Mérő László: Maga itt a tánctanár?

A glokális olimpia

  • Mérő László
  • 2004. augusztus 26.

Egotrip

A globalizációtól sokan azért félnek, mert úgy érzik, megszünteti a helyi specialitásokat, mindazt, ami szûkebb környezetünket otthonossá és barátságossá teszi számunkra. De a globalizáció elkerülhetetlenül felerõsít ezzel szögesen ellentétes folyamatokat is. Ennek felismerése vezetett a globalizáció és a lokalizáció kombinálásával egy furcsa szó, a glokalizáció megalkotásához.

Mint minden nehezen megragadható fogalom, a glokalizáció is sok, különbözõ értelemben terjedt el. Mi most azt az értelmét használjuk, ami a globális óriásvállalatok termékeinek adaptálását jelenti a helyi piacokhoz (fordítás a helyi nyelvre, a helyi ízléshez alkalmazkodó kisebb-nagyobb módosítások a termékeken, a helyi szokásoknak megfelelõ szolgáltatások stb.).

A glokalizáció mûködésének megfigyelésére kiváló alkalom az olimpia. Egyszerre párhuzamosan legalább száz olimpia zajlik a világban, az egyik szinte nem is hasonlít a másikhoz, holott mindegyiket Athénból közvetítik. A magyar, az osztrák és mondjuk a román olimpiai mûsor jó, ha 20 százalékban fedi egymást, és akkor még nem is beszéltünk az uruguayi vagy a zaire-i olimpiáról. Minket a skeetlövészet izgat, az viszont nagyon, másokat mondjuk a traplövészet, amibõl mi talán egy percet sem láttunk. Nem csoda, a nõi skeetlövészet döntõjének izgalmas pillanatait szívesen nézzük meg még néhányszor, bármikor az unalmas férfi skeetlövészet helyett.

Akinek kedve van hozzá, próbálja ki: mondjon felváltva egy magyar sportolót és egy külföldit. Nagyon kevés ember van, akinek nem a külföldiek fogynak el jóval hamarabb. Holott ez tökéletesen aránytalan összehasonlítás: az arányos az lenne, hogy egy magyar, egy cseh (vagy mondjuk portugál, a lényeg, hogy tízmilliós országot tízmillióssal hasonlítsunk össze). De ez így teljesen érdektelen lenne, a legtöbben legfeljebb 10-20 cseh nevet tudunk, miközben magyart legalább 2-300-at. Az már izgalmasabb verseny, hogy "hazánk az egész világ ellen", ott egy ideig nem egyértelmû, melyik fog hamarabb elfogyni.

Egy cseh vagy egy portugál nagyjából ugyanannyi sportoló honfitársának a nevét ismeri, mint egy hasonló képességû és érdeklõdésû magyar. A cseh vagy portugál által ismert külföldi sportolók száma is nagyjából ugyanannyi - viszont ezeknek a neveknek a többsége azonos azokkal, akiket a magyarok is ismernek. Nagyjából ezeket a sportolókat tekinthetjük világsztároknak. De rajtuk kívül ami az egyik országban érdekes, az a másikban unalmas. Mégis, maga az olimpia minden országban érdekes.

Az olimpia mai formája tipikusan a globalizáció terméke akkor is, ha több ezer éves hagyományai vannak, miközben globalizációról alig tíz-húsz éve beszélünk. Globális, azaz az egész glóbuszon egyformán érvényes szabályok szerint zajlik, mind sportbeli, mind üzleti értelemben. Költségvetésének jó részét a globális transznacionális cégek állják. A nemzeti tévétársaságok is a globális üzleti világ szabályai szerint egyeznek meg az olimpia szervezõivel a közvetítés feltételeirõl.

Az olimpia a világ talán legnagyobb transznacionális óriásvállalata, akkor is, ha formálisan nem vállalatként mûködik. Nem tudom, megpróbálták-e valakik felmérni az Olimpia márkanév, illetve az olimpiai öt karika mint márkalogó üzleti értékét, de egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal magasabb bármelyik világcég nevének vagy logójának értékénél. Az olimpia a globális üzleti világ egyik fontos szereplõjévé vált.

Ez a globális világcég négyévenként kijön egy-egy újabb termékkel, amely messze veri a legnagyobb hollywoodi sikertermékeket is. (Bár a Microsoft is csak négyévenként jönne ki új világtermékkel, és közben ugyanennyire gondosan fejlesztené õket!) E négyévenként megjelenõ termék jel-lege olyan, hogy sehol a világon nem fogyasztják lokalizálás nélkül, még a rendezõ országban sem. Standard változatát sehol sem forgalmazzák. A lokalizálás e termék esetében olyan erõs beavatkozást jelent, hogy a termék egyik országbeli formája alig hasonít a másik országbeliére.

Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a globalizáció az olimpia esetében is átütõ sikert aratott. Azt a címet, hogy "olimpiai bajnok", mindenütt a világon ugyanúgy értik akkor is, ha a sportágat, amelyben az illetõ a címet nyerte, a világ adott táján nemigen ismerik. Az is globálisan minõsít, hogy "olimpiai érmes", sõt már az "olimpikon" cím is mindenütt a világon jelent valamit, mindenütt büszkén beírható egy önéletrajzba. Talán még a Nobel-díj jelent ennyire globálisan érvényes minõsítést - de az csak a nyertesek esetében.

Nézzük hát a mi saját, glokális olimpiánkat, és legyünk büszkék azokra, akik helytállására büszkék lehetünk - azaz alkalomadtán akár egy hatodik helyezésre is. Némelyik glokális olimpián egy bronzérem jelenti a szupersztárságot, ott ugyanannyira büszkék arra, aki így helytállt, mint mi az aranyérmeseinkre, és ugyanolyan jogosan büszkék. Különben is, egyáltalán nem biztos, hogy a világ éppen az aranyérmeinkre reagál a legélénkebben. Az 1976-os müncheni olimpián például a németek nem a magyar aranyérmeseket ismerték meg leginkább, hanem Gyarmati Andreát, aki nagy esélyesként indult, de csak ezüstérmet nyert, a japán Aoki legyõzte. Ezt viszont olyan méltósággal viselte, ami a német sajtóban komoly visszhangot váltott ki, sokkal nagyobbat, mint Aoki gyõzelme.

A globalizáció az élet velejárója, a glokalizáció pedig a globalizáció velejárója. Ez nemcsak a sportban érvényes. Mindig lesz olyan mondanivaló, amit csak a legszûkebb hazánk ért és értékel, sajátos hagyományai, gondolkodásmódja, emberi kapcsolatai miatt. Ezekbõl az értékekbõl csak nagyon ritkán lesz világsiker. De ha netán a világban sok más kis tájegység is rezonál a mi kulturális közegünkben született alkotásokra, akkor éppen a globalizáció, a mindenütt érvényes közös kód adja meg az esélyt arra, hogy valóban világsikert arathassunk. Gondoljunk például García Márquezre: az esély mindig megvan, mert a világ valamennyi települése, mindegy, hogy falu vagy nagyváros, többé-kevésbé Macondo.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.