Podmaniczky Szilárd: Déli verő

Mese habpartival

publikálva
2002/5. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mese habpartival

Már nagyon forgolódtam. Meg csuklottam. Az asztráltestem csuklott, a porhüvelyem meg forgolódott. Mondtam is az Úrnak, hogy nem lesz ez így jó. Annyira emlegetnek, semmi nyugtom sincs, le kéne mennem tájékozódni. Az Úr csak nem engedett, mert ha velem kivételt tesz, akkor menne a többi is. Annyira tele van az emberek agya történelmi tudattal, hogy egész invázió indulna. Azt meg nem engedheti, mert aztán koccanás lesz a két világ között, és ha beüt a mennykő, kész az összeomlás. De hadd menjek, hadd menjek, nyüszítettem az időtlenségbe, ha titokban engedsz, álruhában, ahogy szoktam, vigyázni fogok, nem lesz semmi baj. Sokáig nézett az úr, bár nem tudom, mit, mert átlátott rajtam. Szerencsém volt, picit elunta magát éppen, szórakozni akart, nem mondott semmit, nehogy a szférák visszazengjék, csak mutatta, mehetsz az éteren át, és azt is mutatta, tövirül-hegyire beszámolni tartozom.

Testet öltöttem tehát, áltestet, a biztonság kedvéért rá egy álruhát. Aztán bumm, becsapódtam a pusztába. Jó nagy léptekkel indultam útnak, picit trükköztem is, ha nem látott senki, arrébb teremtem. Márpedig nem látott senki, mindaddig, amíg egy kis pályaudvarra nem értem. Néztem, hogy föltűnök-e valakinek, de annyira egyformán öltöztek, hogy nem. Fölszálltam a vonatra, mert hát hiába a történelmi idő, azért tudtam én nagy vonalakban, mi megy lent, jegyet is váltottam. Zötykölődtem az igen rossz minőségű szerelvényben, és bár áltestben voltam, elkapott megint ez a nyavalyás földi nyűg, amit a test okoz, amit csak a végén lehet levetni. Úgy éreztem magam, olyan volt a fönti léthez képest, mintha medencényi mézben járna itt az ember, erre rá a lelke is, kurva nehéz, hogy ezt a huncut kifejezést használjam. Gondoltam, ideje kérdezgetni.

Megszólítottam egy csávót, tüzet kértem, hogy mi a pálya. Nem szólt egy szót se, pedig pályamunkás volt. Lehet, hogy azért. Másodjára már úgy érdeklődtem: mi hír a világban? Ettől is összezavarodott. Arrébb mentem két kocsival, többel nem lehetett, ott már a mozdony jött. Egy asszony szoptatta gyerekét igen finom friss tejjel, őt kérdeztem. Rákérdeztem. Mi van Mátyással? Az asszony úgy fordította a gyerek fejét, hogy takarva legyen az emlő, zavarba jöttem, könnyen felejtek, az égben más a szex, nem testalapú csiki-csuki, hanem hosszabb, elnyújtottabb és feszítőbb, a végén meg mintha... De majd megtudjátok. Az asszony majdnem elsírta magát. Ekkora a baj, kérdeztem. A gyerek születése előtt két hónappal elhagyott. Ki? Matyi. Szerencsétlen egybeesés, gondoltam, aztán továbbálltam. Egész nap az utcán bolyongtam, kérdezgettem az embereket Mátyásról, de rám küldték a rendőrséget, gyorsan leléptem. Már tudtam, be kell mennem a minisztériumba.

Álruhát váltottam, szereztem egy belépőt az esti partira. Simán bejutottam, ment a dínomdánom, és ahogy ott forgolódok, hogy kit kérdezzek, látom ám, hogy itt vannak a kollégák is, a két Pista. Hát ők is lekéreckedtek. Kegyes ez az Úr, mondom én néktek. ´k is mindjárt észrevettek, odajöttek, és azzal kezdték, hogy a forgatókönyv miatt? Merthogy film lesz tebelőled is, pajtikám. Na, végre, nagyot sóhajtottam, hát ezért a sok csuklás. Akkor belőletek is, kérdeztem. Ja, mondta az egyik Pista, de mi már későn jöttünk, nem láttuk a forgatókönyveket. Az a baj, tudjátok, mondta Pista, hogy túl sok a hamis nyelvemlék és kevés írásos dokumentet hagytunk vissza, így aztán mese habbal az egész, mert a saját történelmi tudatukból indulnak vissza, az pedig igen homályos. Pedig mi is emberek voltunk, kontrázott a másik Pista. Akkor mit tegyek, kérdeztem. Amit jónak látsz, mondta Pista, te még beleszólhatsz a forgatókönyvbe, de mi már megszívtuk, különben is a föntiekhez képest ennek itt semmi értelme, uralkodni csak-csak, mondta Pista, de ez a demokrácia, ez a görögös izé, elfelejtik, hogy akkor mennyivel kevesebben voltak, most meg sokan, úgyhogy ez a demokrácia, barátocskáim, statisztikai szemfényvesztés és ostobaság, ha száz emberből 51-nek jó, 49-nek meg nem, akkor ott sok baj lehet ebbe beletörődni. Huncut egy utódaink vannak, mondta a másik Pista.

Akkor kissé elkedvetlenedtem, bár fél füllel hallottam valamit, hogy oda az igazság, de hogy enynyire, azt nem gondoltam. Azt hittem, hogy oda egy részigazság vagy valami ilyesmi, de ez nekem sok. Vagy igazságosan uralkodik valaki, vagy sehogy, másképp nem lehet.

Akkor aztán beindult az ég, azt hittem, az Úr unta meg, ömlött a plafonból a hab, üvöltött a zene, egymás hegyén hátán az összes miniszter meg a csajok, teljesen beindultak. Igen szarul éreztem magam, hamar kicsaptam az ajtót a folyosóra. Aztán bevágtam. Végre megint magam voltam, a két Pista már beletörődött sorsába, de az enyém most készül, hogy a fenébe lennék nyugodt. A folyosón már nem zúgott annyira a zene, de még nagyobb csöndre vágytam, bementem a vécébe, hátha megnyugszom, aztán visszamegyek az Úrhoz, kifújom magam, majd ő megmondja, mi legyen. Ahogy betéptem a mosdóajtón, hát egy pacák ül a szemetesen, nyakkendője kikötve lóg, a haja borzas, de már ősz, a szemei szépen forognak, arca kisfiúé, de fáradt. Szelíd és megtört ember benyomását teszi. Hát, igen, gondoltam, lehet, hogy ő az én emberem. Néztem, nézett rám. És akkor feltettem neki a kérdést. Hány még a harminckettő? Összehúzta a szemét, mint aki várt rám, de nem biztos benne, hogy én vagyok az. Aztán mégis. Bizony már csak tíz, válaszolja. De tizenkettő volt a megállapodásban, mondom. Igen, de már csak tíz, mondja, három szoba, három gyerek és négy kerék.

Azzal visszafordultam, és az Úr színe elé citáltam magam, hogy beszámoljak. Az Úr lesütötte szemét, már mindent tudott, és csak ennyit szólt: Jegyezd meg, Mátyás! Ha sok a kéz a kicsi lavórban, óhatatlanul minden kéz mossa a másik kezet is.

És azzal jól berúgtam.

Kelt 2002. január 29., 12 óra 47 perc, 38 másodperc

publikálva
2002/5. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk