Para

Kovács Imre: Én

publikálva
1997/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Alkonyodik, a kapu előtt fókazsír-tekintetű szociopaták ácsorognak Atlantes márkájú dzsekikben, és egy vonakodó kiskorút próbálnak rávenni valamire, ami minden magára valamit adó állam törvényeibe beleütközik. A serdülőlány peremkerületi démonnak öltözött, de már bánja, kezében nejlonszatyor, benne két liter tej, zsömlék és parizer, riadtan tekinget körbe, aztán bemegy velük a házba. Anyu kis segítője le fogja késni az ebédet.

Alkonyodik, a kapu előtt fókazsír-tekintetű szociopaták ácsorognak Atlantes márkájú dzsekikben, és egy vonakodó kiskorút próbálnak rávenni valamire, ami minden magára valamit adó állam törvényeibe beleütközik. A serdülőlány peremkerületi démonnak öltözött, de már bánja, kezében nejlonszatyor, benne két liter tej, zsömlék és parizer, riadtan tekinget körbe, aztán bemegy velük a házba. Anyu kis segítője le fogja késni az ebédet.

A lengyel közértben elfogyott a kukoricakonzerv, kimegyek az arab diszkontig, legalább be tudom váltani az ezerschillingest, családunk aranytartalékát.

A kosárban félnyugdíjnyi alkohol, a lépcső csúszik, az ajtó előtt sötét van, öngyújtóval keresem a zárat, van három, aztán a hozzávaló kulcsokat. Odabent viszonylagos meleg, csak az egyik konvektor üzemel, tetején száradó narancshéjakkal próbálja felfűteni a teret. Végre eljutok az ágyig, az egyetlen használható helyig a lakásban, és próbálok felmelegedni. Úgy érzem magam, mint egy rajzfilm-bárány, magyarázom Iimnek, hogy ez milyen, lassan megérti, már nem nevet.

Kettesével hullanak el körülöttem a lények, növény, teknős, öleb egyre megy, első körben rossz versekkel bombázzák a vidéki irodalmi folyóiratokat, aztán a fejükre húzzák a Mikulás-zacskót, hogy oxigénhiány következtében felvegyék a néhai nevet, a kerületben már hírem van, az anyák velem ijesztgetik az apákat, a zöldséges félrenéz, amikor kiméri a krumplit, az Útinformban külön megemlítenek.

Iim megint nevet, nem veszi komolyan ezt az egészet, pedig engem tényleg megvisel, alig megy le egy falat a torkomon, nyirkos ágyneműben ébredek ordítva és rögtön iszom, de ő csak mosolyog, félvállról veszi a végítéletet, megnyugtatja a paranoiám. Már az sem idegesíti, hogy a kollégái lopják a pacemakereket.

Kiülök az ablakba, figyelem, ahogy a várost elborítja ez a fehér szemét, nézem a latyakban zakózó nyugdíjasokat. A tél örömei: ideiglenesen lefedett kutyaszar, Demokrata dupla szám, eltévedt papírtrombitás hülyék a köztereken, január a Kárpát-kelepcében.

Iim alszik, kikapcsolom a tévét, letakarítom az égről a Holdat, Iim igazi arisztokrata, csak teljes csöndben és sötétben képes aludni. Ilyenkor Skóciáról álmodik, ahova nem megyünk, meg trappoló vízilovakról, akik nem jönnek már, én meg nézem a kiskorút, ahogy kilép a kapun, kezében nejlonszatyorral, benne két liter tej, zsömlék és parizer.

Levadászott unikornis.

publikálva
1997/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk