"raadás
Imbolyogva, a szekrénybe kapaszkodva mentem hét tájban madaram szobájában a villanykályhához: a borús ég hideget is hozott. Aki csak innen olvassa: szokásos fulladásaim egyike tört rám minden eddiginél vészesebben, és csupán derékszögben bírtam élni. És annyira kihalt mindenem, hogy félelmem sem fogalmazódott meg szavakban, fogalmakban, és csak állva bírtam, és mindenem fájt a hátamban... És képtelen voltam bármire! (Mindjárt mondom ezt.)
De nem fájt a sérvhelyem. (Amely pedig hetek óta.) Lehet, hogy gyulladás, az őszi frontok hatására? "Lázong" a műtét helye? Szerettem volna elhinni ezt a patikus néninek. De a másik patikus hölgy így: "Orvosnál kell kikötnie."
A fotel háttámlájához kikötve álltam. Hét óra múlt. Teljesnél teljesebbre kihalt mindenem. Ha például arrébb akartam tenni egy noteszt, külön neki kellett rugaszkodnom. Ám a végén úgy dobtam oda. És negyedórás tétlen zihálás következett.
Érezni ilyenkor is érzünk. Azt éreztem, mi lenne, ha leágyaznék - megágyaznék? kérdem az utóbbi idők egyik legkiválóbb, mellesleg nyelvvizsgáló cikkének szerzőjét, a csudás N. Á.-t -, végighevernék. Hátha alvás lesz belőle. Bevettem egy aszpirint.
Jellegzetesen harmadikutas megoldás. Nem vesszük komolyan, amiben pedig mint egyetlen végső menedékünkben bízunk.
Feküdtem oldalamra dőlve; az "aszpirin, aszpirin" gyógyszernevet hajtogattam. A fekvés valahogy csak ment. De alvás ebből, tudhattam, nem lesz.
Nyolc tájban bevettem a plasztikus álmokat hozó altatót. Ez hozta a múltkor említett kombinatorikus (és nem plasztikus! hahaha) álmokat. (Hogy sérvhelyem fájásával kapcsolatos megállapodásoktól függ a világhelyzet stb.) Tény, hogy elaludtam.
Álmomban múlt el nyilván a fulladásállapot. Hajnalra semmi sem maradt belőle. De sérvhelyem, ahogy ezt az ágyról lelépőben kiáltásom jelezte (magamnak), újra fájt.
S most nem tudtam: nem cserélném el ezt egy kis fulladásra?
*
Hát te mit kerestél ezen a földön, mily/mely kopott etceterákat? Mi volt fontos tenéked a puszta légzésen kívül? Máris az irodalomnál tartottam. Alighogy megjöttem a deresről (régi kifejezés), már azt gondoltam: tanáromnak, Nemes Nagy Ágnesnak nincs igaza. Élni, lélegzettelen? Nem. A lélegzés az egyedüli fontos.
Lélegzeni. De nem derékszögben.
Lassan visszatértek funkcióim. Elszakadtam az oly sok embert természetesként jellemző állapottól, hogy semmit se képes gondolni, semmit se akar, mindent úgy kíván a francba, hogy még csak látni se lássa. S: Kosztolányi! Igenis kell keresni ezen a földön ezt-azt!
Újra éltem. És arra gondoltam: más ez a derékszögű-légzéses fulladás?! Már ismét osztályoztam a világot, vagyis a magam világát. (Ez is elég általános.) Különbözik ez a fulladásos stupidság a közönséges mindennapiaktól? Például ha iszom... és összeismerkedem valakivel, akivel már rég kellett volna így összeismerkedni, művésztárs, na, és hogy nem adnék-e órákat a fősulin (mindegy, melyiken... képző, zene, egyéb), heti kettőt. De, de. Megegyezünk. Ráadásul elfogyasztok (jobb fogyásom okán) két zsíros deszkát, egy sajtos meleg szendvicset. Csaknem a barátom söréből is kérek.
Aztán itthon, alig egy-két óra múlva...
Írom az ajánlott levelet. Jó ég, mit ígértem! Nem, nem. Dehogy adok órákat. Vagy: bocsáss meg, drága Cs.! Jaj, én? Napi egy órára alig megyek le, de hónapszám. Három éve nem repültem, és ha rajtam áll, sosem fogok. Már Biatorbágyra nem bírok elvonatozni. Bécsbe végképp nem! A lovak elmúltak. Maradt a Totyi verebem, az idehaza harminc éve játszott kártyabajnoki ligánk, meg a bérmunka. Mellette írok ezt-azt... De, Mándy Iván tudná ezt jól kifejezni, miről adnék én elő?
És ahogy aztán ezt jómagam (s engem közelről ismerő valakim) bárkinek is meséltük, a válasz az volt, hogy "de miért nem? olyan alkalmas volna rá..." Vagyis hogy én alkalmas volnék irodalomról előadni. (Tényleg-ennyire-nem-tudnak-rólam-tényleg, sic!?)
Hadd mondjam el mindenkinek: nem. Egyrészt műveletlen vagyok. Pontosan annyit tudok csak, amiből a cikkeimet megírom. Tudásomat, filozófiámat (hahh!) lábon veszem. Úgy, ahogy az élet adja. De semmi lexikon nincs benne. Derékszögű fulladáskor pláne. Nem sorolom, kit-mindenkit nem olvastam... írótársaimat ugyanannyira "falom", mint ők engem (vagy egymást, kis csoportok kivételeinek: tisztelet!). Nem tudom, miféle világrendszert lehetne tolmácsolnom nálam fiatalabbaknak (idősebbeknek)? Fogalmam sincs, mi miért van, mire van, főleg hogyan lesz. Talán ezért is álmodtam a fulladás utáni napon, derékszögtartásból kiegyenesedve, hogy a világhelyzet a műtéti helyemmel kapcsolatos nemzetközi egyhatalmi megegyezéstől függ. Még Tony Blairt is kihagytam! (Folyt. köv.)
