Az elmúlt másfél évtizedben két első osztályú magyar bajnoki mérkőzést kellett a rendes játékidő előtt félbeszakítani. 1994 őszén egy debreceni drukker ütéspróbának vetett alá egy szotyiszacskót: a célba vett partjelzőt nem sikerült eltalálnia, a játékvezető pedig lefújta a találkozót, mielőtt a drukker a második kísérletbe fogott volna. Hat évvel később az újpesti kemény mag állt ki teljes mellszélességgel a még meg sem hirdetett stadionrekonstrukciós program mellett: a Dunaújváros vendégjátéka alkalmával bontani kezdték a Megyeri úti stadiont. Az önkéntes kőfejtők a betontörmeléket az előttük futkározó partjelzőn kívánták elhelyezni, viszont Bede játékvezető szeme előtt ekkor még nem sejlett fel a Szusza Ferenc stadion impozáns képe, és lefújta a mérkőzést, amivel a spontán népi kezdeményezés végére is pontot tett.
Az újpesti tábor régi hagyományt elevenített fel, hiszen a bíró megfenyítése valaha kedvelt szórakozása volt az igazságosztó drukkereknek. Nézzük csak, mi foglalkoztatta a sportlapírót a kommün után, a radikális politikai rendcsinálás idején! Szenes Andor Vigasz című verse 1919 karácsonyán jelent meg a Nemzeti Sportban: "A napokban búsan sírva / Jött hozzám egy kisleány / Megbukott a vőlegénye / A bírói vizsgán. Édes kislány - szóltam hozzá - / Ne szomorkodj nagyon, / Legalább a vőlegényed / Nem verik majd agyon." Szenes túlzott: noha vállalkozó akadt bőven, Magyarországon - ellentétben például Olaszországgal - egyetlen esetben sem vertek agyon játékvezetőt.
A szurkolók egymással szemben elkövetett vandál cselekedeteinek mozgatórugóitól gyökeresen különböznek a bírók elleni támadások indítékai. Leginkább abban, hogy egyáltalán van indíték. Egy "ellenséges" drukker puszta létezése is ingerli a tettre kész ellentábort, ám egy játékvezetőnek meg kell dolgoznia azért, hogy kivívja a nézők haragját. Ma azonban a mérkőzések biztosítása miatt - legalábbis a felsőbb osztályokban - legfeljebb az "áramot vezessél, ne meccset!" típusú rigmusokkal figyelmeztetik hibáikra a játékvezetőket, a "régi időkben", ha egy bíró "rosszul fújt", annak gyakran voltak súlyos következményei. Ráadásul a bíróknak kétfrontos harcot kellett vívniuk: a játékosok és a drukkerek bosszújára egyaránt számíthattak. Egy 1927-es harmadosztályú amatőr mérkőzés (SZNSE-KEAC) bírájának jelentése hatásosan érzékelteti, hogyan viselkedett egy labdarúgó, ha igazán dühbe gurult. "A mérkőzésen kiállítottam: 1. Berczel György (SZNSE) játékost azért, mert egy összecsapás alkalmával ellenfelét ököllel szándékosan arcul ütötte. 2. Füzér Ferenc (SZNSE) játékost, aki előzetes figyelmeztetés dacára ellenfele hasába szándékosan beletalpalt. 3. Izsák Istvánt (SZNSE), aki az ellenfél második gólja után oldalról torkon ragadott, fojtogatott és mellemről a bőrt leharapta. Veszélyes helyzetemben öltözőmben kerestem menedéket, miután előzően a mérkőzést beszüntettem. Jelentem, hogy Izsák öltözőm oldalát, mialatt öltözködtem, betörte, öklével fenyegetett, többször leköpött, letegezett és csirkefogó gazembernek, továbbá zsidóbérencnek nevezett. Öltözködés közben egy néző, akit személyesen ismerek, nevét azonban nem tudom, öltözőm ablakát feszegette abból a célból, hogy engem megtámadjon. Ugyanakkor a klub állítólag Barabás nevű elnökének vezetésével a tömeg megrohanta az öltözőt. Barabás agyonveréssel, meggyilkolással fenyegetett, a közönséget pedig ellenem lázította. Amidőn a pályát elhagyva, a villamoshoz igyekeztem, csak a kivont karddal és töltött revolverrel védekező négy rendőr és néhány fegyőr kíséretében tudtam a Barabás által ellenem vezetett tömeg inzultálásai elől megmenekülni. A rendőrök az Üllői úti laktanyáig kísértek. Tudomásomra jutott, hogy a Szentlőrinci NSE a győzelmet lefogadta 50 liter borba, azonkívül nagyobb összegre, s minthogy vereségükért engem okoltak, ily módon véltek rajtam bosszút állani."
A bíróknak leggyakrabban a kődobálókkal gyűlt meg a baja. Mandel Lipótnak bizonyára sokáig emlékezetes maradt 1922-es, mándoki játékvezetése. "Le kell ütni a bírót", "vájjátok ki a szemét a zsidónak" - kiabálta a felhevült nagyérdemű, mire a bíró megkérte az intézőt, hogy megfelelő óvintézkedéseket foganatosítson. Ám az intéző erre csak annyit felelt, hogy a nézők "a pénzükért azt csinálnak, amit akarnak". Mandelt végül kőzáporral búcsúztatta Mándok sportszerető népe. 1924 őszén az Ékszerészek vezetői soron következő mérkőzésük előtt "célirányosnak találták megerősített detektívcsoport kikérését". Félelmük jogos volt, a játékvezető beszámolójában elmondta, hogy a találkozó után "a tömeg sűrű kőzápora kísért, az autó ablakait bezúzta, s az autót megrongálta". "Harcban álló páncélautóban éreztem magam" - festette le szorult helyzetét Gerő Ferenc (akinek pályafutása során többször is menekülnie kellett a lincshangulatban reá várakozók elől). Előfordult, hogy egy bírót lakása ajtajáig kísértek a legvérmesebb drukkerek, egy szentesi mérkőzésen pedig 30-40, igazáért kiálló drukker egy szállóba szorította be a játékvezetőt. Egy 1928-as Felten-TSE mérkőzésen 6-2-re győztek a hazaiak, ami annyira felbőszítette a TSE intézőjét, hogy Steiner Béla bírót a találkozó után megverte, és a Rákos-patakba dobta. Az elkövető a verést elismerte, de azt nem, hogy Steinert zaklatott idegállapotában megfürdette volna.
Voltak persze legendásan rossz bírók is, Mészáros László volt közülük az egyik legismertebb. Először 1924-ben, egy hírhedten izgága debreceni játékos hagyta helyben. Eztán csapnivalóan vezetett egy fővárosi másodosztályú találkozót, ám azzal védekezett, hogy legjobb tudása szerint vezette a mérkőzést. Mészáros nyilatkozatával "magas labdát" adott a Nemzeti Sport publicistájának: "higgye el nekünk, hogy ez a >>legjobb tudás<< egyenlő a nullával. Nyugodjon meg abban a tudatban, hogy kívüle még nagyon sok ember van, aki nem ért a futballbíráskodáshoz. Azok sem bíráskodnak, ő is fordítson hátat örökre ennek a nehézségekkel teljes foglalkozásnak." Mészárost egy évre el is tiltották a játékvezetéstől, ő azonban nem tanult hibáiból, és nem hallgatott a jóindulatú figyelmeztetésekre. Pechére visszatért kedves szórakozásához: 1927 novemberében Kispesten "egy jelentéktelen amatőrmérkőzés után a közönség és a játékosok alaposan helybenhagyták". Többé nem is jelent meg híradás Mészáros sporttárs tevékenykedésérőlÉ
Az is előfordult azonban, hogy néhány bátor bíró megvédte magát a rárontó drukkerrel vagy játékossal szemben. A korabeli leírásokból úgy tűnik, hogy az ilyen jelenetek derűs perceket szereztek a kilátogatóknak. Ezt illusztrálja egy 1936-os, alacsonyabb osztályú angyalföldi mérkőzés beszámolója. A nézők folyamatosan szidalmazták a bírót, mire az "odament a kék inges kiabáló emberhez, és a következő percben szabályos ökölvívóállásban állottak egymással szemben a küzdő felek. A közönség örömmel fogadta a műsoron kívüli bokszmeccset, amely azonban rövidesen véget ért, mert Strompf játékvezető számára két jobbkezes egyenese biztosította a pontozásos győzelmet."
