Lajos barátomat egyszer az Örsön megszólította két bőrfejű: "Te román vagy?" Lajos el volt foglalva magával, nem nagyon figyelt oda, csak úgy odavetette: "Anyád román, bazmeg." A két bőrfejű egyértelművé tette, hogy ajánlatos megállnia. Lajos csak nézett rájuk, erre egyikük elővette a személyi igazolványát (ami akkoriban még egy ronda barna könyvecske volt), és megkérdezte: "Van ilyened, bazmeg?"
A továbbiakban kipontozom a bazmegeket, de kérem az olvasót, képzelje csak oda minden helyre. Lajos is elővette a magáét, és válaszolt: "Van, ... És tudod, mi van beleírva, ... Apja neve Széchenyi István, ..." A bőrfejűek szeme sem rebbent a sok ...-től. Kis szünet következett, álltak egymással szemben, majd az egyik elkezdte felgyűrni dzsekije ujját. Lajos valaha bokszoló volt, nem nagyon ijedt meg, bár nem volt sok kedve verekedni. A bőrfejű, amikor elővillant a dzseki alól a vénája, rámutatott: "Tudod, mi folyik itt, ...? Itt Rákóczi-vér folyik! Nem sváb geci, mint a tiedben, ..."
Lajos arcvonásain egyértelműen hordozta zsidó őseinek jegyeit, mondtak már neki ezt-azt, de ilyet még nem. Úristen, gondolta, ezek enynyire avatatlanok? Hirtelen támadt jókedvében odaszólt: "Meghívlak titeket egy sörre." Azok egy darabig tanakodtak, majd így válaszoltak: "Hozd ide." Lajosnak amilyen hirtelen jött, el is ment a kedve a dologtól: "Lófaszt hozom", majd elvonult a metró felé. A bőrfejűek hosszan néztek utána, de nem mozdultak, verekedésről már szó sem volt.
Évekkel később valamelyik tévében Tomcat, akkor épp mint egy cigányöldösős videojáték terjesztője vitatkozott György Péter esztétika-professzorral. A tanár Tomcat tanulatlanságára hegyezte ki a vitát, és többször is felajánlotta, hogy szívesen fogadja tanítványául. Ha tanultabb lesz, nem fog ilyeneket mondani, gondolni. Tomcat intelligensen hárította el a felajánlást. Ettől még elvei egy cseppet sem lettek rokonszenvesebbek, de a vitában felülkerekedett. Itt nem vált be a tanári hangvétel, a náci eszmékkel szemben valami mást kell kitalálni.
Elgondolkodtam, hogyan beszéltem volna Tomcattel hasonló helyzetben? Én még akkor sem fogadnám el tanítványnak, ha ő akarná. Az egyetemen, ha netán hozzánk járna, nem rúgnám ki, kapna olyan jegyet, amit a tudása ér, de a közelebbi kapcsolatot elkerülném. Ahhoz, hogy valakit elfogadjak tanítványnak, két elemi feltételt teljesítenie kell. Az egyik, hogy értelmes legyen - ezzel Tomcat esetében semmi problémám nincs. A másik egy számomra elfogadható emberi hozzáállás, aminek a minimuma az, hogy ne legyen náci. Ezért nem fogadnám el tanítványnak Tomcatet, de hogyan mondjam meg neki?
Ha azt mondom, hogy nácikkal nem foglalkozom, azonnal két probléma is felmerül. Egyrészt elveim ellen való diszkriminálni egy kisebbséget. Másrészt azonnal vita támad, hogy ő náci-e; nem adhatok le pár félévnyi egyetemi tananyagot, amiből kiderül, hogy eszméi okán akkor is náci, ha nem annak vallja magát.
Egyetlenegy választ találtam. "Mert geci vagy." Igen, egy ilyen vitában nem azon a nyelven kell megszólalni, amin általában szoktam. Egy ilyen válasz megszokott környezetemben a vita végleges, egyoldalú és goromba berekesztését jelenthetné, de Tomcattel épp egy közös nyelv kereséseként működhet, mint ahogy Lajos ...-jei is már-már barátkozásnak bizonyultak.
E kifejezésmóddal talán elveszítem hozzám közel álló gondolkodásúak egy részének rokonszenvét, de megnyerhetem a vitát - ami azért fontos, mert egy ilyen vita valójában nem nekünk, vitapartnereknek szól, hanem a közönségnek. Ez a válasz például kifejezi, hogy Molotov-koktélok nem csak úgy rárepülnek jegyirodákra, mint Tomcat írja a blogján, hanem rájuk dobják őket. Aki így ír, az nem cinikus, nem nyegle, hanem geci. Nem akarom most elmagyarázni e nyelvi fordulat pontos jelentését azoknak, akik világéletükben más nyelvi közegben éltek, nagyjából annyit jelent, hogy velejéig, csak az aljasság kedvéért aljas. Láttam ilyet kommunistában is, liberálisban is, papban is, világnézettől független dolog.
Akkor miért azzal van bajom, hogy Tomcat náci, miért nem csak azzal, hogy geci? Azért, mert a tartalom és a forma mint mindig, most is szoros kapcsolatban áll egymással. Ha kommunisták, liberálisok vagy klerikálisok dobálnának Molotov-koktélokat vagy rendeznének ijesztő fekete egyenruhás felvonulásokat, akkor ezek sunyi támogatóival is hasonló problémáim lennének. Egy vitában ebből tudnám kifejteni, hogy nem önmagában a geciséggel van alapvető bajom, és nem is a nemzeti eszmével, hanem azzal, ahogy ezek a nácik esetében összefonódnak.
Ha abból indulunk ki, hogy a nácik egyetlen nyelve az erőszak, és úgysem értenek másból, akkor persze értelmetlen szóba állni velük, akkor tisztán rendőri ügyként kell kezelni őket. Vannak ilyenek is, de a nemzeti eszmevilág távolról sem ennyire egysíkú. Nagyon sok honfitársunk van, aki egy kicsit sem náci, de nem is antináci, azaz nem zavarják annyira a nácik, hogy aktívan szembeszálljon velük - ilyen a köztársasági elnökünk is. Én antináciként jobban örülnék, ha nem ilyen lenne, de erről csakis önmagával kell számot vetnie, és még azt is el tudom képzelni, hogy a maga szempontjából igaza is lehet.
Tomcat náci, de gondosan egyensúlyozik azon a határon, amelynek a túloldalán már a nyílt erőszak van, és fenyegetően érzékelteti: nem sok kell hozzá, hogy átlépje e határt. De nem lépi át. És vannak olyan náci illemtanárok, akik még sokkal kifinomultabban tudják képviselni e nézeteket. 'ket nem lehet egyszerűen rendőri ügyként kezelni, velük muszáj időnként szóba állni, ahogy Lajosnak is muszáj volt a bőrfejűekkel. Nem félt tőlük, és ismerte a nyelvüket - mindkettőt még bokszoló korából hozta. Ezek kellettek ahhoz, hogy végül verekedés nélkül is győztesen vonulhasson el. Akár még egy sörözés is belefért volna, ha kicsit értelmesebbek.
Olyat kiabálni is butaság egy antináci tüntetésen, hogy "Nácik, haza!". Erre természetes válasz, hogy "Itthon vagyunk" - és ebben igazuk van. Õk a mi nácijaink, persze hogy itthon vannak. Egy kisebbség, amit sokan a francba kívánunk - igaz, ők meg minket. Nincs mese, együtt kell élnünk velük, és nekik is velünk, antinácikkal. Embernek kell tekintenünk a másikat, és ha útjaink keresztezik egymást, szóba kell állnunk egymással, közös anyanyelvünk egy olyan részét használva, amit mindketten értünk. Ez persze más egy bőrfejű esetében, ilyenkor az iskolázottabbnak kell alkalmazkodnia kevésbé iskolázott (de esetleg ugyanolyan értelmes) vitapartneréhez, és megint más egy kifinomult náci illemtanárral. Nem a nyelv a fontos, hanem az, hogy a vita közönsége számára ki a hitelesebb.
Szóba kell állnunk egymással néha pusztán az erőszak elkerülése érdekében is, de főleg azok miatt, akiket egy bizonyos határig nem zavarnak a nácik: az ugyanis a lényeg, hogy hol ez a határ. Szerintünk, antinácik szerint (és ez az, amiben feltétlenül egyetértek György Péterrel) nem ott, ahol a nyílt erőszak kezdődik, hanem sokkal hamarább, mert vannak olyan, önmagukban nem is trágár szavak, fordulatok, tettek, amik óhatatlanul erőszakhoz vezetnek.
