A karácsony nem mindenkinek ugyanazt jelenti. Joel Waldfogel számára valószínűleg egészen mást, mint legtöbbünknek. Legalábbis így sejteti az 1993-ban a legtekintélyesebb közgazdasági folyóiratban, az American Economic Review-ban megjelent írásának címe: A karácsony holttehervesztesége. A cikk kiindulópontja az a (természetesen kizárólag amerikaiak számára ismerős) érzés, ami néha az ajándékok kibontása után jelentkezik: mennyivel jobb lett volna, ha inkább egy ötvenest adott volna a kedves rokon!
Waldfogel, akinek szemmel láthatóan semmi sem szent, egyetemistákat faggatott arról, hogy mennyibe kerülhettek azok az ajándékok, amiket karácsonyra kaptak, és ők mennyit fizettek volna értük. Az eredmények alapján a hálás megajándékozottak 16 százalékkal kevesebbre értékelték az ajándékokat, mint amennyit a rokonok fizettek értük. Ez megdöbbentően nagy szám - a karácsonykor elköltött hatalmas mennyiségű pénz hatoda, vagyis mintegy négymilliárd dollár (csupán az Egyesült Államokban) úgyszólván pocsékba megy. Ugyanebből a pénzből 16 százalékkal nagyobb örömet szerezhetnének a rokonok, ha nem gondolnák úgy, hogy ők maguk jobban ki tudják választani, mi az, ami megörvendezteti szeretteiket, és az ünnep fényét inkább ötvenesek kicserélésével emelnék.
Mindazonáltal nem egységesen teljesített a karácsonyi megmérettetésen a rokonok és ismerősök összes csoportja. A közelebbi ajándékozók sokkal jobban ismerik a megajándékozottak ízlését, mint a távolabbiak. A barátok csupán egy százalékkal fizettek többet az ajándékért, mint amennyire azt az ajándékozott értékelte - ehhez képest a "romantikus partnerek" meglehetősen rosszul állnak a maguk 8 százalékával. A szülők sincsenek tisztában a talán leghálásabb, egyetemista korú gyerekeik ízlésével: utóbbiak szerint a szülők 14 százalékkal költöttek többet az ajándékokra, mint amennyit ők adtak volna. Persze ezek a "holtteherveszteségek" szinte össze sem hasonlíthatók a nagynénik és nagybácsik esetében megfigyelhető 35, vagy a nagyszülők bevásárlásait jellemző 37 százalékhoz képest. Még szerencse, hogy ők sokkal gyakrabban adnak pénzt - állapítja meg a szerző.
De miért a vezető közgazdasági folyóiratban jelent meg ez a cikk, s miért nem egy bulvárlapban? Azért, mert az eredmények sok közgazdászt hoznak zavarba. Hogyan egyeztethető össze mindez a szuperracionális emberek képével? Miért vesznek ajándékot egymásnak az emberek, ha az elköltött pénz hatoda veszendőbe megy? Nem lenne mégis jobb odaadni egymásnak az ötveneseket? No, hogyan tudják ezt megmagyarázni (maguknak) a közgazdászok?
A legegyszerűbb magyarázat az, hogy többet jelent egy könyv, ha a rokonunktól kapjuk, mint ha a könyvesboltban vesszük. Ez így is van. Az emberek racionálisan figyelembe vehetik az ajándékozás okozta örömöt is. Nem probléma, ha kevesebbet fizetnének az ajándékokért, hiszen az érzelmi értékük magasabb. Ám ha jobban belegondolunk, ez a magyarázat további kérdéseket is felvet. Miért éppen így kell kifejezni a fontosságunkat egymásnak? Miért jobb ez, mintha mindenki kiválaszt egy verset a másiknak, és felolvassa neki? Miért van szükség drága ajándékokra? Miért éppen e költséges módját választja a társadalom a szeretet kifejezésének?
Mi tehát a karácsony társadalmi funkciója? Bizonyos ajándékokat viszonylag könnyen tudunk értelmezni. Az első randevúra vitt virág, az eljegyzésre adott értékes gyűrű vagy a kelet-európai üzletemberek apró-cseprő ajándékai a rokonszenves, szerény állami hivatalnokoknak mind értelmezhetőek a hosszabb távú kapcsolat, bizalom kialakításának eszközeként. Az eljegyzési gyűrű elég értékes volt még a XIX. századi amerikai viszonyok között is ahhoz, hogy a vőlegények ritkábban gondolkozzanak menyasszonyuk elhagyásáról. A kelet-európai üzletemberek esetében talán nem is az ajándék értéke, hanem maga a gesztus fejezi ki a hosszú távú kapcsolat kiépítésének szándékát, a megbízhatóság ígéretét. De karácsonykor általában olyanoknak adunk ajándékokat, akiket meglehetősen régóta ismerünk - itt nem a kapcsolat kialakításáról van szó, hanem inkább annak fenntartásáról. Az ajándékok szerepe persze éppen ezért inkább szimbolikus - nem könnyű tehát megmagyarázni, hogy miért költ ennyit a társadalom a karácsonyi ajándékokra.
Vannak azonban ennél radikálisabb elméletek is, amelyekben az ajándékok értéke fontosabb szerepet játszik. Az egyik - rendkívül szimpatikus - megközelítés szerint a szülők azért adnak ajándékot a gyermekeiknek, hogy azok majd gondoskodjanak róluk, ha öregek lesznek. A gyermekek - hasonlóan komoly érzelmi mélységekről téve tanúbizonyságot - azt tartják szem előtt, hogy minél többet kapjanak az örökségből. Mielőtt felháborodottan és helyből elutasítjuk ezt a magyarázatot, érdemes feltenni a kérdést, hogy csupán egy elfajzott elme spekulációjáról van szó, vagy olyan tudományos elméletről, amely ellenőrizhető előrejelzésekhez is vezet. Ha a gyermekek ajándékainak legfőbb célja az örökség megszerzése, abból az is következik, hogy a gazdagabb szülők gyermekeinek több és értékesebb ajándékot kell adniuk. A másik előrejelzés pedig az, hogy azokban a családokban, ahol több gyermek van - és így nagyobb az örökségért folyó verseny -, szintén több ajándékra számíthatnak a közvetlen felmenők. Nos, némi empirikus bizonyíték azért van hasonló állításokra - természetesen kizárólag az Egyesült Államokból. A nagyobb örökségre számító gyermekek ezen kutatások szerint statisztikai értelemben gyakrabban keresik fel szüleiket, és gyakrabban is hívják őket telefonon.
De mi ebből a tanulság? Fogalmam sincs. Talán az, hogy adjunk inkább pénzt, ha nagynénik vagy nagybácsik vagyunk? Esetleg az, hogy legünnepibb viselkedésünkkel is mennyire zavarba tudjuk hozni a gyanútlan társadalomtudósokat.
