"Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot" - ezt ugyan Esterházy Péter írta egy helyen, de meglehet, eme igazság jegyében hozták létre hajdanán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), illetve annak elődeit.
A Kehi a kormányprogram és egyéb kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésével foglalkozik, de feladatai közé tartozik a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak ellenőrzése, illetve a közalapítványoknak, alapítványoknak juttatott költségvetési támogatások felhasználásának kontrollja is. Szintén ők foglalkoznak azzal, hogy a nemzetközi és az európai uniós forrásokat rendeltetésszerűen használják-e fel, és hozzájuk tartoznak az állami kezességvállalások is. A sor folytatható, gyakorlatilag a kormányzat pénzügyeinek teljes spektruma a szemük előtt van. E feladatok vitathatat-lanul fontosak, nehezen működhetne egy kormány úgy, hogy nem tudná, mi és merre folyik a háza táján. A kérdés az, hogy a Kehi ezt az ellenőrző szerepet milyen rendezői utasítások szerint végzi.
2004. április 15-én hirdették ki azt a kormányrendeletet, amely a Kehi működésének frissített szabályait tartalmazza. A rendeletnek van egy érdekes szakasza, amely azt rögzíti, hogy "a Hivatal ellenőrzési és összefoglaló jelentései nem nyilvánosak". A rendeletalkotó rendkívül kreatívan értelmezte az alkotmányt és az adatvédelmi törvényt, amikor ezt a sort papírra vetette. Elgondolása szerint ugyanis a Kehi jelentései - azok tartalmától függetlenül - egyáltalán nem nyilvánosak. Négy ponton próbálta alátámasztani újítását: az egyik ok az "egyes törvényekben meghatározott titokkörök". Valóban, állam-, illetve szolgálati titkokat nem lehet csak úgy nyilvánosságra hozni, de szerencsére ezt a kérdést más jogszabályok rendezik, erre tehát kár volt a tintát pazarolni. A második ok a személyes adatok védelme; itt megint csak egy, az adatvédelmi törvényben megnyugtatóan szabályozott témakörről van szó. A harmadik ok a jól ismert "döntés-előkészítéssel összefüggő adatok" köre. Ez utóbbi különösen izgalmas, mivel az Alkotmánybíróság 2004. április 7-én, azaz nyolc nappal a rendelet megszületése előtt hozott egy határozatot, miszerint a döntés-előkészítéssel összefüggő, illetve belső használatra készült adatok köre bizonytalan, s ezeknek a határozatlan fogalmaknak az alkalmazása a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő önkényes korlátozást eredményezhet. A negyedik ok pedig a "nemzetközi belső ellenőrzési standardoknak" való megfelelés. A standardok világába a Kehi-rendelet nem vezet be, de egy másik, a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló jogszabályból kiderül, hogy a Belső Ellenőrök Nemzetközi Szervezete által kiadott és a pénzügyminiszter által közzétett iránymutatásokról lehet szó, amelyek az ellenőrzéshez szükséges tevékenységekről, eljárásokról és azok eredményeinek az értékeléséről szólnak.
A Kehi évente másfél milliárd forintból nem kevés munkát végezhet, és igen valószínűtlen, hogy a nagyrészt pénzügyi ellenőrzési munka jelentései másból sem állnának, mint a fenti három adattípusból és a standardoknak való megfelelésből. Gyaníthatóan más adatokat is tartalmaznak ezek az anyagok, és akkor megint csak ott tartunk: olyasvalami megfontolásból nem nyilvánosak ezek a jelentések, amelynek részletezésével a rendelet megalkotója nem akarta terhelni az állampolgárokat.
Szerencsére a közérdekű adatok megismerését a Kehi-rendeletnél és a pénzügyminiszteri iránymutatásoknál magasabb szintű jogszabályok is rendezik, amelyekkel a rendelet a jogszabályok hierarchiája folytán - elvileg - nem lehetne ellentétes. Így például az adatvédelmi törvény szerint a közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó adatok közérdekű adatoknak minősülnek, azaz a Kehi kezelésében lévő és az általa ellenőrzött bármely állami szerv működésére vonatkozó adatokat bárki megismerheti és szabadon terjesztheti (hacsak nem esnek a fent említett három korlátozás valamelyike alá). Szintén az adatvédelmi törvény írja elő, hogy az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan az ezen adatokat kezelő szerv köteles a közvéleményt pontosan és gyorsan tájékoztatni. Márpedig ha egy hivatal e tárgykörökben végez ellenőrzést, akkor mindenképpen kezelni fogja ezeket az adatokat - s így tájékoztatási kötelezettsége is lesz.
Az adatvédelmi biztos persze a rendeletet és a törvényt összevetve nem látta be, hogy miért is kell ez a nagy titkolózás: a 2004. évi beszámolójában súlyosan aggályosnak és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog durva korlátozásának nevezte ezt az újítást. És még csak annak sem tudott örülni, hogy rendeleti úton fedezték fel egy korábban már kihaltnak hitt titokfajta újabb egyedét, a pusztán "nem nyilvános" adatot. A biztos kérte is, hogy a rendelet inkriminált szakaszát helyezzék hatályon kívül. A kormány a pénzügyminiszterhez továbbította a kérést, aki azóta is helyezi.
A történetben természetesen nem is az egyedülálló jogi megoldások az igazán érdekesek, hanem az, hogy mi indokolhatja a Kehinek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tevékenységével párhuzamos, de attól jelentősen eltérő működését. Miért van az, hogy a teljesen független ÁSZ jelentései nyilvánosak, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter felügyelte Kehié pedig - egy kivételt (az érettségi botrány vizsgálatát) leszámítva - a legkevésbé sem? Senki nem gondolja, hogy a köztisztviselők ne hibáznának és ne hibázhatnának. Azt sem hiszi senki, hogy egy-egy hiba vagy visszaélés feltárásától és a tanulságok levonásától meggyengülne a mindenkori kormány, sőt. Akkor viszont mi lehet az a bölcs megfontolás, ami miatt szemrebbenés nélkül hatályban tartanak egy alkotmánysértő kormányrendeletet?
