Para

Kovács Imre: Én

  • 1997. január 9.

Egotrip

Alkonyodik, a kapu előtt fókazsír-tekintetű szociopaták ácsorognak Atlantes márkájú dzsekikben, és egy vonakodó kiskorút próbálnak rávenni valamire, ami minden magára valamit adó állam törvényeibe beleütközik. A serdülőlány peremkerületi démonnak öltözött, de már bánja, kezében nejlonszatyor, benne két liter tej, zsömlék és parizer, riadtan tekinget körbe, aztán bemegy velük a házba. Anyu kis segítője le fogja késni az ebédet.

Alkonyodik, a kapu előtt fókazsír-tekintetű szociopaták ácsorognak Atlantes márkájú dzsekikben, és egy vonakodó kiskorút próbálnak rávenni valamire, ami minden magára valamit adó állam törvényeibe beleütközik. A serdülőlány peremkerületi démonnak öltözött, de már bánja, kezében nejlonszatyor, benne két liter tej, zsömlék és parizer, riadtan tekinget körbe, aztán bemegy velük a házba. Anyu kis segítője le fogja késni az ebédet.

A lengyel közértben elfogyott a kukoricakonzerv, kimegyek az arab diszkontig, legalább be tudom váltani az ezerschillingest, családunk aranytartalékát.

A kosárban félnyugdíjnyi alkohol, a lépcső csúszik, az ajtó előtt sötét van, öngyújtóval keresem a zárat, van három, aztán a hozzávaló kulcsokat. Odabent viszonylagos meleg, csak az egyik konvektor üzemel, tetején száradó narancshéjakkal próbálja felfűteni a teret. Végre eljutok az ágyig, az egyetlen használható helyig a lakásban, és próbálok felmelegedni. Úgy érzem magam, mint egy rajzfilm-bárány, magyarázom Iimnek, hogy ez milyen, lassan megérti, már nem nevet.

Kettesével hullanak el körülöttem a lények, növény, teknős, öleb egyre megy, első körben rossz versekkel bombázzák a vidéki irodalmi folyóiratokat, aztán a fejükre húzzák a Mikulás-zacskót, hogy oxigénhiány következtében felvegyék a néhai nevet, a kerületben már hírem van, az anyák velem ijesztgetik az apákat, a zöldséges félrenéz, amikor kiméri a krumplit, az Útinformban külön megemlítenek.

Iim megint nevet, nem veszi komolyan ezt az egészet, pedig engem tényleg megvisel, alig megy le egy falat a torkomon, nyirkos ágyneműben ébredek ordítva és rögtön iszom, de ő csak mosolyog, félvállról veszi a végítéletet, megnyugtatja a paranoiám. Már az sem idegesíti, hogy a kollégái lopják a pacemakereket.

Kiülök az ablakba, figyelem, ahogy a várost elborítja ez a fehér szemét, nézem a latyakban zakózó nyugdíjasokat. A tél örömei: ideiglenesen lefedett kutyaszar, Demokrata dupla szám, eltévedt papírtrombitás hülyék a köztereken, január a Kárpát-kelepcében.

Iim alszik, kikapcsolom a tévét, letakarítom az égről a Holdat, Iim igazi arisztokrata, csak teljes csöndben és sötétben képes aludni. Ilyenkor Skóciáról álmodik, ahova nem megyünk, meg trappoló vízilovakról, akik nem jönnek már, én meg nézem a kiskorút, ahogy kilép a kapun, kezében nejlonszatyorral, benne két liter tej, zsömlék és parizer.

Levadászott unikornis.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.