Egotrip

Abban mind egyetértünk, hogy a jelen válságban a gazdasági teljesítmény visszaesése nem kis részben a kereslet csökkenésének tudható be. A cégek termékeik eladásából élnek, ha csökken az árbevételük, akkor kevesebb embert tudnak foglalkoztatni, és mind ők, mind a fizetés nélkül maradt emberek kevesebb adót fizetnek. Több mint hetven éve ismert, és manapság különösen népszerű a keynesi recept: az állam a kereslet ösztönzésével húzzon ki minket a kátyúból.

Alattó bácsi lakása beázott. A víz minden kétséget kizáróan K.-ék fürdőszobájának csatornájából szivárgott le. Azon persze K. is bosszankodott, ha náluk jelent meg agresszívan terjeszkedő vízfolt a frissen festett fürdőszoba mennyezetén. Alattó bácsi felháborodása azonban túllépett a beázások elleni tiltakozáson, s kiterjedt a felette lévők egész életvilágára. Ha K.-ék akkoriban három-, négy-, ötéves gyerekei ugráltak, labdáztak, kergetőztek a lakásban, bizton számíthattak arra, hogy hamarosan csöngetnek, és Alattó bácsi a csillár leszakadásának rémképével példálózva felszólítja K.-ékat, hogy fékezzék meg gyermekeiket. Az Alattó bácsi elnevezést is a gyerekek ragasztották a látogatóra. K.-éknak ettől kezdve könnyű dolguk volt. - Ne ugrálj, feljön Alattó bácsi! Ne labdázz a szobában, mindjárt itt lesz Alattó bácsi. Karinthy Frigyes számára Gasparecz, az ő gyerekkorának Alattó bácsija "a Föld haragvó szellemét jelentette", akinek láthatatlan jelenléte sok év múltán a felnőttet is visszatartotta attól, hogy szabad utat engedjen indulatai kitörésének. K.-ék Alattó bácsija nem volt ilyen sikeres. Komor látogatásai ellenére a gyerekek tovább labdáztak, a víz pedig ("azért a víz az úr") lebírhatatlanul kiszivárgott az ócska csövekből.

Klas Östergren regénye, a Dzsentlmenek cselekménye tulajdonképpen két nagy bokszmeccs közé van kifeszítve, mind a kettő visszavágó, mindkettőt az első mérkőzés vesztese nyerte: az elsőt Floyd Patterson 1961-ben Ingemar Johansson ellen, a másikat Muhammad Ali Leon Spinksszel szemben, 1978-ban. A cselekmény valamikor az utóbbi idején kezdődik, onnan pörög visszafelé a fura nevű svéd hősök ide-oda kuszálódó sorsa, akik közül az egyik bokszoló és zongorista, a másik meg költő. Minden benne van a történetben, amit érdemes tudni a korszak svédjeiről, a hatvanas évek diákmozgalmaitól a nagyvállalatok sötét üzelmeiig, csak fájó módon éppen az hiányzik, amit én tudtam 1978-ban Svédországról.

A vasra vert gályarabnak irigylésre méltóan könnyű az élete. Persze nem fizikai, hanem morális értelemben. Mert ebben az értelemben semmi olyan teher nem nehezedik rá, amelytől viszont cselekvés- és akaratszabadsággal rendelkező embertársai egy pillanatig sem szabadulhatnak. Neki például sohasem kell gyötrődnie amiatt, hogy gyakran jobb belátása ellenére cselekszik, hogy nem teszi meg, amit meg kellene tennie. Hogyan is vádolhatná magát akaratgyengeséggel, ha egyszer minden mozdulatát mások akarata szabályozza?

A magyarok nem szeretik a multikat. Az átlagos magyar a külföldiekkel szemben amúgy is - mondjuk így - tartózkodó, a tőkét meg egyenesen utálja. Miért is lobogna e kettő közös részéért?

A háború az egyik legközvetlenebb politikai metafora. Békeharc, küzdelem a szegénység ellen, war on drugs: a politikusok mindenhol és mindig hajlamosak arra, hogy megkérdőjelezetlen vezetőt, csoporttudatot, elszánást igénylő, dicső harcnak nyilvánítsák azt, amit éppen művelnek.

A rasszizmusellenes világnapon meghívtak egy kerekasztal-beszélgetésre. Abban a formában, ahogyan tervezték, semmi kedvem nem lett volna hozzá. Semmi értelmét nem láttam, hogy ott üljünk és örömködjünk: lám, mi aztán nagyon antirasszisták vagyunk és nagyon egyet is értünk. Azt feleltem, hogy ehelyett szívesen kiállok egy vitára egy prominens rasszistával. Ezzel nagy felhorgadást váltottam ki a szervezők között - ahogy tavaly a Magyar Narancs szerkesztőivel és néhány olvasójával is vitába keveredtem, amikor a Hollán Ernő utcai jegyirodára dobott Molotov-koktélon való felháborodásomban írtam egy cikket ugyanezeken a hasábokon (lásd: Nácik, hova?, 2008. május 8.). Abban a cikkben nem az volt a fő bajom a nácikkal (az ott példaként felhozott Tomcattel, de másokkal is), hogy nemzeti érzelműek, hanem csakis az, ahogyan ez keveredik bennük a vérbeli aljassággal. Ott ez utóbbi attitűdöt egyszerűen geciségnek neveztem.

Az idén várható visszaesésre vonatkozó előrejelzéseikben a szakértők egyre nagyobb számokat emlegetnek. Mivel az adók zömét a jövedelmek arányában - mi több, gyakran progresszív kulcsokkal - vetik ki, minél jobban csökken a jövedelem, annál kisebbek lesznek a költségvetés adóbevételei. Ha senki nem hajlandó finanszírozni a hiányt (most éppen ez a helyzet), akkor a kormányzat kénytelen a csökkenő bevételekhez a kiadások további lefaragásával igazodni. Így keletkeznek azok az egyre nagyobb számok, amelyeket változó összetételű kormányaink változó elnevezésű csomagjai tartalmaznak. A kiadáscsökkentés persze tovább rontja azok helyzetét, akik eddig a költségvetésen keresztül jutottak jövedelemhez, ők is kevesebbet vásárolnak, még tovább esnek a jövedelmek, és így tovább. Nem csoda, hogy a szakértők egyre nagyobb visszaesésre számítanak.

A Keleti pályaudvar közvetlen környéke, a Csikágó, idáig merészkedtek a terézvárosi, amúgy falusi fiúk. A Keleti K. Dezső kultikus helye, ide érkezett, innen indul? Hova? Borozók mélyére. Lám, az első, mi más, a Bethlen Gábor utcában a Borsodi, akár az intersziti, akár hajdani személyvonatok néhai utasai, akik a vonatindulásig a közeli Tisza moziban aludtak, alusznak, örökké. Tisza mozi sincs már, Tisza por és hamu vagy.

Lassan világszerte szitokszóvá válik a bank, a bankvezetők meg jobban teszik, ha inkognitóban merészkednek csak ki az utcára, villamossal járnak, munkaebédeiket főzelékbárokban tartják, vacsorájukat valamely szeretetszolgálat konyháján költik el. Na jó, nálunk még nem olyan drámai a helyzet, itt még nem ért tettleges támadás bankvezetői otthont, mint Skóciában, ahol azzal a felkiáltással verték be a Royal Bank of Scotland volt vezetője lakásának ablakát, hogy a gazdag bankvezérek még a válság közepette is luxusban élnek, miközben az átlagember nyomorog. Nálunk a bankárokat (egyelőre) megkíméli a népharag, még (komolyabb) verbális támadás is ritkán éri őket. Surányi György például nem bankárként, hanem várományos kormányfőként került Dávid-csillagba keretezve Csurka hetilapjának címoldalára; hát persze, arrafelé a bankár kifejezés már eleve származási bélyeget jelent.

Miközben megállás nélkül hangoztatjuk, hogy a világgazdasági válság a magyar gazdaságot milyen rossz állapotban érte, s hogy emiatt a mea culpa is, meg a reformgyürkőzés is indokolt, abban is közmegegyezés van, hogy a csapás maga kívülről jött. Sem a források elapadását, sem az exportpiacok összeomlását nem a magyar gazdaság kórjai idézték elő. Ám éppen ez irányította a figyelmet arra, hogy a világ tőke- és árupiacaiba való integrálódásnak kockázatai, s ezek realizálódásakor negatív következményei is lehetnek. Nem is meglepő reakcióként a legkülönbözőbb szinteken fogalmazódnak meg javaslatok olyan stratégiákról, amelyek a függés - ők gyakran úgy mondják: kiszolgáltatottság - csökkentését, a külföld helyett saját erőnkre való intenzívebb támaszkodást szorgalmazzák.

Milyen kapcsolat áll fenn a párbaj és a modern vívósport között? Igaz-e, hogy a versenyvívás a párbaj örököse, annak "szelídített" változata? E kérdéseket újabban nagy érdeklődéssel feszegeti a történeti szociológia, amikor azt vizsgálja, miképpen "civilizálja", transzformálja versengési vággyá a sport az ősi harci késztetéseket.

A péntek esti vacsora másnapján, 2001. szeptember 1-jén, szombaton K. repülőgépre szállt, és hamarosan megérkezett Durbanbe, a rasszizmus, az idegengyűlölet és az intolerancia elleni világkonferencia színhelyére. A konferencia, mint a legtöbb efféle ENSZ-rendezvény, két részből állt. Augusztus 28-tól szeptember 3-ig tartott a nem kormányzati szervezetek (NGO-k, non-governmental organisations) tanácskozása, augusztus 31. és szeptember 8. között pedig a kormányok ENSZ-delegációinak ülése folyt.

Mondják, hogy valaha, úri társaságban, ha valaki az asztalnál szellentett, kiküldték a kutyát. Az emberi természet már csak ilyen: könynyebb a lelkünknek, ha az elkövetett bűnnek bakját találjuk - valaki másban. Szemben azonban a kutyát kiküldőkkel, akik vélhetően azért pontosan tudták, hogy miről is van szó, azokat a mostanában felröppentett vádakat hallgatva, amelyekkel többen a forintárfolyam zuhanását, néha már az egész válságot is a Magyar Nemzeti Bank nyakába varrják, az embernek az az érzése, hogy megfogalmazóik nem tudják, mit beszélnek.