A próbaút megvolt egy hete, ültem itt a büfékocsiban, akkor családostul, hogy fut a táj. Családi évfordulók, mikulás, prekarácsony és a Diósgyőr-MTK-meccs szerencsés egybeesése. Mondja az öcsém, köpködve a szotyolát, ne merészeljek szurkolni, három gyereke van, meg(íg)értem. Körülöttünk piros-fehér emberek, itt mindenki béközép, mindenki iszik, sört kizárólag Bőcs termékeit, avagy bort, pirosat, fehéret. Gólnál nem örülök, révedek a gyárkémények mögött sejlő Bükkbe. Mindenki ugráljon, aki zsidó, nem ugrál, végül is, hideg van, meg három gyereke az öcsémnek, mind fijú, és dijósgyőri futballisták szeretnének lenni, ha lesz még dijósgyőr, és futball. Ha nem, akkor barcikai, darts. Rúgunk még egyet, diszkréten csóválom a fejem, gólöröm az illegalitásban. Ha Frunzának lenne társa, elemeznek az utcán, de hát nincsen neki. Lehet hazamenni sárga villamossal, sárga busszal, szerdán jön a zete, addig is termel Bőcs talponállóvalót. Te, bemegy a gyárba, kérdem az öcsémet viccből, de már fordul is a busz a Marx, most nem tudom, milyen téren, te, ez bemegy a gyárba. Szombaton, háromkor. Műszakváltás van, ne hülyéskedj, gyár sincs. De a busz bemegy. A kedvemért, hogy láthassam a szalagavatónk helyszínét, Három étterem. Melyik együttes is játszott? Edda? Majd az érettségi találkozón megkérdem, egy hét múlva jövök, gondolom, akkor.
Tettünk még egy ilyen kitérőt, autóval, Barcika előtt letereltek bennünket a szervizútra, semmi különös, mondja az öcsém, biztos megint valami baleset a bévékában, kifolyt, szivárgott, elillant, füstölt ez-az, a város nincs veszélyben, csupán biztonsági okokból, aha. Nem megyünk be a gyárba. Kátyúk között és csövek alatt haladunk, zónavidék, autóval, emberrel, egy árva környezetvédővel se találkozunk. Viszont megláthatom a Borsodi Hőerőmű Vállalat munkásszállóját, ifjúságom szürke, vadonatújnak nem nevezhető épületét.
Visszafelé a családi kirándulásból, vonatok, megfogadom, utoljára. Az állomásra taxival kéne, súlyos csomagok, gyerek. Taxi az nincs. Egy taxis van Barcikán, hétvégén nem dolgozik. Hétköznap se mindig, ebédidejében sose. Előre kell szólni néki, két nappal, hogy fuvar lesz. Tényleg. Taxi nem jön, mi jöhet még. Az "zd-Tiszai pu. viszonylaton a peronra szorulok, a gyerek is állna anyástul végig, ha nem adna kibírhatatlan hangot áldatlan helyzetének. Jól van, úgyse volt kedvem az apaszerephez, előttem egy leány, hátizsákja ingerlően dörzsöli tüdőmet, elképzelem. Annyi mindent lehetne csinálni, például Sajóecseg és a Borsodi Ércelőkészítő Mű (itt minden borsodi és mű) között, például csókolózni, volna jó. Így menekülök, ha már kifelé, a tájba nem tudok, koszos az ablak, és este van, és engem tükröz, menekülök befelé, törlöm le magamat az üvegről. Egy óránk van az átszállásra, resti. A gyerek persze most éhes, a terített asztalnál meg se jelent, tele a sporttáska disznóval. Hogy őneki hamburger kell, anyád, majd ad. Én addig veszek helyjegyet. Nincs. Pedig megígértem, hogy visszafelé nem lesz büfékocsi, de hát. A gyereknek ülni, nekem vilmoskörte kell. Mikor tele a gyomrom, a sporttáska házipálinkával. Ráadásul pótdíj, nem merek a családomra nézni Pécelig.
Ez volt a próbaút, most egyedül. Érettségi találkozás a régi. Egész úton odafelé. Merengek a múltnak, a vonatkerék ütemén. A Tiszain hagyom elmenni a piros-fehér (!) Tátra villamost, nekem ő kell, az a rongyos, régi sárga. Hallom, hogy nyiszorog a sínen. Augusztus húsz, strandfürdő. Petőfi kollégium. Osztálytársaim itt rendeztek reggelente gyorsrejszolási versenyt, sietni kellett az iskolába. Aki kapja, marka. Kun Béla, a Második Miskolci Villanyrendőr. Most Soltész Nagy K. utca, a K biztos a Kun. Ady híd, nincs is, Szinva se. Csak Szinvapark, épülő center. Ahogy elfut a Szinvapark. Sétáló Széchenyi utca, a Villanyrendőr holt helye, rémült vásárlók spriccelnek szét a villamos elől, ezüstszombat, az. Kátrányszombat, jut eszembe, pocsolyaragyák az aszfalton, a Bükkből szivárog a köd, a megszűnt gyárakból a füst. Miskolc itt van a gyomromban, hiába ittam a lélekerősítőt, a szorongás fölkél, de vesz, ragad, magával, megérkeztem. Itthon vagyok. Sose voltam. Tovább a Tanács(Város)ház térre, itt törték be az orromat déli tizenkettőkor, a sörösüveg is eltört, amivel, tejivó, nincs meg, lekváros bukta némi lekvárral, porcukor lefújva, Eszperantó tér, már nem az, a tízemeletes, albérlet, hordtam az újságot, nappal aludtam, sokat égettem a villanyt, kirúgtak. Kék volt a lift. Molnár Béla Ifjúsági Ház. Tokaj étterem, nincs. Gyula utca, leszállok.
Anyáméknál negyedórát állok lenn az utcán, elromlott a kapucsengő, senki se ki, se be, legalább egy kóbor kutyasétáltató jönne, menne. Döglik a város, agyunk lakói, a Bükkből hideg szél fú, édesanyám, zörög a kátránypapírváros. Nem tudok hazaérkezni, jó jel. Lepakolok, hoztál pizsamát?, indulás a Nagy Sárga (Sör)Házba. Későn jöttem, már szinte mindenki itt van. Közgazdasági szakközép, lányrengeteg, tizenegyen voltunk fiúk az osztályban, ki lett volna a csapat, de csak kispályáztunk, kisfiúk. Mindenki megismer, jó jel. Pedig én változtam a legtöbbet, na nem külsőre, mondja később Gyuri a miskolci éjszakában, a John Bullban, ahova még lementünk. Laza lettél, léha, vagy mi. Biztos nem azért, mert fölborítottam egy sörös-, egy borospoharat, ásványvizet, egy mozdulattal. Görcsöltem eleget, négy évig, azóta is, huszonöt évente lazíthatok. Emlékszel, mondtam Andreának, mikor körbejártam ismerkedni, az aluljáróra. Emlékezett. Andrea előttem ült, játszottam a hosszú hajával, szerenádkor elkísértem a Martin-telepre, a vasútnál lakott, mentünk a vasút alatt, csókolóztunk. Utána mi se történt, játszottam tovább órákon át a hajával. De most emlékezett. És még számtalan szebbnél szebb, meséltünk a Sárga Házban, még azon is túl, a pincepubban. Menjen Diósgyőr felé, mondom a taxisnak, dolgozik a hétvégén is, valahol a nem létező Tokaj étterem után balra, volt Ságvári utca, ott, hol a, most nem tudom a nevét. A taxis hazatalál.
Féltizenkettőkor kelek, délben ebéd, de nem nekem, cérnametélttel, amikor én daragaluskával szeretem, viccelek, én hülye, anyámmal nem lehet. P. tudja, nem változtam. Inkább innék sört, apám szalonsört kotor elő, borsodi nincs? Menni kell, indul a vonat, az én vonatom már elment, anyám, nóta indul. Apám már a jegyet is megvette, míg aludtam, kivillamosozott, szinte tuszkolnak, hozzák utánam a rántott húst, a pálinkát és a népsportot. Ne féljetek, nem maradok itt.
A mikulás északkeletről jött, mondta a gyerek, keverve kissé a napkeleti királyokat és a mikulást az Északi-sarkról. Apa, mi az, hogy napkelet, hát ott kel fel a nap. Akkor most mi napkeleten vagyunk, azért süt a nap? Azért. És ott vagyunk. Maradunk itt, ragadunk. Néha elindulunk, de ugyanide, a Napkeleti pályaudvarra érkezünk.
Héliosz, mondta Gyuri a pincében, Héliosz. Így hívták az együttest a szalagavatókon.
To-vábbto-vábbto-vább... És a zenekar tovább játszott.
