T´DOOR: Van-e a telefonkönyvben Fosch?

publikálva
1999/4. (01. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hát nincs, elárulom. Átnéztem. Kerestem egy nevet, így jöttem bele a dologba. Mint Karin hy: hej, pedig de számolnék. (Ám már megint nem tudom kibogozni a cipőfűzőmet.)

Hát nincs, elárulom. Átnéztem. Kerestem egy nevet, így jöttem bele a dologba. Mint Karin hy: hej, pedig de számolnék. (Ám már megint nem tudom kibogozni a cipőfűzőmet.)

Legtöbb cselekvésünk ilyesmi. ("Nőket emancipál/e Manci Pál/ miatt".) Költészetről írok, regényt, és Jékelynél tartok, ott tartani érdemes. Mindig a barátaim jutnak eszembe, érdekes, így a madarak is. Hogy akkor voltam a legszegényebb, mikor madarat tartottam, sokat, de akkor voltam a legboldogabb is, amilyen nem leszek, bármeddig élek. És hogy szegény, boldogtalan fejem simogatják ezek a bizonyos égi szárnyak.

Ilyen hajnali emlékhez (hajnali fél ötkor láttam íráshoz - és iváshoz -, bár a telefonkönyvbéli Fosch-keresés sem volt épp csak kávé folyománya), igen, aztán a legkorábbi-reggeli városban is mókás és lezser arcot kell ölteni. "Mint ahogy elfeledte annyi szépét." Így néz el a Föld felett a Nap. A temetés után.

Meghalt másfél évesen a Hertie madár, ugye, ez most tudott közkincs, engem alapjaimban rendített meg. Jó, hát Németországba bajosan látom magam menni, olyan vagyok ezzel, nem mint a csillagos ég vagy a zengedelem, de mint az a tréner vagy tulajdonos, aki nem küldi pl. Donoghue dágványába a lovat, ha a ló pergő, kemény pályát bír, és nem nevezi be 2800 méterre, ha 1200-as állatról van szó. Rendben van, nem megyek Hertie Áruházhoz, onnét volt az én szegényemnek ez a neve, ugye, az áruház madaras kitűzőjéről, Spatz, spaziert, de attól még nem minden úszható meg.

Eleve ez a helyzet, amit megteremtettem magamnak: ez röhejbe fúl hamar. Mert mi az, hogy valaki az élettel összevéti magát, Apollinaire, és nincs szüksége többé senkire. Ilyen a gyakorlatban nincs. Kérlek, intézzük el ezt, de beleértve, hogy nekem nincs szükségem közben senkire. Hová vezet a költészet? Mivel áltat minket? Mely abszolútumokkal? S mégis, a legreálisabb helyekről fellépcsőzve, épp (ahogy Jékelynél a Nap a Hárshegy oldalán lesétál, aztán felejti az eltemetett szép hölgyet, mint már eddig is annyi szépét, s ha én csak a Szpéróra, Alízra gondolok etc., is elég) a legvalósabb viselkedést kívánó kocsmajelenésekből ellebegve érezzük a legérthetőbbnek, értjük a legérzelmesebben a micsoda hogyishívjákolását, ezt tehát. Röhejbe fúl, ha az ember már 00 licenccel mondhatja, hogy eleve utálom a magamhoz térést (józan álomra értem, abból), és a legborzadályosabb frázisokat mondja (az ember), hogy mi kéne, minden eszközlés nélkül, persze.

Jól tudja, hogy azzal megint nem lenne elintézve semmi. De a nagy világi szekvenciák, mikor pl. pénzed 1/10-ére mész le a kihalt londoni Mayfair-negyedben, aztán még ezt elfelezed, megnyesed egy 10/1 alatti lóra, rajtad, mint Kellér Andor félzseniális P. Marcellén, csak ily csodák segíthetnek, favorit-tippet te már oszthatsz bárkinek, neked az nem kell... és Barátok Nélkül a ló neve, hát jól magad vagy, nézzük. Megcsapod a maradék pénz felével, kimész, meghúzod a portugál rozát. A rozi, a rozi, a rozi, a rozi egy az. Ez a jó megoldás, jött abból, hogy a rozé egy íz. A rozi egy az, hahaha. Barátok Nélkül. Mi lesz? Lényegtelen kis műhomokfutam, Örök Talaj. A képernyőnek is csak az alsó sarkában közvetítik. Mit látsz? Valaki vezet a korlátnál. Érzed, az neked nem jó. De nem mesélted már ezt a történetet? Csak oly soká jön a "Vissza a sírból" köteted, karácsonykor, addig tízszer el kéne mesélned a sztorit. Mindegy, meglett a Barátok Nélkül, az új üveg rozé, aztán a The Khoinoa (ez valami ír tisztség), c. ló, aztán a Beachy Head, nem is tudtad, az öngyilkosok sziklája Dél-Angliában.

Szóval most jó, rendben van, lazulhatsz itt stilárisan, de azt ne mondd, hogy te látod magad, ahogy kibuszozol a tengerpartra, töprengsz, egy üveg rozét játssz-e, egy virslit is egyél hozzá, netán megkérdezd, van-e pirított máj, gombafej rántva, esetleg telefonálj is egy utolsót (a fülke közelít a szegélyhez!), aztán... Ezt te magadról ne állítsd.

Reálisabb volt, mikor pennyt keresett sasszemed a földön, aztán csak ültél a padon, számoltad a fekete és a piros, a lapos és a magas autókat, és egy takaros hazugsággal a reptársaságnál egy nappal előbb hazakéredzkedtél.

De most nem akarsz többé. Főleg, ha fekszel. Nem akarsz elmenni. Összetévesztetted magad az élettel, és nincs szükséged arra a valakidre sem, aki te lennél más paraméterek közt. Nem óhajtod strapálni magad vonattal stb. (még az 5-ös villamos csak hagyján Bécsben, még saját járkálásaid örök-ugyanaz emlékútjai elmennek valahogy, de), The Khoinoával, Beachy Head új futásával, nem és nem.

Persze, az örök-itthonlét: kóter, katyvasz. Ám még mindig az eltűrhetőbbekből. Hagyd hát, hogy felébredni, nekilátni stb. Hogy az mi. Hogy ebben is az örök-egyforma kéne. Rajzolj ide valamit, ne is beszélj sokat, húzd fel sapkád, a Föld isten kalapja, és Poe hollója a Poe vállán ülve megfejti, és ez jön ki, ez a megfejtés. Annak ellenére, hogy egy kalap szar.

publikálva
1999/4. (01. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...