Mint minden nehezen megragadható fogalom, a glokalizáció is sok, különbözõ értelemben terjedt el. Mi most azt az értelmét használjuk, ami a globális óriásvállalatok termékeinek adaptálását jelenti a helyi piacokhoz (fordítás a helyi nyelvre, a helyi ízléshez alkalmazkodó kisebb-nagyobb módosítások a termékeken, a helyi szokásoknak megfelelõ szolgáltatások stb.).
A glokalizáció mûködésének megfigyelésére kiváló alkalom az olimpia. Egyszerre párhuzamosan legalább száz olimpia zajlik a világban, az egyik szinte nem is hasonlít a másikhoz, holott mindegyiket Athénból közvetítik. A magyar, az osztrák és mondjuk a román olimpiai mûsor jó, ha 20 százalékban fedi egymást, és akkor még nem is beszéltünk az uruguayi vagy a zaire-i olimpiáról. Minket a skeetlövészet izgat, az viszont nagyon, másokat mondjuk a traplövészet, amibõl mi talán egy percet sem láttunk. Nem csoda, a nõi skeetlövészet döntõjének izgalmas pillanatait szívesen nézzük meg még néhányszor, bármikor az unalmas férfi skeetlövészet helyett.
Akinek kedve van hozzá, próbálja ki: mondjon felváltva egy magyar sportolót és egy külföldit. Nagyon kevés ember van, akinek nem a külföldiek fogynak el jóval hamarabb. Holott ez tökéletesen aránytalan összehasonlítás: az arányos az lenne, hogy egy magyar, egy cseh (vagy mondjuk portugál, a lényeg, hogy tízmilliós országot tízmillióssal hasonlítsunk össze). De ez így teljesen érdektelen lenne, a legtöbben legfeljebb 10-20 cseh nevet tudunk, miközben magyart legalább 2-300-at. Az már izgalmasabb verseny, hogy "hazánk az egész világ ellen", ott egy ideig nem egyértelmû, melyik fog hamarabb elfogyni.
Egy cseh vagy egy portugál nagyjából ugyanannyi sportoló honfitársának a nevét ismeri, mint egy hasonló képességû és érdeklõdésû magyar. A cseh vagy portugál által ismert külföldi sportolók száma is nagyjából ugyanannyi - viszont ezeknek a neveknek a többsége azonos azokkal, akiket a magyarok is ismernek. Nagyjából ezeket a sportolókat tekinthetjük világsztároknak. De rajtuk kívül ami az egyik országban érdekes, az a másikban unalmas. Mégis, maga az olimpia minden országban érdekes.
Az olimpia mai formája tipikusan a globalizáció terméke akkor is, ha több ezer éves hagyományai vannak, miközben globalizációról alig tíz-húsz éve beszélünk. Globális, azaz az egész glóbuszon egyformán érvényes szabályok szerint zajlik, mind sportbeli, mind üzleti értelemben. Költségvetésének jó részét a globális transznacionális cégek állják. A nemzeti tévétársaságok is a globális üzleti világ szabályai szerint egyeznek meg az olimpia szervezõivel a közvetítés feltételeirõl.
Az olimpia a világ talán legnagyobb transznacionális óriásvállalata, akkor is, ha formálisan nem vállalatként mûködik. Nem tudom, megpróbálták-e valakik felmérni az Olimpia márkanév, illetve az olimpiai öt karika mint márkalogó üzleti értékét, de egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal magasabb bármelyik világcég nevének vagy logójának értékénél. Az olimpia a globális üzleti világ egyik fontos szereplõjévé vált.
Ez a globális világcég négyévenként kijön egy-egy újabb termékkel, amely messze veri a legnagyobb hollywoodi sikertermékeket is. (Bár a Microsoft is csak négyévenként jönne ki új világtermékkel, és közben ugyanennyire gondosan fejlesztené õket!) E négyévenként megjelenõ termék jel-lege olyan, hogy sehol a világon nem fogyasztják lokalizálás nélkül, még a rendezõ országban sem. Standard változatát sehol sem forgalmazzák. A lokalizálás e termék esetében olyan erõs beavatkozást jelent, hogy a termék egyik országbeli formája alig hasonít a másik országbeliére.
Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a globalizáció az olimpia esetében is átütõ sikert aratott. Azt a címet, hogy "olimpiai bajnok", mindenütt a világon ugyanúgy értik akkor is, ha a sportágat, amelyben az illetõ a címet nyerte, a világ adott táján nemigen ismerik. Az is globálisan minõsít, hogy "olimpiai érmes", sõt már az "olimpikon" cím is mindenütt a világon jelent valamit, mindenütt büszkén beírható egy önéletrajzba. Talán még a Nobel-díj jelent ennyire globálisan érvényes minõsítést - de az csak a nyertesek esetében.
Nézzük hát a mi saját, glokális olimpiánkat, és legyünk büszkék azokra, akik helytállására büszkék lehetünk - azaz alkalomadtán akár egy hatodik helyezésre is. Némelyik glokális olimpián egy bronzérem jelenti a szupersztárságot, ott ugyanannyira büszkék arra, aki így helytállt, mint mi az aranyérmeseinkre, és ugyanolyan jogosan büszkék. Különben is, egyáltalán nem biztos, hogy a világ éppen az aranyérmeinkre reagál a legélénkebben. Az 1976-os müncheni olimpián például a németek nem a magyar aranyérmeseket ismerték meg leginkább, hanem Gyarmati Andreát, aki nagy esélyesként indult, de csak ezüstérmet nyert, a japán Aoki legyõzte. Ezt viszont olyan méltósággal viselte, ami a német sajtóban komoly visszhangot váltott ki, sokkal nagyobbat, mint Aoki gyõzelme.
A globalizáció az élet velejárója, a glokalizáció pedig a globalizáció velejárója. Ez nemcsak a sportban érvényes. Mindig lesz olyan mondanivaló, amit csak a legszûkebb hazánk ért és értékel, sajátos hagyományai, gondolkodásmódja, emberi kapcsolatai miatt. Ezekbõl az értékekbõl csak nagyon ritkán lesz világsiker. De ha netán a világban sok más kis tájegység is rezonál a mi kulturális közegünkben született alkotásokra, akkor éppen a globalizáció, a mindenütt érvényes közös kód adja meg az esélyt arra, hogy valóban világsikert arathassunk. Gondoljunk például García Márquezre: az esély mindig megvan, mert a világ valamennyi települése, mindegy, hogy falu vagy nagyváros, többé-kevésbé Macondo.
