Babarczy Eszter Hálózatháború című cikkében (MaNcs, 1999. december 9.) megtisztítja a sandaságoktól és magasabb szellemi színvonalra emeli Hankiss Ágnes koncepcióját, mely szerint országunkban két "hálózat", két "rivális kultúra" harcol egymással: a zsidó és a magyar. Ez csak úgy értelmezhető, hogy a szocialista, liberális, kozmopolita "hálózat" zsidó, a "nemzeti oldal" pedig magyar. Az ilyen felosztás fölöttébb kedvez a zsidóknak, hiszen századunk egész polgári kultúráját - mondjuk Karinthy mellé Kosztolányit és Tóth Árpádot, sőt Babitsot és Adyt is - a zsidó hálózatba sorolja. Különösen Babarczy Eszter felfogásából következtethető ki ez, hiszen ő a zsidókérdést, Hankiss Ágnessel ellentétben, nem politikai, hanem kulturális problémának tekinti. Eszerint tehát Csurka joggal kurziválta zsidóvá Esterházyt és Gönczöt. Én viszont nem tekintem nem-zsidó származású barátaimat zsidóknak, még akkor sem, ha kedvelik Ginsberget, vagy ha a Szent Korona körüli humortalan cirkuszról ugyanolyan lesújtó a véleményük, mint nekem. (A királyságról alkotott nézeteimet ugyanis az "Itt a nyilam! Mibe lőjjem?", továbbá az "Akasszátok föl a királyokat!" szelleme alakította ki, vagyis egy Petőfi nevezetű költő szelleme, akit - noha a világszabadságért rajongott - szintén nem tekintek zsidónak.)
Azt sem gondolom, hogy a zsidókérdés nem politikai, hanem kulturális természetű, csak éppen politizálódott, és politikai eszközként kerül felhasználásra. Maga Babarczy Eszter is hangsúlyozza, hogy a "hálózatokat" a gazdasági rivalizálás fordítja egymás ellen. E kérdésnek szerintem hol politikai, hol gazdasági, hol pedig kulturális vonatkozása nyomul az előtérbe. Az antiszemitizmust nemcsak nálunk, a Babarczy Eszter által emlegetett szerencsétlen történelmi körülmények folytán szítja fel gyakran a politikai érdek, hanem mondjuk Franciaországban és Ausztriában is.
Minderről azonban hallgattam volna mélyen (mert a zsidókérdés már nem ingerel elméleti erőfeszítésre, amíg állami vezetők nem bajlódnak vele megint, a témában rejlő politikumot a kormányzati ügyintézés csatornáiba terelve), ha a cikk nem helyezkedett volna arra az álláspontra, hogy a zsidózás és az antiszemitázás egyaránt "tönkreteszi, balkanizálja, lealacsonyítja a magyar politikai kultúrát". Ez előkelő és nagyvonalú álláspont, mindazonáltal tarthatatlan és veszélyes is. Hadd bíbelődjem el egy kicsit vele.
1989-ben Csoóri Sándor azt állította, hogy aki a Magyar Demokrata Fórumot antiszemitizmussal vádolja, az éppúgy rágalmaz, mint aki a Szabad Demokraták Szövetségét zsidó pártnak nevezi. Ezt feleltem neki: "Nem vizsgálom a két állítás valóságtartalmát. Csak azt állapítom meg, hogy ha valaki egy nem-zsidót zsidónak minősít, akkor nem rágalmaz, hanem téved. Az >>antiszemitaAki a zsidósággal (vagy cigánysággal, homoszexualitással stb.) kapcsolatos fogalomkört diszkriminatív módon használja, az csakugyan lealacsonyítja a magyar politikai kultúrát. De aki leleplezi a diszkrimináció híveit, mégpedig cselekedeteiknek megfelelő súllyal, az igazságtevés vágyától vezérelve, az európai módon politizál. 1945-ben az európai demokráciák a fasizmus által hátrahagyott romhalmazon, a fasizmus iránt érzett megvetéstől áthatva épültek újjá. Létezik olyan egyenes hátú, demokratikus európai tradíció, Zola óta a zsidókérdés vonatkozásában is, mely erkölcsi erejét abból meríti, hogy néven nevezi a dolgokat. Az antiszemitázó csak akkor ítélhető el, ha nem-antiszemitát mocskol be vádaskodásával, vagy ha önös célokért mozgósítja indulatát. A zsidózó viszont mindenképp hátat fordít a demokratikus közmegegyezésnek, akárkit bélyegez meg így. Már az a puszta tény is tűrhetetlen, hogy értékelő pátoszba tunkolja egy embercsoport nevét. (Ez persze a filoszemitáktól sem fogadható el.) A zsidó terminus Babarczy Eszter szerint "a szitokszó és az etnikai címke között helyezkedik el a magyar nyelvben". Leíró szinten igaz ez, csakhogy szitokká az antiszemiták szóhasználata tette, és e szóhasználat, vagyis a terminus mai állapota elfogadhatatlan. Nem feltétlenül érdemli ki a létezés rangját mindaz, ami létezik. Ezért állítom, hogy a szó igazi jelentése értékmentes.
A zsidózás és antiszemitázás erkölcsi azonosítását Babarczy Eszter azzal készíti elő, hogy az antiszemitizmus ma nem a zsidók elpusztítását tűzi ki célul, hanem egy rivális elitcsoport hatalmát és befolyását korlátozná. Először is Auschwitz után nem létezhet olyan antiszemitizmus, amely megfeledkezik a saját lehetséges végkövetkezményeiről. Másodszor is gyerekként átéltem már, hogy a "rivális elitcsoport" milyen zökkenésmentesen tér át, mihelyt lehetősége nyílik erre, a másik "elitcsoport" hangulati-propagandisztikus diszkriminációjáról törvényes korlátozására, majd fizikai megsemmisítésére. Tapasztalataim ezen a téren olyan lenyűgözők, hogy kedvem volna egy nem túl jókedvű nevetésre, amiért még magyarázgatnom kell, hogy a zsidózás és az antiszemtázás nem ugyanaz.
