülönbséget hajlamos volt úgy interpretálni, mint a - helytől és körülményektől függetlenül - magas, illetve alacsony kamatot pártolók táborának ütközését, ami a közbeszédben - közgazdasági tartalmától teljesen függetlenül - hamarosan a jók és rosszak más területeken is folyó gigantikus küzdelmének részévé avanzsált.

Mára a havi rendszerességgel bejelentett csökkentések hatására az alapkamat jelentősen - 4,5 százalékra - süllyedt, és további mérséklések várhatók. A negatív következményektől tartók aggodalmai nem igazolódtak. Az ország külső finanszírozása biztosítottnak látszik, a csökkenő hozamok ellenére a külföldi befektetők továbbra is vásárolják a magyar állampapírokat, a forint árfolyama nem zuhant. Mi több, a kamatcsökkentés az MNB céljának elérését sem veszélyeztette, az inflációs ráta 1,7 százalékra esett vissza. Itt van hát az ideje, hogy a tavalyi kamatpolitikát ellenzők - e sorok írójával egyetemben - elismerjék tévedésüket? Persze ha mindazt, amit most tudunk, már akkor tudtuk volna, senki sem opponálta volna a kamatcsökkentést. A korabeli álláspontok megalapozottságát csak a korabeli információkkal szembesítve lehet megítélni. Lássuk hát, hogyan szóltak az érvek akkor?

A csökkentés hívei a lépés gazdasági aktivitást élénkítő hatásával érveltek. Az alacsonyabb kamatok hitelfelvételre ösztönöznek, a hitelből finanszírozott beruházás és fogyasztás fellendül, s ezért nő a termelés. Noha ennek egyelőre nincs nyoma - a hitelállomány még mindig csökken, és a kibocsátásban is csak a korábbi csökkenés megállása látszik -, az élénkülés a következő negyedévekben megindulhat, és az alacsonyabb kamatnak egyéb pozitív hatásai is vannak. Csökkennek a hiteladósok - mindenekelőtt az állam - finanszírozási költségei.

A fenti logikát, az alacsony kamatszint általában vett üdvös voltát az óvatoskodók sem vitatták - nehéz is volna, ez szerepel a bevezető közgazdaságtan-tankönyvekben -, ám az akkori konkrét körülmények között a lazítás megkezdését túlzottan kockázatosnak ítélték, és úgy gondolták, hogy nem szolgálja az MNB törvényben deklarált céljának elérését sem. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy 2012 közepén még javában dúlt a görög államcsőd nyomán kialakult nemzetközi pénzpiaci hisztéria, aggódtunk azon, hogy Spanyolország és Olaszország is fizetésképtelenné válik, ami az eurózóna összeomlásával fenyegetett. A pénzpiaci befektetők ilyenkor a kockázatosnak ítélt országok valutáiból biztosabb helyre menekítik pénzüket, ami az érintett valuta hirtelen leértékelődésével és finanszírozási nehézségekkel jár. A tőkemenekülés megállításának egyetlen módja az, ha a magasabb kockázatokat magasabb kamatokkal ellensúlyozzák.

Magyarország 2012-ben különlegesen kockázatosnak számított, bizonyítja ezt az a magas - az év első felében 5-6 százalékos - kockázati felár, amit a hitelek nyújtói az általuk elvárt kamatba építettek. Az ország sérülékenységét a kormányzat is érzékelte, a 2011/12 fordulóján 300 forint fölé ugró árfolyamtól megriadva "biztonsági hálóért" kilincselt az általa amúgy ellenségnek tekintett IMF-nél. Nem véletlenül volt tehát a jegybanki alapkamat 7 százalék 2012 augusztusában, és volt alapja annak a félelemnek, hogy egy elhamarkodott csökkentés a valuta drasztikus gyengülését okozhatja.

A kockázati felárak az utolsó negyedévben aztán látványos zuhanásba kezdtek, ám akkor még sem ennek mértékét, sem várható tartósságát nem lehetett előre látni; arról nem is beszélve, hogy a pénzpiacok radikálisan növekvő étvágyának semmi köze nem volt a hazai makroökonómiai folyamatokhoz. Mindez azért következett be, mert az európai és az amerikai jegybank példátlan méretű monetáris lazítással igyekezett enyhíteni a pénzpiaci turbulenciákon. Ma már úgy látjuk: sikerrel, de akkor ebből még ugyancsak kevés látszott.

Szerepet játszottak előre nem kalkulálható tényezők az inflációs ráta ez év elejétől tapasztalt radikális csökkenésében is. A mért inflációra érdemileg ható rezsicsökkentésről például a múlt év végén még szó sem volt (és amúgy sem gondoljuk, hogy a monetáris politikának erre kéne reagálnia). A kamatcsökkentési ciklus kezdetekor a fogyasztói árindex 6,6 százalékon állt, ami több mint kétszerese a jegybank törvényben előírt 3 százalékos inflációs céljának. Mi több, a bank szeptemberben készített előrejelzése még 2013 egészére is az inflációs cél feletti áremelkedést valószínűsített. Márpedig ha középtávon az infláció magasabb a célnál, erre a magas kamat a szabályszerű válasz.

Lehet persze azt mondani, hogy az előrejelzők tévedtek, alábecsülhették például a reálgazdaság várható visszaesésének mértékét, vagy az infláció csökkentésére ható más tényezőket. Ezeket az előrejelzéseket azonban senki, a kamatcsökkentést szorgalmazók sem vonták kétségbe. Bárhogy is olvassuk a korabeli nyilatkozatokat, a kamatcsökkentés hívei nem tudták, valójában meg sem kísérelték eloszlatni az ellenzőkben felmerült aggodalmakat. A kamatpolitika lovának szerencséje volt, ami persze mindnyájunk szerencséje, hiszen a Monetáris Tanács tekintélye a legkevesebb, ami egy valutaválságban elveszett volna. Szerencsénk volt, hogy ilyesmi nem történt, ám a vakszerencse utólag sem igazol vakmerőséget. A monetáris politikában biztosan nem.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.