Egotrip

Babarczy Eszter Hálózatháború című cikkében (MaNcs, 1999. december 9.) megtisztítja a sandaságoktól és magasabb szellemi színvonalra emeli Hankiss Ágnes koncepcióját, mely szerint országunkban két "hálózat", két "rivális kultúra" harcol egymással: a zsidó és a magyar. Ez csak úgy értelmezhető, hogy a szocialista, liberális, kozmopolita "hálózat" zsidó, a "nemzeti oldal" pedig magyar. Az ilyen felosztás fölöttébb kedvez a zsidóknak, hiszen századunk egész polgári kultúráját - mondjuk Karinthy mellé Kosztolányit és Tóth Árpádot, sőt Babitsot és Adyt is - a zsidó hálózatba sorolja. Különösen Babarczy Eszter felfogásából következtethető ki ez, hiszen ő a zsidókérdést, Hankiss Ágnessel ellentétben, nem politikai, hanem kulturális problémának tekinti. Eszerint tehát Csurka joggal kurziválta zsidóvá Esterházyt és Gönczöt. Én viszont nem tekintem nem-zsidó származású barátaimat zsidóknak, még akkor sem, ha kedvelik Ginsberget, vagy ha a Szent Korona körüli humortalan cirkuszról ugyanolyan lesújtó a véleményük, mint nekem. (A királyságról alkotott nézeteimet ugyanis az "Itt a nyilam! Mibe lőjjem?", továbbá az "Akasszátok föl a királyokat!" szelleme alakította ki, vagyis egy Petőfi nevezetű költő szelleme, akit - noha a világszabadságért rajongott - szintén nem tekintek zsidónak.)

A próbaút megvolt egy hete, ültem itt a büfékocsiban, akkor családostul, hogy fut a táj. Családi évfordulók, mikulás, prekarácsony és a Diósgyőr-MTK-meccs szerencsés egybeesése. Mondja az öcsém, köpködve a szotyolát, ne merészeljek szurkolni, három gyereke van, meg(íg)értem. Körülöttünk piros-fehér emberek, itt mindenki béközép, mindenki iszik, sört kizárólag Bőcs termékeit, avagy bort, pirosat, fehéret. Gólnál nem örülök, révedek a gyárkémények mögött sejlő Bükkbe. Mindenki ugráljon, aki zsidó, nem ugrál, végül is, hideg van, meg három gyereke az öcsémnek, mind fijú, és dijósgyőri futballisták szeretnének lenni, ha lesz még dijósgyőr, és futball. Ha nem, akkor barcikai, darts. Rúgunk még egyet, diszkréten csóválom a fejem, gólöröm az illegalitásban. Ha Frunzának lenne társa, elemeznek az utcán, de hát nincsen neki. Lehet hazamenni sárga villamossal, sárga busszal, szerdán jön a zete, addig is termel Bőcs talponállóvalót. Te, bemegy a gyárba, kérdem az öcsémet viccből, de már fordul is a busz a Marx, most nem tudom, milyen téren, te, ez bemegy a gyárba. Szombaton, háromkor. Műszakváltás van, ne hülyéskedj, gyár sincs. De a busz bemegy. A kedvemért, hogy láthassam a szalagavatónk helyszínét, Három étterem. Melyik együttes is játszott? Edda? Majd az érettségi találkozón megkérdem, egy hét múlva jövök, gondolom, akkor.

Újabban én nagyon kedves és szelíd ember bírok lenni, talán a Nagy Téli Ünnepek miatt; a kenyérre lehet engem kenni, fűvel-fával kibékülök, "ein guter Mensch, ein guter Mensch", ahogy a költő mondja. Mélyen magamba is néztem, s a gonosz, sanda gondolatokat mind-mind jól kiűztem onnan, ezzel járulok hozzá a keresztény Magyarország mielőbbi eljöveteléhez. E fordulatom gyümölcse az alábbi kis csokor, tessenek szeretettel fogadni.

A nemlét elkerülhetetlenül közeledő ténye olykor a megoldhatatlannak látszó helyzetek teljesen világos és egyértelmű megoldását adja. Mint például.

Négy körül keveredtem ki a Pesti Est Caféból, de előtte a Tütü Tangóban már jókora bolhát tettem az elefánt fülébe. Az Isten is üvöltött bennem, és én voltam a hab a torkán. Jók ezek a számon kérhető, szellős, de rövid mondatok. Nem szoktam ilyeneket írni.

Távolról halk csilingelés hallszik, csönd ereszkedik a világra, porka havak ősmagyarul esedeznek, a Kisjézus keresztényileg egyre nagyobbakat rugdos: elközelg az advent, a várakozás ideje. Ilyenkor a jóakaratú emberek lelkébe békesség költözik, vitás ügyeiket gyorsan rendezik, hogy nyugodt, tiszta szívvel állhassanak az Eljövendő kisded elébe. Ne maradjon senkiben tüske, harag, meg nem értés, ne álljon az közibénk, testvér lészen minden ember.

Egy szerkesztőségben dolgozom, ahol - mint minden egyéb szerkesztőségben, gondolom - érzéketlen barmok dolgoznak, ha például két hétig nem jövök be, mert izé van (névnap, mondjuk, vagy egyéb indokolt kéthetes toxikus részegség), ami indokolja, hogy ne, ne jöjjek be, nem mintha bármi is indokolná, hogy igen, de induljunk ki az alapesetből, amikor nem, nem jövök be, mert dolgom van, aztán igen.

Éppen karácsonykor lesz négy éve, hogy ezen a kéziraton kotlok, mint egy nagy gumistrucc, amelyiknek hiába dugják fejét a homokba, kicsúzlizza magát.

Stanko Poklepovic: Miért, ön szerint milyen a magyar foci?

Bill Clinton láthatóan megirigyelte a berlini fal ledöntésének tizedik évfordulóját ünneplő elődjét. ´ is falat döntött: csaknem napra pontosan az évfordulón írta alá az amerikai pénzügyi szektort felszabdaló falakat eltávolító törvénymódosítást.

Nagyapa 84 éves, saját bevallása szerint soha nem szerette a hülye embereket, márpedig, saját bevallása szerint, élete során nagyon sokkal találkozott. Olyan sokkal, hogy már eldönteni is képtelen, ki az, és ki nem. Ezért aztán többnyire kerüli is a társaságukat, már csak a saját halálán való gondolkodásnak él, a maga módján, illetve a szebb napokon cukrászdába jár kávézni, sétál és üldögél, ha van hely a parkban.

1996-ot írtunk. Egy ködös, nyálkás szeptemberi nap reggelén, amikor épp felborult a hormonháztartásom, vészesen lecsökkent a koleszterinszintem, sápadt voltam, a szívem kalapált, a nemi életem jó ideje akadozott, és nem találtam a szemüvegem, csengett a telefon. Csengjél, mondtam a plafonnak érzelmileg közömbösen, harag nélkül, türelmesen, mégis egy irányában, tartalmában karakteres habitusra valló lelki háttér bázisán, amelybe - megvallom így magunk között - a kommunikációra való igény momentán semmiképp sem tartozott bele. Hogy´ ráérnek, gondoltam az ágyban az ötödik perc táján, egyesek; közben meg - ahogy arra Parti Nagy Lajos rámutat: "elhúznak el fasorba legjobb éveink." Egy munkanapon, fűztem hozzá, felemelvén a nyomaték kedvéért a mutatóujjamat, merthogy nem tágított, makacs volt az illető. Nincsen ezeknek semmi dolguk, az a napi élettervük súlyponti eleme, hogy velem beszélgessenek? Egyszerre csak abbahagyta, jól van, nyugtáztam, s bár teljesen kialudt voltam, megpróbáltam ismételten becsukni a szemem. Mindig kinyílt, de én sem voltam akkoriban jóskapista elszántságilag, az megmaradt, a vasakarat, úgyhogy csak sikerült keresztülvinni a tervemet. Igen ám, de mire megvoltam a szememmel, megint rákezdte az a büdös telefon: édes istenem, sejtettem meg éles ésszel, ez csakis egy szerkesztő lehet, annak meg az elszántabbja úgysem hagy pihenni, míg föl nem veszem. Jó reggelt kívánok, Keresztury Tibor vagyok, nem vállalom.

Nem mintha aktualitása lenne, de megígértem, és amúgy is szeretek a Nariba, Mancsiba, ahogy tetszik, írni.

Persze láttam, mellette a fényképészt, miről is lenne szó, ha, vonszoltam volna a gyereket, késő, észrevette, ott a mikulás, megdicsértem, helyesen mondod, nem télapó, dehogynem, november hetedike volt éppen, gyedmáróz, vöröslött az állatkert előtt, menjünk, majd visszafelé megnézed.