Egotrip

Elődeit kegyeletesen tisztelő sajtómunkás amennyiben a honi nemiség történetét kutatja, semmiképp sem hagyhatja említetlenül a legelső magyar erotikus újság, a Pikáns Lapok rövid, ám dicsteljes működését. Ezúttal hát e harmatosan zsenge sajtóorgánumról lesz szó cikkemben, a hetilapról, amely 1883-ban, azaz éppen százhuszonöt esztendeje látott először nyomdafestéket. Méghozzá roppant figyelemreméltó módon, hiszen azt a korszakot Magyarországon szintúgy a viktoriánus álszemérem dominálta, mint az angolszász világban.

Szolnok 1984 januárjában K. sajtórendészeti vétség ügyében idézést kapott a szolnoki rendőrkapitányságtól. Sem az idézés ténye, sem a tárgya nem lepte meg különösebben. Az előző év tavaszán kétszer is házkutatást tartottak a lakásán, először mázsányi, "sajtórendészeti engedély nélkül sokszorosított" írást szedtek össze a rendőrként bemutatkozó civil ruhás állambiztonságiak, a második alkalommal nem találtak semmit. "Nem kell nekünk krimit nézni a tévében", mondta K. a nyolcéves lányának. "Idejön a krimi élőben." "Nagyon büdös krimi volt" - felelte Fanni. K. legyintett. Nem volt olyan érzékeny az orra, mint a lányáé.

Esterházy Péter egyszer régen egy interjúban megemlítette, hogy anyagi gondjai vannak, nehéz a szépirodalomból megélni Magyarországon. A riporter erre megkérdezte, miért nem ír egy lektűrt. Akár álnéven, fő, hogy abból akár egy évig is megszűnnének az anyagi gondjai. Egy hónap alatt megírná, és utána írhat, amit akar. Esterházynak meg sem fordult a fejében, hogy felháborodjon a méltatlan felvetésen, hanem a legegyszerűbb és legváratlanabb választ adta: "Mert nem tudok. Ahhoz tudni kell!"

J-nek 1828 utolsó napjaiban - másfél esztendővel azután, hogy a pesti gyepen megrendezték az első versenyeket, midőn a magyar közvéleményt még élénken foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon az új intézményben csupán a főurak legújabb bolondériáját kell-e látnia, a haszontalan kedvtöltés és az esztelen tékozlás apoteózisát, ami csak tovább hizlalja a fogadás máris rettentő mérveket öltő, kártékony divatját, vagy inkább az örökmozgó Széchenyi grófnak higgyen, aki a nemzetgazdaság emeltyűjének tekintette a "lópályázást", eszköznek egy olyan, a magyar gazdálkodási hagyományokhoz illeszkedő, ám korszerű vállalkozási vertikum felépítéséhez, amely a földművelés, a közlekedés, a szállítás, az utazás, a hadsereg és a sport számára biztosít majd egyre kiválóbb lóutánpótlást, a különb s különb feladatok elvégzésére szánt állomány minőségét pedig jórészt épp a rendszeres versenyeztetés révén lehet fölmérni, s a gazdának már csak arra kell ügyelnie, természetesen a versenyeredményeket, valamint a tenyésztési célokat szem előtt tartva, hogy a fedeztetés során a "magsereg" legjava a legalkalmasabb kancákban megőrzött örökítőanyaggal találkozzék - nos ekkor rendkívüli mű hagyta el Trattner és Károlyi urak nagyhírű pesti tipográfiáját: alistáli és padányi Máttyus Nepomuk János huszárfőhadnagy A' Nemzeti Lovag az az A' Lótudomány' vizsgáló ismeretére vezérlő rendszeres oktatás című traktátusa.

Nem győzöm eleget döngölni befele, hogy a "nyelv" szónak kétféle értelme van: az egyik a nyelv mint nyelvhasználat (hogy pl. kedvesen vagy durván szólunk-e, művelten vagy közönségesen, modern vagy régies alakokkal élünk-e, üresen locsogunk vagy tömör igazságokat fejtünk ki stb.), a másik értelme a nyelv mint nyelvszerkezet (pl. hogyan képezzük a kérdő mondatot; mely toldalékok előtt van kötőhang; melléknév-e a török vagy főnév; miért nem lehet rákérdezni az igére, ha tárgy is van: *Mit csinált Béla a szendvicset; stb.). Azt is igyekszem sulykolni, hogy a nyelvtudomány elsősorban az utóbbival, tehát a nyelv nyelvszerkezeti oldalával foglalkozik, hiszen ettől más a magyar, mint a német vagy a szlovák, ettől más a mai magyar, mint az ómagyar, ettől más a budapesti köznyelv (arcom, sarkam), mint a székelyföldi (arcom, sarkom).

Eltelt egy év - és mintha ugyanott volnánk, mint tavaly ilyenkor. Pocsék a közhangulat, az emberek egyik (kisebbik) része az utcán fejezi ki nemtetszését, másik (nagyobbik) része otthon vagy a munkahelyén. Hogy pontosan mi nem tetszik, azt nem tudjuk, de hisz' nem is kell: a depresszió átka ül rajtunk. Nem értjük a minket körülvevő világot, s még kevésbé az életünk megszokott rendjébe kavaró reformokat.

A karácsony nem mindenkinek ugyanazt jelenti. Joel Waldfogel számára valószínűleg egészen mást, mint legtöbbünknek.

Akkor most Rámpa vagy Rampa? Amióta új cégért és neonvilágítást csináltak, eltűnt a Rámpa - egyelőre csak a felirat, maradt a Rampa. Tolsztoj (a szakálla miatt hívták így), aki mindig a sarokban ült, a művirág mellett, azt mondta (s ha ő mondta, bizonyosan így volt), hogy a helyesírási és az értelmező szótár sem ismer "rampa" alakot, maradjunk tehát a rámpánál.

K. világéletében meg volt győződve róla, hogy tudatos élete a német megszállás napjával kezdődött, felnőtt élete pedig 1956. november 4-ével, "mikor arra ébredt / a város: lövik szét" (Petri).

Az ünnepi mérkőzések a magyar futball legrégibb hagyományai közé tartoznak. Még bajnokságot sem rendeztek, amikor 1900 húsvétján nagy nemzetközi találkozóra került sor a Millenárison. A BTC 8000 néző előtt mérte össze erejét a prágai Slaviával. Ünnepeken, főként húsvétkor és pünkösdkor gyakran rendeztek futballtornákat, a meccseket mindig nagy érdeklődés övezte.

Ez én vagyok, a ködmű, tisztelt Akadémia, ködmén, ködmte, köd... de nem kenyerem az ilyen humor

Valamikor ifjúkorom hajnalán egy házibuliban összejöttünk egy lánnyal. Szépen haladtunk a mindkettőnk által kívánt végkifejlet felé, de egyszer csak a lány megszólalt: "Ja, én profi vagyok. Én ezt csak pénzért csinálom." Elveim még ebben a helyzetben is erősebbnek bizonyultak a beindultságomnál, és gondolkodás nélkül ezt válaszoltam: "Hát pedig ez az a dolog, ami nekem pénzért nem kell."

A múlt század első évtizedében, egészen pontosan 1906-ban a jobbára zenekritikusként ismert amerikai születésű irodalmár, Edward Prime-Stevenson (1858-1942) a saját költségén kiadott egy kisregényt Nápolyban.

1992 júliusában K. - akkoriban az SZDSZ országgyűlési képviselője és a Beszélő című hetilap főszerkesztője - üzenetet kapott, hogy keresse meg a Gráf Reklámügynökség vezetőjét, Rosta Máriát. Az ügynökség támogatási céllal vállalná, hogy hirdetésekkel látja el a nagy múltú, de a piacon egyre nehezebben vergődő orgánumot.