Úgyhogy ma beszéljünk a Rorschach-tesztről és a vizualitásról. Amire Önök mondhatják, hogy "de hát kedves Jaksity úr, miként az egyszeri gazda libái, úgy hullottunk sorra a maga tanácsait követve a tőzsdén", én viszont a viccet követve a jó rabbit idézve mondhatnám, hogy "pedig még annyi jó ötletem van". Ám ez a Rorschach-dolog nem a tuti pénzcsinálás újabb módja, hanem egy érdekes zanza arról, hogy a tőzsde mint a kollektív tudattalan pszichodramatikus színhelye igényel némi vizuális, vagyis belelátó képességet, mert más már meg nem magyarázza, hogy mit miért csinál.
Első elemzői emlékem erről egy tanulmány, amit a magyar értékpapírpiacról készítettem 1992 tájékán, és amelynek a következő címet adtam: "Egy nem hatékony piac alkímiája. A magyar értékpapírpiac: Ki mit lát bele?" A tanulmány, hozzá kell tennem, elsősorban nem a spekulációval foglalkozott, de ez volt az első olyan publikációm, ahol az ezzel kapcsolatos gondolatokat arra használtam fel, hogy egy fundamentális tényezőkkel nehezen megmagyarázható piac működéséről mondjak valamit. Az alapüzenet az volt, hogy a piacot más és más szemszögből vizsgáló piaci szereplők eltérő dolgokat látnak bele, vagyis ugyanazon jelenségeknek másféle értéket adnak a piacról felállított szubjektív modelljükben. A borítón pedig egy Rorschach-teszt képe volt. (Nem egyike a pszichiáterek által alkalmazott Rorschach-tesztmintáknak, hanem egy grafikus által konstruált minta.)
A Rorschach-teszt lényege, hogy nonfiguratív mintákat tesznek a páciens elé, akinek az asszociációit kell elmondania az orvosnak. A pszichiáter pedig ebből következtet a páciens lélektani állapotára. Ugyanabból a mintából az egyik páciens gondolhat egy fenyegető, kitárt szárnyú madárra, míg a másik szép pillangónak fogja látni. Ugyanaz a kép máshogy képződik le az emberekben, attól függően, hogy tudatállapotukból mit vetítenek ki, hogy utána az a látottakkal keveredve és azoknak új jelentést adva képeződjön le tudatukban, és visszacsatolásként befolyásolja az alapállapotot.
Anélkül, hogy túlzottan belemennénk mindennek a neurológiai és pszichológiai részletezésébe, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tesztek tapasztalata nagyon fontos konklúziót fogalmaz meg a befektetésekről, hiszen a befektetők a piacra nézve körülbelül ugyanúgy nem látnak benne semmi értelmeset, mint egy Rorschach-tesztben. Ennélfogva a piacról kialakuló véleményük ugyanannyira lesz megalapozott, és ugyanúgy szóródni fog, mint a Rorschach-teszt esetében. Vagyis a piacról kialakított vélemény és az ennek alapján hozott döntés nem a piac valós állapotát tükröző "látvány", hanem sokkal inkább annak és az arra kivetített expresszív tudatállapotnak a keveréke, egy absztrakt vizuális adaptáció eredője lesz.
A gyakorlatban ez a következőt jelentheti például. Akármit "csinál" a tőzsde (vagyis függetlenül attól, hogy milyen tények állnak róla rendelkezésre), a befektetők mindig azon tényezőknek adnak nagy súlyt a saját vizuális adaptációjukban, amely közel áll tudatállapotukhoz. Amennyiben pesszimisták a piaccal kapcsolatban, csak a rossz híreket hallják meg, ha viszont optimisták, akkor mindent rózsaszínben látnak, és nem zavarják őket a gyülekező viharfelhők sem. Ez jól magyarázza azt a tényt, hogy a tőzsdei árucikkek (értékpapírok, áruk, devizák, határidős kontraktusok) kereslete az árfolyamukkal párhuzamosan nő, illetve csökken, noha a józan ész és a kereslet-kínálat törvényei szerint ennek épp fordítva kellene lennie. Igen ám, de a Rorschach-teszt alapján, amikor a piac emelkedik, akkor mindenki optimista, hiszen pénzt keres, vagyis nem veszi észre az árfolyam-emelkedés lassulását, megtorpanását, majd megfordulását egyre egyértelműbben mutató jeleket. A tőzsde esésekor, amikor mindenki napról napra látja veszni értékeit, a tőzsdéző egyre pesszimistábbá válik, és végül megszabadul részvényeitől, amikor éppen vásárolnia kellene, hiszen most olcsóbban veheti meg ugyanazokat a részvényeket. Erre szokta Szabó Laci kollégám, az arra ítélt ügyfeleink pénzének kezelője mondani némi mitológiai bölcsességgel élve, hogy kötözzük le az árbochoz, ha a szirének hangját halljuk. (Az eredményeinket végignézve azt gondolom, hogy olyan árbocunk van a Concorde-ban, hogy még Fa Nándi is nyugodtan nekivágna vele a szirének keresésének.)
A Rorschach példája megerősíti azt a hitemet, hogy a tőzsde intuitív kiismerése, a sikeres befektetések fontos eleme a Vedd és tartsd! stratégián és a ritmusérzéken túl a belelátó képesség. Vagyis a befektetések, miként a műtárgyak gyűjtése is, kiemelkedő vizuális képességet és ennek a képességnek a folyamatos, gyakorlatban való tesztelését igényli. Erről pedig az a magamfajta, kóbor szellemi ritter, galériatulajdonos ismerősöm jut eszembe, aki azon túl, hogy kívülről tudja a világ nagy galériáinak képeit teremről teremre, meg tudja mondani, hogy melyik kép hamis, és melyik a kor által félreismert, zseniális alkotás. Amikor megkérdezem, hogy miből gondolja, csak annyit mond: látom.
