K.-t húszéves barátság fűzte Somogyi Jánoshoz. 1988 tavaszán együtt alapították a Független Jogvédő Szolgálatot, az első, hivatalosan persze még nem bejegyzett civil jogvédő szervezetet Magyarországon. Õsszel együtt kerestek helyiséget megalakítandó pártjuknak, és együtt írták a jövendő párt alapszabályát. 1994-ben Somogyi lett a Magyar Helsinki Bizottság első ügyvédje.
Somogyi csalódása az SZDSZ-ben nem az 1994-es koalíciókötéssel kezdődött, még csak nem is a Tölgyessy elnöksége körül kialakult belső pártviszállyal. Valószínű, hogy a csalódottság hangulata már 1990 körül kialakult, ahogy más régi ellenzékiekben is. Az SZDSZ óvakodott attól, hogy afféle veteránpárt legyen. De sokaknak esett rosszul, hogy a rendszerváltás után az ellenzéki érdemek egyre kevesebbet számítanak, a képviselőjelöltek listáján előbbre kerülnek olyanok, akiknek a szakmai híre tekintélyesebbé teszi a listát, de 1988 előtt óvakodtak attól, hogy túlságosan közeli kapcsolatban legyenek lefeketedett ellenzékiekkel. K. rosszkedvűen érzékelte, hogy az SZDSZ vezetőit idegesíti Somogyi, holott őt magát, mint afféle amatőr jogászt szórakoztatták Somogyi agyafúrt jogi okoskodásai, és élvezte azt is, ahogy a barátja mint egykor sikeres iskolai színjátszó, minidrámaként adja elő a jogeseteit. Megértette a csalódottságot, de azért egyre nehezebben emésztette meg, hogy munkatársa az irodában is folyamatosan agitál a jobboldal mellett, sőt lehordja a mit sem sejtő külső munkatársakat, amiért nem szeretik eléggé Orbán Viktort. K. ismerősei gyakran értetlenkedtek, hogy dolgozhat az ügyvéd még mindig a Helsinkinél. K. azzal érvelt, hogy nem akar úgy eljárni, mint az egykori Nógrád megyei tanács, ahonnan Somogyit az ellenzéki nézetei miatt távolították el. Egy alkalommal Somogyi egy helsinkis ügyét ismertette a Demokratában, egekbe dicsérve az ügyvédet, aki honorárium nélkül dolgozott, sikerrel, egy koholt vádak alapján kivégzett 56-os felkelő rehabilitálásáért. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy az ügyvéd ő maga volt, hogy az ügyben mint a Helsinki Bizottság ügyvédje járt el, s így munkájáért a bizottságtól havi honoráriumot kapott, magát az ügyet pedig az 56-os intézet kutatói fedezték fel. K. úgy vélte, a sajtóban megjelent közleményekre a sajtóban kell válaszolni. Leírta hát a fentieket, feltételezve, hogy a lap vagy nem hozza le a levelét, vagy a jövőben eltekint a hiteltelennek bizonyult publicista írásainak közlésétől. Tévedett. A lap lehozta a levelet, Somogyi pedig továbbra is megbecsült szerzője maradt az orgánumnak.
Az ügyvédnek jó revizorszeme volt: akták tömegéből kikapta azokat, amelyek a hatóság jogsértő eljárását tanúsították. A bizottság első nagyobb tényfeltáró vizsgálata során, a kerepestarcsai táborban több száz külföldi között rábukkant azokra, akiknek a fogva tartása ellenkezett a hatályos jogszabályokkal; az idegenrendészek fogcsikorgatva voltak kénytelenek szabadon engedni egy kínait, pedig a kitoloncolására már minden készen állt. - Ügyvéd úr - mondta az egyik büntetés-végrehajtási intézet jogi osztályának alezredesi rendfokozatú vezetője, amikor Somogyi felsorolta, mi minden nem felel meg az adott börtönben a jogszabályoknak -, én is jogász vagyok, tudom, hogy igaza van. De mi katonák vagyunk, nálunk a parancs az első, nem a jogszabály. - Somogyi viselkedését különös kettősség jellemezte. Többé-kevésbé egyetértéssel idézte egy rendőrtiszt állítását, aki szerint ha nem volnának Magyarországon cigányok, szinte nem is létezne bűnözés. Holott börtönmegfigyelőként pontosan tudhatta, hogy az elítéltek között bőven vannak nem cigányok is. Közben mélyen átélt felháborodással beszélt arról, hogy az egyik ügyfelét, egy zsarolással gyanúsított cigány fiatalkorút a rendőrök már a megbilincselése után kegyetlenül összerugdostak.
Tíz év után, 2004-ben Somogyi maga mondta fel a szerződését. Aztán egy évvel később kétrészes interjút adott a Magyar Nemzetnek (2005. december 5-6.), amelyben főleg az SZDSZ-ről beszélt, de éktelen csacsiságokat hordott össze a Helsinki Bizottságról is. Egyebek közt azt állította, hogy K. "hungarofób", azaz "nem szeret bennünket, magyarokat". Holott K. meg Somogyi (de a Helsinki többi ügyvédje is) éveken át együtt lépett fel határon túli magyarok kiutasítása ellen, K.-nak pedig sokadjára sikerült elérnie, hogy a délszláv háborúk elől Magyarországra menekült és már több mint tíz éve itt élő vajdasági magyarok méltányosságból megkaphassák a letelepedési engedélyt. Somogyi kijelentése nyilvánvalóan kódolt zsidózás volt (bár ezt sosem ismerné el), ezért K. nem látta értelmét, hogy vitatkozni kezdjen vele.
Az elmúlt hetekben Somogyi János neve ismét felbukkant a médiában: ő vállalta egy terrorcselekményekkel gyanúsított ember védelmét, aki a gyanú szerint tagja a Magyarok Nyilai elnevezésű terrorista szervezetnek. Az ügyvéd a Narancsnak elmondta, hogy a gyanúsított nem láthatja a feleségét, féléves gyerekét, panaszára a hatóságok nem válaszolnak. K. elégedetten bólintott: hiába, a Helsinki-féle iskola. Az ügy apropójából a HírTv Sziluett című műsorában hosszú beszélgetés hangzott el Somogyival. "A globális nemzetközi tőke helytartója az SZDSZ" - mondta egyebek közt az SZDSZ alapító tagja, aki "Kispolgár" fedőnéven volt az állambiztonsági megfigyelés célszemélye. A jobboldali sajtóban ez a kijelentés jelent meg mindenütt az interjú lényegeként. Pedig Somogyi azért mondott mást is. Elmondta például, hogy a "Beszélő olyan újság volt, amit bátran vállalhat akármelyik magyar értelmiségi": minden száma foglalkozott 56-tal, a határon túli magyarok helyzetével. A riporter az SZDSZ vezetésébe beépült "Kakukk" fedőnevű ügynököt kezdte firtatni. "Az SZDSZ vezetésében (...) nem voltak se Aczél-boyok, se a rendszer beépített besúgói" - felelte Somogyi. Mulatságos volt nézni, ahogy a riporter KISZ-titkár fizimiskájára kiül a rosszallás, amiért a riportalanya nem azt a választ szállítja, amit ő meg a nézői elvártak volna. "A realizmus diadala" - gondolta K. Lukács György nyomán. A személyes tapasztalat erősebb, mint az ideológia. De aztán Somogyi javított. 2006-ban már nem volt kapcsolata a Helsinki Bizottsággal, így elmormolhatta a szokásos rágalmakat, hogy a szeptember-októberi tüntetések idején a Helsinki nem emelt szót a jogsértő rendőri erőszak ellen. Ugyanezek az állítások korábban a Magyar Nemzetben is megjelentek; a lap ellen indított pert a bizottság első fokon már meg is nyerte. De Somogyi János most a "nemzeti oldalon" áll, nem számít, hogy amit mond, nem igaz...
2000 nyarán egy kelet-magyarországi kisvárosban a rendőrök maradandó sérülést okozva, agyba-főbe verték Ny. Ferenc rokkantnyugdíjast. Somogyinak az egyik kedvenc ügye volt ez, rengetegszer beszélt róla a Helsinki Bizottságban, és a Népszavában is beszámolt az évekig húzódó eljárás fejleményeiről. A rendőröket végül mégis felmentették, azok pedig beperelték a Népszavát. Ennek a személyiségi jogi pernek a tárgyalásán mondta el a felperes rendőr, hogy a cikk szerzője mint sértetti képviselő a büntetőeljárás során mindössze egy tárgyaláson jelent meg, "ezt követően nem jelent meg több tárgyaláson". Pedig néhány ügyvédi indítvány esetleg megváltoztathatta volna a rendőrök ellen folyó büntetőeljárás kimenetelét. Az ügyvéd távollétében azonban nem volt, aki indítványozzon. Magyarán Somogyi cserbenhagyta az ügyfelét. Ekkor már nem volt a Helsinki Bizottságnál. Pedig ezért K. csak kirúgta volna.
