MaNcs, XIV. évf. 46. szám, (2002.11.14.) (2002-11-14)
Hány órát adtam a dolognak este hatkor? Mikor már vagy fél egy óta csupán derékszögben bírtam, percenkénti 35-40 zihálás egyenletes kíséretében, lélegzeni? Azaz én voltam ez a zihálás, semmi más nem voltam!
A kimonó szó, mely egyfajta japán ruhadarabot jelöl, 1910-ben bukkant fel a magyar írásbeliségben. A szó maga japán, de a magyarba természetesen nem onnan, hanem a németből került át. Errefelé a német volt a vezető nyelv, amely egyfelől magába szívta a világ minden részéből a civilizációs kifejezéseket, másfelől közvetítette őket a holdudvarába tartozó nyelveknek (dán, cseh, magyar, horvát stb.), hiszen e kisebb nyelvek művelt közönsége németül olvasott és beszélt, a német sajtótermékekből és társalgásból emelte át a saját nyelvébe az új szavakat. Ugyanez történt a kinin szóval 1854-ben: ennek végső forrása a perui indián kina ´kéreg´ (a kinint egy fa kérgéből készítik); ugyancsak német közvetítéssel érkezett a kioszk ´árusítóbódé, kerti vendéglő´ 1818-ban, jóllehet végső fokon perzsa eredetű: kushk ´pavilon´ az alapja. Német eredetű a szadista is, pedig a kérdéses időtöltést a francia Sade márki találta fel.
Emlékszem, a Carment meg a Kis éji zenét az egyik osztálytársnőm lakásának ajtaja előtt hallottuk először életünkben. Ezeket a klasszikus darabokat az az elektromos csengő adta elő, amit az osztálytársnőm papája hozott külföldről. A Külföldről azt gondoltuk, hogy külön ország, olyan, mint Franciaország vagy Olaszország, csak sokkal vonzóbb. Csak ott voltak ilyen csodálatos csengők, cigaretta formájú rágógumik meg fél rőf hosszú csokoládék. A szüleink erre megmagyarázták, hogy a külföldieknek nincs olyan természetük meg olyan kefirjük, mint nekünk. De a természetet és a kefirt mi egyáltalán nem találtuk finomnak.
Ismét áll a vita egy történeti tárgyú film körül: Costa-Gavras Ámen című filmje, de még annak plakátja is viharokat kavart, s most nálunk is akadtak olyanok, akik nagy bátran nem merték lehozni cím-, de még a hátlapon se az ominózus Toscani-féle plakátot (a Pesti Est például még a harmincezer példányban kiadott Ámen-különszámnak is csak a közepén bírta volt közölni). A film plakátja (részben keresztté formálódó svasztika, mely körülöleli a két főszereplőt), pontosabban az, amit sugallni próbál, tán kissé még túl is mutat magán a reklámozott filmen, melynek fő témája XII. Pius pápa hallgatása a holokauszt ügyében. Meg kell hagyni, amit hivatalos vatikáni körök az ő mentségéül hoznak fel (legalább a kikeresztelkedett zsidókat próbálta ily módon védeni), erősen sántít, ráadásul a kérdéses időszakra vonatkozó iratok 2005-ig nem is kutathatók. A Vatikán azonban még valamit elhallgat ez ügyben, amelynek tisztázása szintúgy rendkívül fontos lenne (s erre, ha lehet, még relevánsabb a Toscani-plakát): vajon felemelte-e a szavát a katolikus egyház (amelyen belül szigorú hierarchia van, és a hívők dogmatikai szempontból kénytelenek a Vatikán útmutatásait követni) azon, kebelébe tartozó katolikus hívőkkel szemben, akik rémtettek egész sorozatát követték el zsidók, továbbá szerbek, cigányok, oroszok, noch dazu katolikus lengyelek stb. ellen? Mit tett a Vatikán azon horvát, szlovák, magyar, német, olasz, francia vagy litván hívők ügyében, akik tömeggyilkosságokban vettek részt, és mit lépett azokkal a szintúgy deklarált katolikus hívőkkel szemben, akik szélsőjobboldali, nemzetiszocialista és egyéb morbid, extremista pártok tagjai, vezetői, fegyveres rohamosztagosai voltak, és akik a maguk penetránsan sajátos ideológiájában (a tömeghatás szempontjából) kétségtelenül sikeresen keverték a fajgyűlölő, népirtásra uszító és mindenekelőtt antiszemita propagandát az állítólagos keresztény-nemzeti elvekkel? (Ha nem hiszik, tessenek átnyálazni Tiso, Pavelic, vagy ha tetszik, Szálasi programját - nem könnyű olvasmány, de tanulságos.) A válasz: nagyjából semmit (rosszabb esetben a háború után még bújtatták is őket, mint például a teljes usztasa vezérkart), pedig az ember azt gondolná, hogy az ominózus filmplakátnál kicsit jobban zavarhatta volna a katolikus egyházat (no meg a többi keresztény felekezetet - lásd a román ortodox egyház és a Vasgárda kínosan szoros kapcsolatát), amikor rohamosztagos pribékek karjukon különféle keresztvariációkkal (rosszabb esetben kereszttel a kezükben) hajtják végre háborús és emberiség elleni bűncselekmények egész sorozatát.
A Fidesz választmánya december 7-ére összehívta a párt rendkívüli kongresszusát. Személyi kérdésekről szó se essék, az legyen a tavasz gondja, ellenben kíváncsiak a tagság véleményére az uniós csatlakozás és az alkotmánymódosítások tárgykörében. A sajtótájékoztatón megszólalt Kövér és Áder is, kettős mutatkozásukkal mintegy cáfolva a párt megosztottságáról szóló híreket. Egy székházzal odébb, az alkotmánymódosításokat tárgyaló négypárti ülés előtt (vagy után) Balsai István, az MDF antiibista szárnyának prominense lemondott frakciójának további sofírozásáról, távozását az alkotmánymódosítások ütemezésével összefüggő véleménykülönbségekkel indokolta, és szerintünk még csak nem is beszélt mellé. Csak idő kérdése lehet, hogy hétfőn vett kalapját mikor akasztja véglegesen a Lendvay utca egy mélybarna fogasára.
2001 novemberében fogadta el az előző Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az adófizetők által az egyházak számára felajánlott, személyi jövedelemadójuk egy százalékát kitevő támogatást 2003. január 1-jétől nem a rendelkezők számának, hanem a 2001. évi népszámlálás adatainak függvényében egészíti ki a központi költségvetés. A tavasszal megalakult Országgyűlés által egyelőre vissza nem vont módosítás az utóbbi hetekben élénk tiltakozást váltott ki az emberi jogi szervezetek és a kisegyházak részéről. A Narancs ennek apropóján Németh Sándort, a Hit Gyülekezete (HGY) vezető lelkészét kérdezte az egyházát az elmúlt években ért politikai viharokról és a helyzetükben bekövetkezett változásról.
Ha a hetek óta zajló alkotmánymódosítási vitából nem derült volna ki, a pártok arról készülnek dönteni, hogy a Magyar Országgyűlés az uniós intézményekkel szemben milyen mértékben kényszerül megosztani vagy átengedni államhatalmi, jogalkotói jogosítványait a csatlakozás után, és hogyan tudja az Európai Unióban kézben tartani az integrációs ügyek ellenőrzését. A változtatások léptéke a békés rendszerváltást kodifikáló 1989-es alkotmánymódosításhoz mérhető; és ha ezeket az eddigi kormányzati ciklusok során megfelelően előkészítették volna, senkit nem érne meglepetés az ötéves jogharmonizációs folyamat lezárásakor.
Kövér László "akasztásos" beszéde: első fokon elutasítva
A héten az Országház elé kerülő törvénymódosítási javaslat értelmében a jövőben enyhülne a 14 év alatti személy sérelmére elkövetett emberölés büntetési tétele. A cselekményt eddig életfogytiglani szabadságvesztéssel is szankcionálhatta a bíróság, a változtatás elfogadásával azonban legfeljebb 15 évet kaphatna a tettes. A módosítás annak a nagyszabású csomagnak a része, amelyben - Bárándy Péter igazságügyi miniszter beterjesztésére - 172 törvényt és törvényerejű rendeletet változtatna meg, illetve törölne el az Országgyűlés.
Magyar Narancs: Mi volt a Pentaton feladata?
Lacika 1998. június 24-én született az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. Apás szülés volt, a gyermek köldökzsinórját Mezey Tamás vágta el. Ma az anya azt állítja, hogy nem Mezey Tamás az apa, hanem egy ismert humorista, így a gyermek láthatásához Tamásnak nincs joga.
VírusHíradó Megkezdte működését a www.virushirado.hu portál, amelynek célja, hogy vírus- témában magyar nyelvű, naprakész információt biztosítson látogatói számára. A portál heti (Vírus Híradó) és aktuális (Vírus Riadó) hírlevelei percre készen tájékoztatnak a legújabb, terjedőben lévő vírusokról, hogy a felhasználók megelőzhessék az esetleges fertőzéseket.n Jön a tábla-PC Múlt csütörtökön New Yorkban bemutatták Bill Gates kedvenc fejlesztését, a Tablet PC-t.
Az idén tizedik alkalommal döntött a Seregi László koreográfus vezette művészeti tanács a Philip Morris Magyar Balettdíjak odaítéléséről: a fődíj kitüntetettje Hágai Katalin, az Operaház magántáncosa, a juniordíj nyertese pedig Sándor Zoltán, a Győri Balett magántáncosa. A dohányipari cég - akárcsak amerikai anyavállalata - művészetpártoló tevékenységének egyik fő iránya a táncművészet támogatása.n KÖZÉP-EUR"PA BERLINBEN A Berlini Ünnepi Játékok keretében Avantgarden - Kunst in Mitteleuropa 1910-1930 címmel a korszak közép-európai avantgárd művészetét mutatja be a berlini Martin-Gropius-Bau február 9-ig nyitva tartó kiállítása, melynek szombati megnyitóján részt vett Görgey Gábor kulturális miniszter is.
"A béke ünnepe" - summázták az olasz lapok a vasárnap befejeződött firenzei találkozót és békemenetet, melyen a neoliberalizmus-, a háború- és a rasszizmusellenesség jegyében találkozott a világ haladó ifjúsága.
Simon Balázs (1966-2001) ígéretes költő volt, aki harmincas évei elején megtudta, hogy agydaganata van, és tavaly - hetekkel azután, hogy befejezte első epikus művét, a Parafakönyvet - meghalt. Jóllehet életműve teljes - élete torzóban maradt, és legfeljebb torzóként jelentéses. Teljesen értelmetlenül halt meg, nincs történet, amely értelmet adhatna halálának, mely ezt a halált sorsszerűnek képes láttatni. Esetében nem a sors, hanem az isteneknél is hatalmasabb végzet működött.
AKaash (hindiül = ha) című táncdarab (látvány: Anish Kapoor, zene: Nithin Sawhney) koreográfusa a indiai Akram Khan, aki egyébként a londoni Royal Festival Hall vezető koreográfusa is. Köze nincs a Kelet ma oly divatos kulturális kizsákmányolásához, ami talán a musicalek és a gyatra diszkók szintjén éri el a mélypontot. Módszere szigorúan formalistának tűnik. Azt persze tudnunk kell, hogy ha mi, nyugatiak, akik a mesés Keletből leginkább a színeket és formákat élvezzük, megfosztanánk a jelmezeitől és kellékeitől egy kathak táncost, és egy magas nyakú, sötét garbót adnánk rá, igencsak formalistának tartanánk a mozdulatait. Hosszas tanulmányokat kellene folytatnunk, ha azt alaposan szeretnénk megérteni. Tudnunk kellene, hogy a hindu istenek viselkedéséhez kapcsolódó jelképrendszerek különféle ritmusmintákat és mozdulatsorokat jelentenek. Ganésa, az elefántfejű például a lengő mozgás (3 taktus), Krisna, a furulyázó isten (4 taktus) a huncut szökellés, Siva, a pusztító (7 taktus) az erőszakos és kirobbanó mozdulatok őrzője. Mindegyik minta egy négy taktusból álló fázisban kap helyet. És persze tudnunk kellene, hogy mindez mi a fenét jelent.
Az európai kultúra egyik legszebb és legteljesebb metaforája a katedrálisépítés, tehát nem pusztán maga az égbe szökkenő mű, hanem a hozzá vagy talán inkább az emeltetéséhez vezető processzus.
Az efféle, építészeti tárgyú tárlat ma több okból is időszerű. Egyrészt a szervezők önreflexiójára gondolhatunk. Olyan szembesülésre, amely egyáltalán nem idegen a tudatosan új kritikai modort célzó csoportosulásoktól, márpedig az Octogon Építészetkritikai Műhely mindenképpen ilyen. A szakmai közvéleményt az elmúlt években jócskán felbolygató csoport nyíltan vallja, hogy az építészetkritika nem lehet csupán az építészek belügye. Már csak azért sem, mert a hazai designertábor ma nemigen büszkélkedhet jó tollú szerzők tucatjaival. Igaz, a jó sváda önmagában messze nem elég a tartalmas designkritikához! Ugyanakkor cseppet sem valószínű, hogy a műkritikusnak magának is tudnia kell regényt írni, szimfóniát komponálni vagy netán épp házat tervezni ahhoz, hogy igazán értő bírálatot nyújtson. Tárlatunk kiállítói sem építészek, képeik mégis mindenképp megfontolandó kortárs kritikának minősülhetnek.
Ezt a mesét nem Grimm írta, nem gonosz tündér átkozza meg a kicsi lányt (pontosabban a szüleit), hanem egy igen emberszabású és -jellemű boszorkány; ettől aztán az is más, ami ugyanolyan. A figurák zene által kelnek életre (Szőke Szabolcs), testet Németh Ilona ad nekik. A teret Csanádi Judit szabta ki a semmiből néhány plexilap és pad segítségével, az előadást pedig Fodor Tamás rendezte. Hát persze, hogy Stúdió K.
Kis könyv. Tartalma, a legszükségesebb jegyzeteken kívül, kilenc grafika és hat nem túl hosszú, nem túl bonyolultnak látszó történet. A látszat persze csal, mivel Buber novellisztikus példázatai a figyelmes olvasónak jócskán feladják a leckét. Gyanútlan fejjel azt hihetné az ember, hogy ennyi és ilyen szöveget akár a metrón is lehetne olvasni, ám erről a leghatározottabban lebeszélnék mindenkit. Nem mintha a metrón nem lehetne megérteni a történetek lényegét, inkább az ellenkezőjéről van szó: lent, a föld alatt, lélektelen száguldás közepette, elzárkózó arcok (Buberrel szólva, megannyi "Az", németül: Es) közé zsúfolva az olvasó hirtelen túl közel kerülhet Buber vergődő hőseihez, emberi és emberfeletti lényekhez egyaránt, és nem biztos, hogy elég erős lesz hordozni a rászakadó felismerés terhét.
Már napok óta megy egy előzetes a tévénkben, valami show lesz (volt, ugye a nyomdai átfutás) a nyolcvanas évekről, varázsos hívószavak íródnak a képernyőre: a fogyasztói szocializmus mára nyilván vicces csodái, retrodáridó.
Heizler N., Hevér G., Kardos R., Kocsis G., Znamenák I., másik Szőke A.: Papsajt
Fel Romániára! - mondtam én mindig. Már gyerekkoromban is alig vártam, hogy végre bemutassák a Felhőtlen vakációt. Úgy emlékszem, csúszott, egyre csúszott a bemutató, mintha menet közben a rendezőt is lecserélték volna, de csak kivártam. Mondhatom, megérte, Sztankay István és Ernyei Béla egy mérsékelten mozgásképes oldtimeren vitt csajokat a Fekete-tengerre. Az volt ám az ereszd el a hajamat!
sem szeretnék csalódást okozni: az alábbiakban négy kiváló lemezről lesz szó.
Akilencvenes évek eleje óta követem figyelemmel Nicke Andersson pályafutását, többnyire határozottan szurkolói alapállásból. Emberünk a nyolcvanas évek végén, még tinédzserként alapító tagja volt az Entombednak, s majd´ tíz éven át a svéd zenekar kimagaslóan tehetséges dobosaként és fő dalszerzőjeként jeleskedett. Szép kis firma volt ez a csoportosulás: könyörtelen, véres death-metálként indult a Left Hand Path című műfaji alapvetéssel, melynek okán úgyszólván indulása pillanatától nemzetközi elismerés övezte, mégis képes volt épp a megfelelő időben fazont váltani. 1993-ban a Wolverine Blues, négy évre rá a To Ride, Shoot Straight And Speak The Truth következett, mindkettő a fajsúlyosabb európai gitárzenék legfelsőbb kasztjába sorolandó: akár a punk, akár a hardcore vagy a metál felől közelítünk, menthetetlenül az oda-vissza rajongásig jutunk. Az előbbi még sötétebb, nyomasztóbb világgal bírt, az utóbbit pedig találóan jellemezte anno a Kerrang: "Akárha a Stooges játszana metált." Mindkettő kimagaslóan sikeres volt szerte a világon, alighanem valóban azért, mert szintézisük számtalan stílus kedvelői számára kínált egy időben azonosulást (azt a mocskos garázshangzást még a finnyásabb New York-i noise-brigádok is tisztelettel fogadták). Aztán Nicke Andersson otthagyta a bandát.
"Doktor úr, nem megy a szex" - mondja a páciens. És még hozzáteszi: "Ugye tudja, miről beszélek?" De az orvos nem tudja, mert a szex sokféleképpen "nem mehet". A beteget elkeserítheti, hogy erekciója idő előtt megszűnik, vagy ki sem alakul. Hogy nem érez izgalmat, korán érkezik a magömlése, vagy éppen ellenkezőleg, végeláthatatlanul késik. Nem is olyan könnyű feltárni a valódi okokat. Igaz, a potencianövelő tabletták korában ez akár el is hagyható.
Szlovákia a magyar sör-, pálinka-, benzin- és ruszlituristák kedvenc célpontja, a határ mentét és a Magas-Tátrát már minden hazánkfia feltérképezte, de az ország belsejébe ritkán merészkedik a magyar, pedig az is szórakoztató.
Avilágútlevél kézhezvételéig a Magas-Tátrában (Csorba-tó, Lomnic, Tátrafüred, az Encián) és az Alacsony-Tátra ismert pályáin (Chopok, Certovica, Donovaly) százezrek tanultak meg síelni, de a rendszerváltás után az északi megyék iskolásai magukra maradtak.
Az ázsiai ország, miután az 1950-es években ajtót nyitott a Mount Everestre igyekvő hegymászóknak, szédületes karriert futott be. A végtelen kenderföldek és a nem létező drogtörvények nyomában járó hippik és az aktív pihenésüket a nyolcezres hegyek tetejére vagy szomszédságába megálmodó nyugatiak dömpingszerű beáramlása nyomán az ország bevételeinek stabil tartóoszlopa az idegenforgalom lett. Egészen addig, míg a Shangri-la, a Béke országa nem lett "Maoland".
