Para

Kovács Imre: Én

  • 1998. október 8.

Egotrip

Vasárnap van, a Gorkij fasor torkolatában valamelyik noname bevásárlószatyor rendezi éves rendes maratonját, a Ligetben zsezsegnek a sorstalanok, örülnek, hogy futhatnak, mezükön az aktuális szalámi receptjével, vagy hogy meghallgathatják a Bestiákat. A hiányzás proletár igénytelenség.

Vasárnap van, a Gorkij fasor torkolatában valamelyik noname bevásárlószatyor rendezi éves rendes maratonját, a Ligetben zsezsegnek a sorstalanok, örülnek, hogy futhatnak, mezükön az aktuális szalámi receptjével, vagy hogy meghallgathatják a Bestiákat. A hiányzás proletár igénytelenség.

Mi az erkélyről nézzük, ide vetett minket a sors, ami egyébként is debil kalapácsvetőként dobált minket ide és tova ebben a leginkább lavórra emlékeztető képződményben, amit tudatosan és szeretettel nevezünk hazánknak, leszámítva az itt tanyázó népet, akik olyanok, amilyenek, de inkább amilyenek, ha tetszik érteni, mire gondolok.

Ültem az Audiban (a máséban), és azon aggódtam, hogy mi lesz, amikor a vezető megkérdezte, hogy mér, mi lenne, és akkor tényleg áthasított rajtam, hogy persze, mi a fasz lenne, hiszen akiket tényleg érdekel a MaNcs sorsa, azokkal valószínűleg mind beszéltem az elmúlt fél órában, a többiek pedig - bocsánat a szóért, de pestiesen szólva - úgy szarják le, mint ismeretlen Beckett-hős a tátongó sírgödröt.

Hazamentem, és Erzsinek meséltem tovább. Erzsi megértő volt, szőke és ingerült, valamit nevelni akart rajtam, amikor épp kihullott kezemből a világ, úgyhogy rácsaptam a mosógép fedelét, és mikor lefutott a program, ráállítottam a kilépőre, hogy ott maradjon, amíg meg nem szárad. A lecsepegés után két fülénél függesztettem az egyébként növényfuttatásra szánt damilon, aztán mellé aggattam a Macikutyát és a Nagyobbik Bárányt.

Estére nyirkos volt, duzzogott, és minduntalan felemelte a mutatóujját, én pedig tőlem telhetően féltem, fogadkoztam, hogy ezentúl mindig én alszom a falnál, és felesbe neki adom a fókámat, de nem szólt hozzám, láttam, vége, mindennek annyi.

Az új életem ébredéssel kezdtem, vettem egy Nemzeti Sportot, és hangosan felolvastam magamnak a Diósgyőr legutóbbi meccsének részleteit. Semmi válasz. Felolvastam a Vácot is, a Vasast, a Zalaegerszeget, a Tiszakécskét, a Szegedet. Semmi.

Nem locsoltam többé a virágokat, nem mostam többé hátat, és nem raktam esténként rendbe az ágyat. Hagytam úgy, ahogy van: ráncos lepedővel, morzsásan meg minden. Semmi.

Jó, akkor bocs.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.