Ha az éppen hatalmon lévő kormány valamely disznóságára gondolunk, mindig felmerül a kérdés: kinek kellett volna erre figyelni és időben szólni? A magyar alkotmányos rendszer széles eszköztárat biztosít a törvényhozónak a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. Az országgyűlési képviselőknek nemcsak joguk, hanem köteles-ségük is, hogy éljenek ezekkel az eszközökkel, a kormányhoz és annak tagjaihoz kérdéseket, interpellációkat intézzenek, vagy éppen az országgyűlési biztosok, esetleg az Állami Számvevőszék tevékenységén keresztül tájékozódjanak a kormány munkájáról. Az Országgyűlés ilyen tevékenységéről bőségesen tájékoztatják is a közvéleményt. A plenáris ülésekről szóló közvetítéseket, tudósításokat is bárki figyelemmel kísérheti, briliáns kérdéseket és frappáns válaszokat hallhat választott képviselőitől tucatszám. Ha pedig valaki még ezzel sem tud betelni, a felszólalás után néhány nappal az interneten a szó szerinti jegyzőkönyveket is elolvashatja. A kormányzati munkával kapcsolatos közérdekű információk így nemcsak a képviselőkhöz jutnak el, hanem bármely érdeklődő szabadon bekapcsolódhat a politikai diskurzusba. Levelet írhat szeretett képviselőjének, miniszterének, megbeszélheti az uszodaöltözőben a köz ügyeit.
A parlament ellenőrző funkciója azonban nem korlátozódik a plenáris ülésekre. Az egyes állandó, vizsgáló- és eseti bizottságok is részt vesznek ebben a munkában. Az utóbbiak munkájáról naponta beszámol a sajtó - az állandó bizottságokra azonban kevesebb reflektorfény vetül. Pedig lehet, érdemes lenne jobban odafigyelni rájuk.
A bizottságok ülései a sajtó számára nyilvánosak - írja a házszabály, és egyes további meghívottak, illetve civil szervezetek érdeklődő képviselői is jelen lehetnek a hallgatóság soraiban (már ha nem zárt ülés folyik). De mit tegyen az a személy, aki valamely nagy formátumú képviselőnek szenvedélyes rajongója, és nem tudja nélkülözni kedvence bizottsági ülésen elhangzott gondolatait? S hova forduljon az, aki egy miniszter szájából akarja hallani, hogy hogyan is állnak az ország ügyei, és nem bírja türtőztetni magát a következő lakossági fórumig?
A bizottsági munkáról, a meghallgatásokról legfeljebb összefoglalókat csíphetünk el, a jegyzőkönyveket még nyomokban sem lelhetjük fel a világhálón. Aki ilyenre vágyik, annak vagy az adott bizottságot kell megkeresnie, vagy az Országgyűlési Könyvtár Deák-termébe kell befáradnia. Attól persze, hogy megtaláljuk a bizottsági jegyzőkönyvet, még nem feltétlenül értünk meg egy szót is abból, hogy mivel foglalkoztak az egybegyűltek. Hisz a bizottsági tagok gyakran tanulmányokat, összefoglalókat, egyéb dokumentumokat is kézhez kapnak az ülésen, amiket aztán nem csatolnak a jegyzőkönyvekhez. Így csak egy újabb nyomozás eredményeképp tudhatjuk meg, hogy pontosan miről is volt szó - már ha a közérdekű adatot kérő levelünkre egyáltalán reagálnak. Mindez ráadásul csak akkor működik, ha pontosan tudjuk, hogy mit keresünk. Ha csak úgy általánosságban érdeklődünk az ország ügyei iránt, akkor folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk az interneten közzétett bizottsági meghívókat, amelyek rendkívül szűkszavúan tájékoztatnak arról, hogy a következő néhány napban mivel foglalkoznak a bizottságok. A képviselők úgyis tudják, a nem képviselők pedig érdeklődjenek intenzívebben, nemdebár. Ha pedig az érdekelne minket, hogy mikor foglalkozott az adott testület a minket érdeklő témával, vagy azt szeretnénk látni, hogy az utóbbi néhány hónapban mik voltak a napirendi pontok, akkor megint csak a személyes érdeklődés marad.
E bonyodalmak persze mind eltörpülnek amellett, hogy gyakran maguk a bizottságok sem képesek hozzáférni az információkhoz, és hatékonyan ellenőrizni a kormányzatot. Ugyan, ki emlékszik már arra az alkotmánybírósági határozatra, amely 2003 novemberében kimondta: "az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta [É] megfelelően az Országgyűlés állandó és ideiglenes bizottságai vizsgálati tevékenységének rendjét, és nem teremtette meg az országgyűlési bizottsági vizsgálatok hatékonyságának törvényi feltételeit". A hiányos-ságot a parlamentnek 2004 márciusáig kellett volna orvosolnia. Ezt nem tették meg, ellenben felállítottak számos olyan bizottságot, amely azóta is képtelen arra, hogy hiteles és érdemi információkat gyűjtsön össze bármiről, és azt a választópolgárok tudomására hozza.
A magyar alkotmányos rendszerben a végrehajtó hatalom alig függ a törvényhozástól, a miniszterek nem az Országgyűlésnek felelnek, a miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány túl durva eszköz kisebb törvénysértések esetén. S mert a kormánykoalíció pártjai általában biztosítják a kormány programjának megvalósításához szükséges többséget, érdemi kontrollt csak a kétharmados törvények jelentenek. Azokat az eszközöket, amelyek mégis rendelkezésükre állnának, alig használják ki a képviselők. Kultúrországokban a parlamenti vizsgálóbizottságoknak rendkívüli tekintélyük van, aligha lehetne megtenni, hogy a megidézettek nem jelennek meg a meghallgatáson, vagy a bizottság egy vizsgálat végén semmilyen értelmes megállapítást nem tud tenni, mivel érdemi információkhoz nem fért hozzá. De a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy ezekben az országokban valahogy nem feledkeztek meg arról sem, hogy alapvető jogokat és kötelezettségeket csak törvényben lehet szabályozni. Hiszen komoly jogkorlátozást jelent az, ha egy országgyűlési bizottság adatokat kér vagy vallomástételre szólít fel; ennek az aktusnak szilárd törvényi védelem dukálna. E garanciák hiányában nem csoda, hogy az állampolgárok ódzkodnak az Országgyűlés előtt megjelenni. A magyar szabályozás olyan, mint amikor egy klub házirendjét próbálják a nem klubtagokra ráerőltetni, majd csodálkoznak, hogy miért nem megy a dolog. Igen szomorú azt látni, hogy a nyilvánosságot maga a T. Ház tompultsága és tehetetlensége korlátozza; hogy a törvényhozás még csak arra sem veszi a fáradságot, hogy saját alapvető feladatát ellássa, és ellenőrizze a végrehajtó hatalmat.
