A péntek esti vacsora másnapján, 2001. szeptember 1-jén, szombaton K. repülőgépre szállt, és hamarosan megérkezett Durbanbe, a rasszizmus, az idegengyűlölet és az intolerancia elleni világkonferencia színhelyére. A konferencia, mint a legtöbb efféle ENSZ-rendezvény, két részből állt. Augusztus 28-tól szeptember 3-ig tartott a nem kormányzati szervezetek (NGO-k, non-governmental organisations) tanácskozása, augusztus 31. és szeptember 8. között pedig a kormányok ENSZ-delegációinak ülése folyt.
A Magyar Helsinki Bizottság folyamatosan figyelemmel kísérte a menekültek helyzetét, az etnikai diszkrimináció adatait a rendőri eljárásokban, a büntetés-végrehajtásban: e témák a világkonferencia napirendjén is szerepeltek. A bizottság költségvetésébe azonban nem fért bele a durbani repülőjegy. Végül egy regionális civil szervezet, a Roma Jogok Európai Központja segített. A központ vezetője, a bulgár Dimitrina Petrova arra törekedett, hogy Európa legnépesebb és legsúlyosabban diszkriminált etnikai kisebbségének az ügyét olyan delegáció képviselje, amely már a létszámával is feltűnést kelt. Ötven fő kiutaztatására kért tehát fedezetet a Ford Alapítványtól, és ebbe már belefért a Helsinki két munkatársa is. K. a 90-es évek elején ismerte meg Dimitrinát, és nyomban beleszeretett. Sokan voltak így ezzel: mindenki beleszeretett, aki nem kezdte azonnal gyűlölni. A szerelemnek és a gyűlöletnek azonos volt az alapja: Dimitrina megkerülhetetlen, ragyogó jelenléte, megszólalásainak sodró, karizmatikus ereje. Senki más nem tudta volna meggyőzni a Ford Alapítványt, hogy ilyen nagyvonalúan támogassa a dél-afrikai utazást.
A lengyel közvéleményt a legnagyobb példányszámú lengyel napilap, az Adam Michnik szerkesztette Gazeta Wyborcza munkatársa, a szamizdatos múltú (s egyébként vallását gyakorló zsidó) ismert publicista, Konstanty Gebert tudósította az eseményekről. A magyar sajtót ezzel szemben nemigen érdekelte, mi történik a déli féltekén. Pedig Durbanben a rasszizmus elleni harc jegyében Izrael-ellenes és antiszemita tüntetések zajlottak le, az NGO-fórum nyilatkozata pedig Izraelt népirtással vádolta. Lovas István nem palástolta ujjongását. "Az izraeli lapok fájlalják, hogy Izrael egyedül és elszigetelve áll a világban. A magyarországi antiszemitázók éppúgy elszigetelődve állnak. Durban utolsó imaszőnyegüket is kihúzta a lábuk alól." (Magyar Nemzet, 2001. szeptember 8.)
A publicista úgy tett, mintha az egyetértés általános lett volna. Néhány hazai jogvédőn és újságírón kívül kizárólag Tom Lantost említette, mintha egyedül ő tiltakozott volna a nyilatkozat szövegezése ellen. Valójában a konferencia főtitkára, Mary Robinson, az Ír Köztársaság korábbi (katolikus) miniszterelnöke, majd az ENSZ emberi jogi főmegbízottja (akit izraeli oldalról sokszor palesztinpárti elfogultsággal vádoltak) volt az első, aki már a dokumentum elfogadását megelőző napon arra szólította fel az NGO-kat, hogy ebben a formában ne fogadják el a nyilatkozatot. (A hivatalos ENSZ-határozatból - egyebek közt - az Izrael-ellenes passzusok is kimaradtak.) Az sem igaz, hogy a konferenciára érkezett háromezer NGO egységesen támogatta Izrael elítélését. A nagy nemzetközi szervezetek, így az Amnesty International, a Human Rights Watch, a jelen lévő kelet- és közép-európai civil szervezetek, az Emberi Jogok Határok Nélkül, a Jogászbizottság a Polgári Jogokért, az Orvosok Határok Nélkül, öszszesen 94 szervezet elhatárolta magát a nyilatkozattól. Elsősorban tartalmi okokból, de azért is, mert a szöveg folyamatosan változott, a vitát korlátozták, a véglegesnek nevezett változatról pedig a küldöttek nem is szavaztak. Igaz, a nyilatkozatnak hatalmas támogatója is akadt: Fidel Castro. A Massimo Lider nemcsak a palesztinokat sújtó népirtást ítélte el, hanem az észak-amerikai telepeseket is, akik a keleti parttól nyugat felé vonulva megfosztották az indiánokat földjeiktől, ahol évezredek óta laktak. (A spanyol hódítókról nem szólt.) A durbani sportpálya lelátóin összegyűlt tömeg odaadó ünneplésben részesítette Castrót, az igazi demokrácia bajnokát. Vajon a Magyar Nemzet publicistája lélekben velük ünnepelt?
Pedig kár volt az NGO-nyilatkozatért. A szöveg ugyanis szokatlan élességgel ítélte el a cigányellenességet mint a rasszizmus speciális formáját, kikelt a cigányok megbélyegzése, bármiféle diszkriminációja ellen. A szöveget Dimitrina Petrova szervezete készítette elő, elfogadását az augusztus 29-i roma nap sikere tette lehetővé. A roma identitás - így a szöveg - transznacionális jellegű: az ENSZ ismerje el, hogy a romák nem területi nemzetet alkotnak. Nem kevésbé hevesen foglalt állást a nyilatkozat a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció ellen. Ám Lovas olvasói minderről nem értesülhettek: ők azt hihették, hogy Durbanben semmi sem volt fontosabb, mint hogy szamárfület mutassanak a magyarországi liberálisoknak, és pacsit adjanak a pesti (természetesen nem antiszemita) zsidózóknak.
Az egyik legkeményebb bírálatot a durbani nyilatkozatról Arch Puddington írta (magyarul lásd: Múlt és Jövő 2001/4.), a Freedom House kutatási igazgatója, egykor a Szabad Európa Rádió New York-i szerkesztőségében Lovas kollégája és barátja. K.-t a rádió stúdiójában, Kéri Tamás szerkesztő szobájában épp Lovas mutatta be Puddingtonnak. Akkoriban, 1986-ban Lovas az amerikai zsidó neokonzervatívok folyóiratát, a Commentaryt ajánlotta K. figyelmébe. A rendszerváltás után a Freedom House az átalakulás folyamatát követte nyomon a volt kommunista országokban. Lovas - saját állítása szerint - tíz év alatt 51 cikket írt róluk. 2001-ben azonban megváltozott a véleménye: nem tudta elfogadni, hogy a szervezet szerint Magyarországon, ha kismértékben is, de nőtt a korrupció, és hogy az Orbán-kormány idején az ország valamivel rosszabb osztályzatot kapott, mint korábban. Szerinte ez annak volt a következménye, hogy a Freedom House Charles Gatit alkalmazta szakértőként. Véleménye később még inkább elutasító lett, a szervezet ugyanis 2007-ben is fenntartotta, hogy Magyarország szabad ország. Puddington egyébként ma is konzervatív; Lovas már rég nem az. "A valódi baloldal ma sok helyen közös ellenfelekkel és folyamatokkal harcol" - írta Tóth Gy. Lászlóhoz intézett nyílt levelében 2006. november 30-án. Értelmezése szerint a magyar jobboldal szövetségesei nem Sarkozy, Berlusconi és Merkel, hanem Gerhard Schröder (a Gazprom felügyelőbizottságának elnöke), Hugo Chávez, Venezuela örökös elnöke és a mexikói López Obrador, akit választási veresége után "legitim elnökké" kiáltotta ki magát. Lovasnak igaza van. A magyar jobboldal Amerika-ellenes, piacgazdaság-ellenes, demokráciaellenes. Ebben különbözik a nyugati jobb- meg a nyugati baloldaltól.
A tiszaeszlári vérvádper óta - a vád koronatanúja után - Sarf Móricnak szokták nevezni a zsidógyűlölő zsidókat. Te kis Sarf Móric, mondják az anyák a gyereküknek, ha az zsidózva jön haza az óvodából. Az óvodások aztán kinövik ezt a korszakukat. De van, aki úgy marad.
