Para

Kovács Imre: Én

  • 1999. február 11.

Egotrip

Egy önmagára merõlegesen közlekedõ polgár lépett a keverõpulthoz, és feltartott mutatóujjából erõt merítve, a megbízott fõszerkesztõhöz fordult: - Lesz valami közismertebb zene, vagy csak ez? - kérdezte szertelenül, de nagyon részegen. Ekkor egy általam is csak felületesen ismert ember trombitált a hangszórókból, hogy szinkópákkal kényszerítse térdre a táncolókat, akik rémülten néztek egymásra.

Para-Kovács Imre

Én-teriõr

- Nincs Tankcsapda vagy valami?? - folytatta szívemnek kedvesen a magáról megfeledkezni szándékozó fiatal, majd sorstársaival kórust alakítva a tánctérrõl anyázott. Érdekes, mandolin alakú arca volt, és rozskenyér formájú teste, a szavak között mindig nyelt egyet, majd szomorúan elvonult az egyik sarokba, és hosszan magyarázott valamit egy barna mûanyag csõnek.

A debreceni, Hullaház becenévre hallgató Klinika Mozi egyébiránt újdonság volt számomra, itt tapasztaltam elõször, hogy mire is képes egy élelmes vállalkozó, ha a helyi kórház bonctermét szeretné átalakítani szórakozóhelynek, ami egyébként abból a szempontból is egyedülálló, hogy Európa egyetlen bulihelye, aminek egy mûködõ egészségügyi intézmény ad helyet. Amikor megérkeztünk, komolyan elgondolkoztam, hogy vajon ki lesz hajlandó kijönni az utolsó villamosmegálló után még vagy egy kilométerre lévõ objektumba, de a debreceni fiatalok valószínûleg edzettebbek, mint az átlag, mert már másfél órával a meghirdetett kezdés után vagy húszan tolongtak a proszektúra hangulatos épületegyüttesében.

Egy tévedés folytán a szervezõk Tilos Rádió Partyt hirdettek meg a MaNcs-est után, ami bizonyos fokig igaz is volt, de nem abban a formában, ahogy az egybegyûltek várták. A rádió mezõgazdasági szekciója jazzt nyomott, a party people pedig a fentebb már bõségesen illusztrált módon reagált.

Amikor már fent ültem az 5.59-kor induló InterCityn, szeretettel és tisztelettel gondoltam a bátor MÁV-alkalmazottakra, akik vállalták az elszállításomat, majd kinyitottam a Nemzeti Sportot, és lefejeltem. Azt álmodtam, hogy dupla sajtburger vagyok, de senki sem szeret, erre felriadtam, és kimentem a büfébe. Kõbánya-Felsõn jártunk, mármint én és a vonat. Nem jött be túlzottan.


Copyright (C) MaNcs, 1999. Minden jog fenntartva.

A MaNcs honlapját a Hungary.Network üzemelteti.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.