Egotrip

"Buzi-e vagy?" - kérdezi Sickratman új lemezén. Nos, a válaszadás elõl most kitérnék, de szívesen elmélkedem az -e szócska helyérõl a mai magyar nyelvben. Az említett mûvész ugyanis - nyilván tudatosan - szokatlan helyre teszi az -e szócskát. Ezt így tudomásom szerint senki se mondja, se mûvelt, se mûveletlen. Hogy egy semlegesebb szóval példálózzunk, azt alighanem senki sem mondja, hogy Zenész-e vagy?, csak azt, hogy Zenész vagy-e?

Ez idõ szerint õsz van, papucsunk és kisgatyánk reszketve fekszik a hideg kövön. A hõmérséklet akaratunktól függetlenül csökken, s immár nemcsak a fizikai igénybevétellel, de a fokozott hõleadással is számolnunk kell a tápanyagok kiválasztása során.

Mmmost szólok. kkkezdetben vo-volt aaaz iiige egyszer anyuék bálba mentek egyedül hagytak amikor hazajöttek ott találtak a varrógépen függönybe csavarodva mint egy pólyás mint egy múmia magas lázam volt bevittek újhelyre a kórházba hamarabb hazahoztak mert sokat sírtam

Ahogy a mi galambocskánk, Dusko Gavrilovics matériáját, ezzel akkor hát "lelkét" is gondozom, szemembe ötlik egy megjegyzése. Hogy valaki azt kérdezte tõle, közlõleg: "Már ha neked, Dusko galambocskánk, van egyáltalán lelked." Két hibája van ennek a megjegyzésnek, így Dusko, s nagyon vele tartok. Egy: hogy egyáltalán elhangzott. Kettõ: hogy ezt így nem mondják! "A mi jó, feddhetetlen és feledhetetlen Bulján Mudicsunk... Drago Grudicsunk... Lev Nyikolajevicsünk" stb. Így igen. Na de... Ugyebár? A megjegyzés tartalma finoman példázza a humorizálás mibenlétét. Nem részletezem. Magam is "egy humorra" ragadtatom magam.

A játék lényege, hogy nem létfontosságú tevékenység. Azokat a tevékenységeket tekintjük játéknak, amelyeknek a létfenntartáshoz nincs közük, amelyeket csakis önmagukért végzünk. A játszás önmagában hordja a jutalmát, az örömöt, amit közben érzünk. A játékot nem lehet külsõ jutalommal serkenteni. Majmok például szívesen játszanak építõkockákkal, de ha banánnal jutalmazzák a sikert, hamar abbahagyják a játékot.

- Felmostad a konyhát? Puskaporos volt a levegõ, éreztem. - Felmostad a konyhát? - kérdezte a feleségem, már emeltebb hangon. De az én lelkiismeretem - ezúttal - tiszta volt, miként a konyha.

A szerelemre mindig éhes ol-vasó talán azt gondolja, hogy a "megengedõ is" olyan, mint a "boldogító igen", sõt annak a modern házassági morálhoz szabott, permisszív változata. Nos, nem. A megengedõ is éppen hogy konzervatív, lazaságot nem tûrõ elv - amíg még létezik.

A magyar gazdaság mély válságban van - sulykolja az ellenzék vezére a kormányválság kirobbanása óta, s bizonyítékul a gyenge pénzügyi egyensúlyi mutatókat hozza fel: a tetemes költségvetési hiányt, a duzzadó államadósságot és az idén újból felgyorsult inflációt. Naná, hogy megbukott a Medgyessy-kormány, hisz alig két év alatt válságba sodorta a virágzó állapotban átvett országot - állítják egybehangzóan a politikai mezõny jobbfelén.

Az otthoni fõzõcskézés egyik pszichodramatikus ismérve, hogy egyszerûen képtelenek vagyunk annyit fõzni, hogy az pont elfogyjon. Mindig kell lenni maradéknak. Ezt kívánja a jó érzés. Mert ha minden elfogy az asztalról, soha nem lehetünk benne biztosak, hogy tényleg eleget fõztünk, bármilyen hiteles és stílusos is a szabadkozás, hogy aszongya: "ha egy falattal többet eszem, szétdurranok, és lehet az ebédlõt újra festeni", vagy "úgy jóllaktam, mint egy disznó", marad bennünk egy kis rossz érzés, hátha vagy mégse. A maradék tehát rendkívül fontos a bõségérzet szempontjából, a szakács biztos lehet, hogy éhen nem maradt senki, illetve a maradék panorámaképe méltán emlékezteti a leszálló vérnyomástól lassan pislogó vendéget/család-tagot, hogy egyáltalán mit is evett.

Jó, hát botrányossá a telefon-ledermedésem akkor vált, mikor... Hogy is mondjam el érzületesdi nélkül? Valaki megkérdezte, hogyan értem azt, hogy ma élõ szépírókról nem írok, s róla mégis írtam?! Bamm. Holott oly egyszerû lett volna a válasz. Ha nem lep meg annyira az alaphelyzet, hogy valaki az éterbõl telefonon bezuhan délutánom csendjébe telefonon, ráadásul e forró kása kérdést nem kerüli meg. (S találkozást is javasol, jaj, õ sem ismer engem. Ki látott engem? kérdezte Ady Endre.)

Közhelyítést ... közhülyítést ... közhelyesbítek ... közvetítést adunk az ötkarikás játékok labdarúgódöntõjérõl, a magyar-nemmagyar mérkõzésrõl. A mikrofonnál: ...

A globalizációtól sokan azért félnek, mert úgy érzik, megszünteti a helyi specialitásokat, mindazt, ami szûkebb környezetünket otthonossá és barátságossá teszi számunkra. De a globalizáció elkerülhetetlenül felerõsít ezzel szögesen ellentétes folyamatokat is. Ennek felismerése vezetett a globalizáció és a lokalizáció kombinálásával egy furcsa szó, a glokalizáció megalkotásához.

Különös dolog a tagadás. Egy keresztrejtvényben például ez állt: "Vízszintes 15: Nem öcs." A megfejtés, mint mindnyájan sejtjük, báty volt. Könnyű volt kitalálni - de kérdezzük meg komolyan: miért? Az, hogy valaki nem öcs, miért jelenti automatikusan, hogy báty? Sőt, miért kézenfekvõ, hogy a megfejtés személy legyen, hiszen nem az volt megadva, hogy "Olyan valaki, aki nem öcs"?

Még emlékszem a sárga pötytyös italra, a pohárra, a mûanyag szék támlájára, ahogy egy pillanatra hátraszegte az állam. A murvára is. Szúrta az arcom, a fogam közé szaladt. A vidámpark elcsendesült. Megállt a történet a csattanó elõtt, a reszelõs kuncogás tanácstalanságba fordult, a pultnál állók reménykedve fordultak meg, talán most? A spéci hangfalakból a Joy Divisiontól a Heart and Soul (Closer, 1980) örvénylett, miközben a fény tíz körömmel kaparta a sûrû, sötét szövetet odafent.