Sportosan
Tegnapelőtt el kelletett csapnom a Janit. Három napig hevert részegen a fészerben, még a malacokat sem etette meg, se almozás, se szénahordás, se semmi. Majd magam.
Hajnalban keltem, frissen, mozgásomon meg sem látszott az a kis kihagyás, nagyon egyben voltam, ruganyosan mozogtam, tavalyi húzódásomnak nyoma se volt, már a szememből is sugárzott a győzelem; a disznóólon gyorsan túljutottam, ez, mondhatni, kötelező gyakorlat volt, meg se kottyant, elvárható minimum, az én hátteremmel és jelenlegi formámmal joggal. A pajta nehezebb feladatnak ígérkezett, voltak kedvezőtlen előjelek, időjárási nehézségek, irreális talaj, de gyorsan rácáfoltam a pesszimista aggodalmakra, határozott kezdés után egy pillanatra sem engedtem ki a kezem közül a sikert, nagyon éreztem a trágyát, és kiváló időeredménnyel teljesítettem. Most rákészülhetek a holnapi nagy feladatra, van egy kis pihenőidőm, de ünnepelni még korai volna.
Kikiabáltam Veronkának, menne el a Laci kocsmájába Jókai-bablevesért. Szívesen elnézem, azt hiszem, sokakkal együtt, ahogyan megy le a dombról, részint, mert ilyenkor nem látszik az arca, részint meg mert még mindig kiváló kondícióban van, komoly edzésmunka áll mögötte; bár nemrég háromszor is súlycsoportot váltott, eredményei sem mindig olyan fényesek, még kár volna leírni. Hazai pályán komoly ellenfélnek bizonyulhat, edzésterve hétpecsétes titok. Okozhat meglepetéseket.
A bableves pocsék volt. A Laci, úgy látom, leblokkolt, nem tudja hozni a formáját, látszik rajta, hogy nem vette komolyan a tavalyi idényt, talán túl sokat lazított, úgy hírlik, a csapattal is voltak gondjai. Hiába, no, érződik, hogy nincs rajta valahogy a bablevesen, hagyja elúszni, szerintem már föl is adta. Nem ilyennek ismertük, szívós, kemény, fifikás legény volt, a magyar iskola neveltje, de a formaidőzítéssel az idén valahogy baj van. Lacika szereti a rotweilereket, és van egy fehér egere is, a kis kedvenc, befőttesüvegben tartja. Édesanyja különben egyszerű, kétkezi munkásasszony, büszke a fiára, reméli, hogy egyszer még visszatér az élvonalba. Magam is bízom benne.
Mindegy, leheverek a kanapéra, átfutom a leveleket.
Írt az APEH, hosszú kimutatás, a lényeg az, hogy tartozom nekik mintegy 104 Ft-tal. Jaj, a Lali - csak így nevezem az adóhivatalt, hagyományosan, családi körben, magam között - hosszú pályafutása alatt már követett el ilyen kisebb hibákat, sebaj, voltak felejthetetlen teljesítményei, azokra emlékezzünk szeretettel. A vezetés bizalmát méltán élvezik most is. Kitartó edzésmunka, pszichikai és fizikai felkészülés, emberfeletti teljesítmény nap mint nap, ami most hozza meg gyümölcsét. Ráerősít, meghúzza magát, és kész a gikszer. Pedig hihetetlenül akar ez a csapat, összemérik az erejüket bárkivel, virtusban nincs hiány. A késedelmi pótlékban voltak az elmúlt időszakban a legjobbak, itt hozták igazán a formájukat, embertelen erőfeszítéssel, igazi gladiátorok, kolosszális harcosok. Ki gondolná, hogy Lali él-hal a vattacukorért, hobbijaként az évkönyvekben a lábtengó szerepel, és persze első a családja. A nagylány, ha minden igaz, élvonalbeli adóhivatal lesz.
Amióta a miniszterelnök azt nyilatkozta Sydneyben, hogy valahogyan sportos országot képzel el, ahol a nép alkotóerejének a legjava jön ki, miként a sportversenyeken szokott - nos, azóta másként látom a világot.
Például maga a kormány. Nagyon együtt vannak a fiúk, igazi csapatszellem van, jó értelemben vett vagányság, egymás kölcsönös tisztelete, és a Főnök - ők csak így hívják egymás között, a Főnök - minden utasításának maradéktalan betartása: csak így megy, így jutottak el idáig. Voltak híresztelések a csapat háza tájáról, hogy stiklik így meg úgy - hát, hol nem fordul ez elő, fiatalok, a közönség kedvencei. De most minden bejön nekik, nem bírják elrontani, mind agyilag, mind mentálisan teljesen egyben vannak, megvannak, nincs önzőzés, de vannak szép egyéni megoldások, a támadást egyedül is felvállalják, a dobogó legmagasabb fokán. Nem adják fel, vert helyzetből fordítanak, honnan hozzák vissza! Egy utolsó nagy erőfeszítés, most kell megfogni, ezt már senki nem veszi el tőlük, elkészült az erejével. S ha most mégsem sikerül, ha nem jön össze, közbejön, mittudomén, makacs ínhúzódás, térdsérülés, bíró sporttárs - azért ott vannak a topon, bárkivel partiban vannak, elkeseredésre semmi ok, az biztos, hogy legközelebb újra megpróbálják, nem olyan fából faragták őket.
Küldök is egy SMS-t az országimázsközpontnak: hajrámagyarok.
Viszem a kosarat, sötétedésig felszedem a hullott almát, jó lesz pitének. Elegánsan, jól ismert, sajátos mozdulatokkal haladok előre, ezer közül megismerném, kerül-e újabb érem a vitrinbe? Az is szépen csillog, egy ország szorít. Esteledik, szunyókáljunk. Holnap újabb megmérettetés, izgalmas versenyek, várható magyar győzelem reményében. De jó is magyarnak lenni.
