Válság vagy prosperálás?
Már hogy lenne válság? - replikázik az újdonsült miniszterelnök-jelölt. Butaság, mondja újszerû szófordulatával, hiszen válságban lévõ gazdaságokat nem szokott négyszázalékos növekedés jellemezni, beruházási láz meg pláne nem. A válságteóriát cáfolja szerinte (és a baloldalon megszólaló többi politikus szerint) a szárnyaló BUX és a kormányválság ellenére erõs forint. Éhes disznó makkal álmodik - magyarázza Gyurcsány Ferenc ellenfele válságretorikáját.
Kormányválság idején, pláne, ha a közjogi helyzet miatt a megoldás még hetekig várat magára, felelõtlen dolog gazdasági válsággal riogatni az amúgy is elbizonytalanodó hazai és külföldi befektetõket. (Ennél csak az a felelõtlenebb magatartás, amit a bukott kormányfõ mutatott be, midõn saját presztízsszempontját az ország stabilitása elé helyezve megszegte ígéretét, és a bizalmatlansági indítvány helyett a lemondást választotta - de az õ felelõtlensége nem menti Orbán Viktort, sõt.) A gazdasági életben nem ismeretlenek az önbeteljesítõ jóslatok, a pénzvilágban pedig a csordaszellemmel párosuló hisztériára is számíthat az, aki indokolatlanul farkast kiált. Az, hogy a vészjósló hangok ellenére nem rendült meg a befektetõi bizalom az ország iránt, akár sértõ is lehet Orbánék számára. Hát hiába riogatok én itt napkeltétõl napnyugtáig, senki sem vesz komolyan?! - gondolhatják.
Gyurcsányék optimizmusát igazolja az is, hogy még Járai Zsigmond (kormányválság elõtti) levelének kiszivárogtatása sem zavarta meg a befektetõi kedélyeket. Azt nem tudni, ki és miért szivárogtatott, csak azt, hogy ha a rossz költségvetési helyzetre hívta fel a kormányfõ és pénzügyminisztere figyelmét, akkor sok teteje nem volt, hiszen ez már az MNB (kormányválság elõtt nyilvánosságra hozott) inflációs jelentésébõl is kiderült. A jegybank agytrösztje abban nemcsak a kormányprogramhoz, hanem a többi bel- és külföldi elemzõhöz képest is nagyobb hiányt prognosztizált, fõleg a tervezettnél magasabb lakás- és gyógyszerár-támogatási kiadások miatt. (Képzeljük el, mekkora lenne a hiány, ha megvalósulna a Fidesz nemzeti petíciója!) A levél kiszivárogtatásának azért sem volt sok értelme, mert a jegybank elnöke a kormányválság kirobbanása elõtt a köztévében, azt követõen pedig a közgazdász-vándorgyûlésen fejtette ki aggályait a kormány költségvetési politikájával kapcsolatban.
Az MNB borúlátó prognózisa és elnökének többszöri figyelmeztetése egyelõre éppúgy nem váltott ki riadalmat a magyar gazdaság növekedését finanszírozó külföldi befektetõkbõl, mint az ellenzék válságretorikája. "A pénz beszél, a kutya ugat" igazságát alátámasztandó a (még mindig) tekintélyes kamatfelár meggyõzte õket arról, hogy gyümölcsözõbb az EU-tagállamként biztonságosnak számító Magyarország állampapírjaiba fektetni, mint pánikolni. A gyorsan növekvõ magyar gazdaság arról is meggyõzte õket, hogy a jövedelmezõ magyar cégek részvényeit vásárolni sem különösebben kockázatos dolog. Úgy néz tehát ki, mintha minden rendben lenne.
Pedig a magyar gazdaság helyzete korántsem olyan stabil, mint amit az éppen jól menõ szekere mutat. Jó lenne, ha a megbízott kormányfõjelölt nem esne elõdei hibájába, és nem kezdené maga is elhinni, hogy minden szép, minden jó. Jó lenne, ha gazdaságpolitikája megformálása során óvatosan bánna az õt piedesztálra emelõ politikusok elvárásaival. Gyurcsány Ferencnek közgazdászként tudnia kell, hogy a jó reálgazdasági alapokkal rendelkezõ gazdaságok is szempillantás alatt berogyhatnak, ha a pénzügyi egyensúlyzavarok miatt megrendül a befektetõi bizalom. Miként azt is tudnia kell, hogy a magyar gazdaság sem növekedhet sokáig ilyen szép ütemben, ha a növekedést - belföldiek hiányában - továbbra is döntõen külföldi megtakarítók finanszírozzák.
Önmagában az még nem lenne nagy baj, amit az ellenzék sulykol, hogy az államadósság a GDP 60 százalékát súrolja, ha a belföldi megtakarítások is úgy nõnének, ahogy az állam és a vállalatok hitelszükséglete bõvül. Csakhogy az Orbán-kormány által 2001-ben végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat, amelyre Medgyessy Péter is ráerõsített, abnormális finanszírozási viszonyokat hozott létre. Gyurcsány azt már felismerte, hogy az adókedvezmények mai rendszere "perverz" jövedelemelosztáshoz vezet, mivel a középosztályokat támogatja a rászorulók helyett, de azt még nem mondta ki, hogy a magyar gazdaság finanszírozási struktúrája legalább ennyire "perverz", minthogy a háztartások - rendhagyó módon - saját maguk hitelezésére használják föl megtakarításaikat. És ezen még a magas kamatok sem változtattak. Ami - a mindenkori kormány örömére és a mindenkori ellenzék bánatára - paradox módon azt jelzi, hogy a magyarok mégiscsak bíznak jövõjükben. Hitelt ugyanis az vesz föl (jóhiszemûen legalábbis), aki hisz abban, hogy képes lesz visszafizetni.
Ez a bizalom arra is jó alapot teremthet, hogy az új kormányfõ elõdeinél õszintébb politizálást folytasson. Hogy ne tegyen úgy, mintha az említett "perverz" viszonyok örök idõkig fenntarthatók lennének. Gyurcsány Ferenc eddig gazdaságpolitikájának három sarokkövét vázolta föl a nyilvánosság elõtt: az adócsökkentést, a társadalmi különbségeket mérséklõ családtámogatási politikát és a lakástámogatások bõvítését. Részletek hiányában nehéz e programról ítéletet alkotni, annyi azonban borítékolható, hogy bármennyire megnyerõen hangzik is a választók számára, a befektetõi bizalom fenntartására ez a három pont biztosan kevés. Arról is kellene valamit mondania, hogy a vártnál nagyobb idei államháztartási hiány mellett mitõl fog teljesülni a megtervezett konvergenciaprogram, amely a gazdaság stabilitásán túl az euró bevezetésének és az uniós támogatások lehívásának is záloga.
Belátom, nehéz a választópolgári és a befektetõi bizalmat egyszerre megszerezni-megõrizni. Gyurcsány Ferenc egy interjúban azt mondta, hogy nemcsak 2006-ot, hanem 2010-et is szeretné megnyerni. Pár évig talán lehet egy népet ámítani, de hat éven át biztosan nem. Ha valóban hosszú távra játszik (ebben futóként lehet némi gyakorlata), akkor mégiscsak össze kell egyeztetnie a kettõt.
