Pálya a magasban

Lovakrul

  • Zeidler Miklós
  • 2008.01.17 00:00

Egotrip

J-nek 1828 utolsó napjaiban - másfél esztendővel azután, hogy a pesti gyepen megrendezték az első versenyeket, midőn a magyar közvéleményt még élénken foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon az új intézményben csupán a főurak legújabb bolondériáját kell-e látnia, a haszontalan kedvtöltés és az esztelen tékozlás apoteózisát, ami csak tovább hizlalja a fogadás máris rettentő mérveket öltő, kártékony divatját, vagy inkább az örökmozgó Széchenyi grófnak higgyen, aki a nemzetgazdaság emeltyűjének tekintette a "lópályázást", eszköznek egy olyan, a magyar gazdálkodási hagyományokhoz illeszkedő, ám korszerű vállalkozási vertikum felépítéséhez, amely a földművelés, a közlekedés, a szállítás, az utazás, a hadsereg és a sport számára biztosít majd egyre kiválóbb lóutánpótlást, a különb s különb feladatok elvégzésére szánt állomány minőségét pedig jórészt épp a rendszeres versenyeztetés révén lehet fölmérni, s a gazdának már csak arra kell ügyelnie, természetesen a versenyeredményeket, valamint a tenyésztési célokat szem előtt tartva, hogy a fedeztetés során a "magsereg" legjava a legalkalmasabb kancákban megőrzött örökítőanyaggal találkozzék - nos ekkor rendkívüli mű hagyta el Trattner és Károlyi urak nagyhírű pesti tipográfiáját: alistáli és padányi Máttyus Nepomuk János huszárfőhadnagy A' Nemzeti Lovag az az A' Lótudomány' vizsgáló ismeretére vezérlő rendszeres oktatás című traktátusa.

J-nek

1828 utolsó napjaiban - másfél esztendővel azután, hogy a pesti gyepen megrendezték az első versenyeket, midőn a magyar közvéleményt még élénken foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon az új intézményben csupán a főurak legújabb bolondériáját kell-e látnia, a haszontalan kedvtöltés és az esztelen tékozlás apoteózisát, ami csak tovább hizlalja a fogadás máris rettentő mérveket öltő, kártékony divatját, vagy inkább az örökmozgó Széchenyi grófnak higgyen, aki a nemzetgazdaság emeltyűjének tekintette a "lópályázást", eszköznek egy olyan, a magyar gazdálkodási hagyományokhoz illeszkedő, ám korszerű vállalkozási vertikum felépítéséhez, amely a földművelés, a közlekedés, a szállítás, az utazás, a hadsereg és a sport számára biztosít majd egyre kiválóbb lóutánpótlást, a különb s különb feladatok elvégzésére szánt állomány minőségét pedig jórészt épp a rendszeres versenyeztetés révén lehet fölmérni, s a gazdának már csak arra kell ügyelnie, természetesen a versenyeredményeket, valamint a tenyésztési célokat szem előtt tartva, hogy a fedeztetés során a "magsereg" legjava a legalkalmasabb kancákban megőrzött örökítőanyaggal találkozzék - nos ekkor rendkívüli mű hagyta el Trattner és Károlyi urak nagyhírű pesti tipográfiáját: alistáli és padányi Máttyus Nepomuk János huszárfőhadnagy A' Nemzeti Lovag az az A' Lótudomány' vizsgáló ismeretére vezérlő rendszeres oktatás című traktátusa.

A szerző lelkes ünneplője volt Széchenyi vállalkozásainak, maga is széchenyiánus figura, aki hazafias lelkesedésével és a köznek felkínált szakszerű ismereteivel kívánta szolgálni nemzetét, hogy a lótanban mutatkozó "üreget" betöltse. Szinte átsüt a lapokról a szavak terén inkább parancsoláshoz, mint szépíráshoz szokott, javakorabeli katona meghatottsága, amint szenvedélyes patrióta módjára "Kedves Hazám!" köszöntéssel kezdi ezen első munkájának, "nemzeti zsengéjének" előszavát. (Vö. a haza mint könyvtár - Canetti.) S ami ezután következik, az a magyar lovas szakirodalom kivételes darabja, a lónak magyar földön emelt legpompásabb emlékmű, monumentális enciklopédia, amelyben az elméleti tudás, a gyakorlati tapasztalat és a szenvedélyes ügyszeretet találkozik nagyszerű harmóniában. A helyenként ünnepélyes, másutt nagyon is keresetlen próza 386 oldalon át rabságban tartja az olvasót, aki a könyvet letéve úgy érzi, mindent megtudott, amit a lóról tudni érdemes - illetve fölösleges.

"A' legnevezetesebb teremtmények' szépségei közé tartozandó a' ló - szögezi le mindjárt műve elején Máttyus - határtalan haszonvehetősége miatt, mellyel [É] a' Fejedelmek' pompáját fénesíti és életét gyakran mentegeti: háború időben az ország' védelmére minden tekintetként szolgál és csatázó gazdáját gyámolítja, holta után pedig szőrével, bőrével, zsirjával, csontjaival 's körmeivel külön hasznot fordít." De ne higgyük, hogy a szerzőt valami rideg haszonelvűség vezérelte. Sőt, mintha édestestvére volna, a lóban is felismerte a négy alapvető emberi habitust: a "tunya indulatosságtalan" (flegmatikus), a "mozduló" (szangvinikus), az "epesártul bántott" (kolerikus) és a "búskomolyos" (melankolikus) véralkatot.

Ugyanez a racionális, de szeretetteli hang jellemzi az egész művet, melynek során részletes tárgyalást nyer a ló valamennyi életjelensége. A traktátus A' ló' rendes arányos megmérkélése című fejezetben éri el egyik csúcspontját, melyben a szerző - bő másfél évszázad irodalmi előzményeire támaszkodva - 22 egyenlet segítségével felállítja az ideális lótest képletrendszerét. Máttyus - a klasszikus portréfestők felfogásával megegyezően - a ló fejét vette a megmérkélés alapjául, s ennek alapján kihirdette, hogy az Equus caballus akkor mutatkozik meg tökéletes arányokban, ha a fejhossz megegyezik a nyak legvastagabb részének szélességével, ugyanakkor kétszerese a nyak vékony része szélességének, ötszöröse a fülek hosszának és nyolcszorosa a szemek szélességének. Legyen továbbá a fejnek a szemeknél mért felső szélessége az ajkak szegletében mért szélesség kétszerese, s a szemek magassága a fej szélességének egyhatoda. Ami pedig a lótest egészét illeti, a test hossza és a marmagasság azonos legyen, a fülek tövénél mért felső nyakmagasság ezt egyötödével haladja meg, s legyen egyszersmind a fej hosszának négyszerese. Az előkönyök legnagyobb szélessége - a fejhossz fele - ideális esetben az előtérdek szélességének kétszerese és az alsó lábszárcsont szélességének háromszorosa, míg a köröm hossza és magassága megegyezik az előtérdek szélességével. Helyes, ha a lapockák hajlása egy vonalba esik a köröm élével, távolságuk pedig éppen a fej hosszának 2 1/3-szorosa. A tökéletes testharmónia azt is megkívánja, hogy azonos legyen a farkgyökér és a lőcs, a lőcs és a hátsó térdkalács, valamint a hátsó térdkalács és a köröm élének távolsága, miközben az előkönyök legnagyobb szélessége megegyezik a hátsó combok szélességével ott, ahol ezek a farpofákkal találkoznak. S végül egy apró, de fontos részlet: az ugrócsont és a hátsó térdkalács távolsága legyen a fejhossz 7/22 usque 8/22 része - tanítja Máttyus Nepomuk János.

Máttyus nem feledkezett meg a praktikus tanácsokról sem. Részletesen foglalkozik a lovak fogazatával, táplálkozásával, gondozásával, betegségeivel és a szükséges gyógymódokkal, valamint a helyes patkolással. Külön passzust szentel "a' ló elméjére ható" hangjelzéseknek, melyek közül a "csendes nyelvtsattantás" a ló szólítására, a "rövid és keményebb aikpittyentés" a ló serkentésére szolgál; ugyanakkor figyelmezteti olvasóit, hogy tartózkodjanak "a' lovaghoz minden alkalmatosságban illetlen pisegő- vagy czuppogtató jeltől".

Terjedelmes katalógust közöl a hamis lócsiszárok mesterkedéseiről, akik a szó szoros értelmében boszorkányos eszközökkel takarják el lovaik "imittamott lévő hibáit, rosz termetét és gonosz erkölcseit", s végül kénytelen megvallani: a lóvásárban "minden és még a' legértelmesebb vevő is megcsalattatni bizonyos lehet". Lajstromot készít a ló egészségét fenyegető 19-féle ártó fűről, valamint a 13-féle hasznos takarmányról. Több mint százféle betegséget és testi förtelmességet sorol fel a békavartól a csüngő fejen, az íztaplón, a kecskelábon, a sarlóháton és a vérimpókon át egészen az olyan rejtélyes jelenségekig, mint pl. "a' ló nyoszog". A függelékben közölt két metszet - A' beteges, hibás és elnyomorodott ló' rajzolatja és A' ló' egyéb hibái 's bénnaságai - alapján terjedt el az "állatorvosi ló" kifejezés, amely a minden lehetséges nyavalya tüneteit produkáló páciens szinonimája lett.

Úgyszintén kulcsfontosságú A' lovon való ülés' törvénye 's a' lovagtest' részei' helyhezete című fejezet, melyben a szerző azoknak siet a segítségére, akik könyvből tanulnak lovagolni. Máttyus alapvető tétele - melyet azóta sem meghaladnia, sem lényegretörőbben előadnia nem sikerült senkinek - a következő: "A' lovag lovára való mívelése a' középpont környékéről szármozik, a' ló pedig középpontjáról közleli ellenmívelését a' lovagjának annál jobban, mennél közelebb fekszenek hozzája annak tagjai; a' ló' ellenmívelése tehát kezdődik mihent lovagja terhével vagy erejével reáhathatóskodik, melly előbbeni állását rugó ereje által visszanyerni iparkodik, mihent ellenmível; azért a' ló egy szempillantásig engedelmeskedni láttatik, ha lovagja' mívelése megszünik, de tüstént rendetlen hajlandóságát ismételi."

Mit lehet még ezután mondani? Lóra, magyar!

Neked ajánljuk