Persze láttam, mellette a fényképészt, miről is lenne szó, ha, vonszoltam volna a gyereket, késő, észrevette, ott a mikulás, megdicsértem, helyesen mondod, nem télapó, dehogynem, november hetedike volt éppen, gyedmáróz, vöröslött az állatkert előtt, menjünk, majd visszafelé megnézed.
Bejártuk az egész ligetet, forralt bor sehol, ez még nem a tél tehát. Forró tea, kaszinórum, a gyereknek citromlöttyel. Póniló sincs, csak a nyoma, kopott fű körben, ahogy rótta. Biztos fázik. Igen, ott van a jászol mellett, melegíti a kisjézust, miket kérdezel. Kapsz te tőlem, milyen nevelést. Mikor még a mikulás se jött meg, dehogynem, jön szembe velünk, meg a fotós, újságírók. Elegyedik szóba a gyerekkel, aztán milyen ajándékot, von félre, kérdőre engem, apuka, egy fényképet, veszi elő, ligeti mutogatós, a képen egy kislány, Referencia, köszönöm, viszem a gyereket el, nem figyelek, lufiárusok támadnak ránk, jön a troli, akkor azt a lila nyulat kérem, troli el, ne ordíts, most én ordítok, kötözöm a gyereket a nyúlhoz, el ne szálljon, könnyű gázzal van tele, megkötöm nyulamat, kötözött nyúl. Büntetésül gyalog, mint a három király?, be van indulva ez a gyerek, még csak novhét van, nem mesélem el. A mikulás az Északi-sarkon lakik. Ott is van lámpa, és mindig megáll a pirosnál. De most már fejezd be, jön a troli. És akkor a lila nyúl fogta magát, kiszabadította, föl a trolivezetékig, a háztetőkig, az égbe, még azon is túl. Nézték a megállóban az emberek, az állatkertben az állatok - az elefánt, a gyöngytyúkok, a majmok, a zsiráf, ő látta a legtovább, de még az éjszakai házban a denevérek is követték röptét, a borz is, álmában. Itt a zsineg vége, fuss el vélem.
Ez a troli is elment, a gyerek csak ordít, bármit találok ki. Hogy a lila nyúlnak nem volt bérlete, azért szállt fel, nem a trolira. Hogy ez egy repülő nyúl, ott fönn jó neki, a katicabogarat is elengedtük, a csigák is kimásztak a konyhából, ahol anyád most rakja be a mikróba harmadszor az ünnepi ebédet, zokoghatsz, nem veszek másikat. Ha legközelebb jövünk, jó. De hogy neki az kell, a lila. Nem másik lila, az. Amelyik nincs többé. Majd a kisjézus elhozza, jó. Erre a trolira márpedig felszállunk. Gyerek megnyugszik, csak néha szipog, mikor a fönn vígan röpködő nyúlra gondol, bóbiskol, a troli álmában csönget egy picit. A Ferdinánd hídnál fölriad, újra friss és újra ordít. Hogy a kisjézus nem tud átjönni a hídon, nincsen is híd, pedig a kisjézus a túloldalon lakik, a Lehel téri templomban. És különben is, még kicsi, nem tudja utolérni a nyulat. Hát ide figyelj, kis katekizmus, szent lecke 1. A kisjézus az égben is van, ő fogdossa össze a száguldozó kékzöldaranylilanyulakat. 2. Kicsi, de erős, szabad idejében szétrugdossa a Lehel téri piacot, bemegy a Rámpába, kér egy hubertuszt, mert hitele is van, és mert csak azt iszik, és folytatja. 3. Nem a rugdosást, a vesztendcentert, mert azt is ő építi, akkora nagy. Megnyugodtál?
Elmúlt novhét, átadták a vesztendet és a Ferdinánd hidat, mehetek megint a piacra unikumért, savanyú káposztáért, mosóporért. Mint akármely. A Rámpa is megvan, elpusztíthatatlan, elképzelem, amint a center, mi akkor már Ceglédig ér, él és nyüzsög, niagaravízesés, és ott a helytörténeti múzeum, a Rámpa kicsiny szigete, mozdulatlan figurákkal, panoptikum, megtekintés belépőjeggyel, vigyázat, lépcső, minden alak Nyugat, a Nyugati felé néz, West Ende, a Wilág Wége, élőben, ott van a tévé, a nyugati falon, fekete-fehér, az adott időpontban ugyanazt adják. Akik nézik, ugyanazok. Még él a Rámpa, figyelemre se méltatnak, alkalmi vendég, ötkilós mosóporral. Trolira szállok. A Lehel téri megállót elhagyva a Ferdinánd hídon túl kezdődik az Izabella utca; elképzelhetetlen emberek, csaknem érthetetlen dialógusok. Innen az Andrássy útig tartó szakasz a legkritikusabb (...) a megpróbáltatások ellen fedezékül használt újság felével már végeztem... így a neves publicista. De hiszen én itt lakom, elképzelhetetlen ember az Izabella utcában. Viszem az elképzelhetetlen gyereket az elképzelhetetlen óvodába, körülöttem elképzelhetetlen nők, férfiak, öregek, fiatalok, lyukasztók, bérletesek és bliccelők. Dialógus, az nincs, bábábámulunk befelé, elképzelhetetlen polgárai a hazának. Újsága bunkeréből figyel bennünket a publicista, kandikál, nem látja a valóságot, ahogy azt ő elképzeli. Biztos az én hibám, nem a kritikus szakaszon utazom, nem a dörgicsei (Albert Flóri-féle) borozónál szállok föl, hanem az etap végén, a CIB-banknál (Lukács cukrászdánál), már a Király utcánál átszállok a 70-es viszonylatra, a sosincsnyár Lövölde téren át a Ligeti fasorig. Csupán a pontosság miatt. Miközben a valódi publicista végez az újság másik felével is, lerakom a gyereket az óvodamegőrzőbe, és, magam is elképződmény, elképzelem a kétezredik évet. A képen, mint egy megakarikatúrán, végeláthatatlan sorok kanyarognak a 2000 nullái ellőtt. A nullák karizmatikus karimák, egy tábori latrina karimái. Három a karima. És halad a sor, és szarnak és/vagy ugranak bele. Ilyeneket képzelek én, elképzelhetetlen ember az Izabella utcából, miközben fölkínlódom a gyerekre a benti cipőt. Hol van még kétezer? Előbb a mikulás, aztán a kisjézus, és ha jó leszel, meglásd, eljő a lila nyúl is.
