Fűrész a Négyszögletű Kerek Erdőben
(Történetek a megyeháromból 4.)
Lázár Ervin emlékének
Azért az új játékosban van valami figyelemre méltó. Látják? Hallják, ahogy elhalkul a lárma? Micsoda halotti csend. És aztán micsoda ováció! Negyven méterről, mintha zsinóron húzták volna. Ekkora gólt! De hiszen ez csak a kezdet. Sziszeg a közönség, kéjesen sóhajt, ordít, tombol. Te Úristen, ekkora játékos! Naná! Négy-háromra győzünk.
(Lázár Ervin: Foci)
Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl a homlokára csapott. De akkorát, hogy majdnem kiloccsant fékezhetetlen agyveleje. - Focizzunk! Erre még nagyobb csend lett, pedig eddig is akkora volt, hogy Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa alig tudta lemérni. Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót persze nem értette. - Mitizzunk? - A szeleburdi Vacskamati azonnal rávágta: - Úgy van! Mit izzunk itt a hőségben, menjünk a Négyszögletű Kerek Erdőbe focizni! - Bruckner Szigfrid, kiérdemesült cirkuszi oroszlán, aki olyan lusta volt, hogy a bögölyöket se hessentette el a farkával, erőt vett magán és megszólalt: - De hisz itt vagyunk. A Négyszögletű Kerek Erdőben. - Aromo izgatott lett. - Hát nem látjátok? A többiek nézték, de nem látták. - Mit is kéne látnunk? - kérdezte Ló Szerafin, a kék paripa. - Hát... hogy a... Négyszögletű Kerek Erdő... tulajdonképpen... - Aromo alig tudta kimondani. - Dömdödöm - mondta Dömdödöm. Erre a többiek is jobban megnézték, még Bruckner Szigfrid is kinyitotta bögölylepte szemét, és tényleg. Dömdödömnek és Aromónak igaza volt. A Négyszögletű Kerek Erdő tulajdonképpen egy futballpálya. A négy szögletnél már a zászlók is ki voltak tűzve, körben a futópálya, a dombokon a lelátók karéja - kész stadion! A téglalap közepén a hatalmas kör, a sarkokban a négy kis körív határolta terület, akár a tortaszeletek. Ha összeraknánk őket, pont egy torta jönne ki. És a két végében az erdő fái - a kapufák. - Focizzunk! - Aromo már állította volna össze a csapatot, mire Bruckner Szigfrid felállt és lerázta magáról a bögölyöket. - Én vagyok a legöregebb. Én vagyok a csapatkapitány. - Szörnyeteg Lajos se hagyta annyiban. - De én vagyok a legjobb szívű behemót. - Én meg a leggyorsabb! - mondta Ló Szerafin. - Én vagyok a legnagyobb - mennydörgött Nagy Zoárd. Vacskamati se volt rest. - Én meg a legesleglegleg! Csak Maminti, a kicsi zöld tündér maradt csendben, mit is mondhatott volna. - Dömdödöm - mondta Dömdödöm, és mindenki elszégyellte magát, csak Aromo nem. - Én vagyok a legokosabb! - A legokosabb az lesz, ha csendben maradsz - mondta Mikkamakka. - Nálam van a labda. És elővett valami bőrt. - Ez meg mi? - kérdezte Szörnyeteg Lajos. - Meccslabda. Igazi. Ötös. A Csillagmajorban találtam. Kicsit szét van rúgva. Meg kell varrni és fel kéne fújni. - Majd én! - mondta Szörnyeteg Lajos. - Nem. Elmegyünk Kisszékelybe, ott lakik Labdavarró és Labdafújtató Lázár Ervin. Majd ő megcsinálja - mondta Mikkamakka.
Úgy is történt. Lázár Ervin leeresztette, kifűzte a labdát, fonalat kátrányozott, zsákvarró tűt kerített, megvarrta, nagyokat fújtatott. A műveletet megbűvölten nézte a csapat. Mikkamakka illedelmesen megköszönte. - Kedves Lázár Ervin, Labdavarró és Labdafújtató, ha már ilyen szépen összevarrtad és felfújtad a labdát, a csapatot is összeállíthatnád. A többiek bólogattak, Nagy Zoárd be is verte volna a fejét, de ő az udvaron maradt. - Nézzük csak. A kőkemény hátvédsor: Mikkamakka, Szörnyeteg Lajos, Dömdödöm, Bruckner Szigfrid. Elöl Aromo és Ló Szerafin, a két szélvészgyors szélső, Nagy Zoárd centerben. Középen Vacskamati és Maminti és... - Lányok nem játszhatnak! - szólt közbe Aromo. - De igen - mondta Mikkamakka -, Maminti különben is tündér. - Akkor is, ez csak kilenc! - számolta ki Aromo a fékezhetetlen agyvelejével. - De nincsen kapusunk! - Ez valóban nagy baj volt, legalább akkora, mint Nagy Zoárd, nagyobb már nem is lehetett volna. - Ismerek egy kapust. Rendes, pusztai gyerek. Örspusztai - mondta Lázár Ervin. Aromo megint kiabált. - Örspuszta Fejérben van! Mi pedig zöldben játszunk, Maminti, a kicsi zöld tündér miatt. Meg hogy terepszínűek legyünk a gyepen. - Márpedig kapus kell. Tolnát, Baranyát bejárhatjátok, kapust nem találtok - mondta Lázár Ervin. - Mi a neve? Ennek a... kapusnak? - kérdezte fitymálva Bruckner Szigfrid, mert ő szívesen beállt volna a kapuba, de hát oroszlán volt, annak is kiérdemesült, nem pedig fekete párduc. - Fűrész Béla, a vajszívű kapus - mondta Lázár Ervin. - De hisz nem is írtál róla semmit! - vetette ellen Aromo. - Dömdödöm - mondta Dömdödöm, és mutatta a 165. oldalt.
"- Pengesd csak meg a fűrészt!
Szörnyeteg Lajos megpengette. Zii-zuu-sitty-sutty - így szólt a fűrész."
- Fűrész a Négyszögletű Kerek Erdőben! - jajveszékelt Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa, mert mindent hallott odakint. - Ide nekünk a Fűrészt is! - kiáltotta lelkesen Bruckner Szigfrid, kiérdemesült oroszlán. Elküldték tehát Ló Szerafint, a kék paripát, hozza ide a vajszívű kapust. Fűrész Bélát a Két Szívben találta meg a paripa, de a kapus nem azt mondta, hogy "zii-zuu-sitty-sutty", hanem azt: "Kérek még egy kósert." Ló Szerafin fizetett neki, és meg se állt vele a Négyszögletű Kerek Erdőig. Ott már melegített a csapat, Lázár Ervin figyelte őket. - Kapus tehát van. De még mindig hiányzik valaki. A középpályáról egy konstruktív pali.
S akkor a Négyszögletű Kerek Erdő szélén, az oldalvonalnál feltűnt egy elegánsan öltözött úr, diplomatatáskával, hopp, egy fantasztikus légstoppal leveszi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balra, dekázik egy kicsit, bámulatos a technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik, vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, "fölvállazza" a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, pattogtatja, dekázik. Nincs mese, ez egy labdaművész. - Sziasztok - köszönt az idegen. - Beállhatok? - Téged az Isten küldött - mondta Vacskamati. - Nem küldött. Az vagyok. - Kicsoda? - persze megint Szörnyeteg Lajos nem értette. - Aki vagyok - mosolygott az idegen. - Kezdhetjük? - S akkor látták, hogy labda is van, kapus is, konstruktív pali is - csak éppen az ellenfél hiányzik. Nosza, megkérték Lázár Ervint, csődítse már ide az EMTÉKÁ-t. Lázár Ervin szabadkozott, mert a Ferencvárosban lakott, amikor éppen nem Kisszékelyen. De azért írt valamit, és máris ott termett az EMTÉKÁ (Egyéb Manók Tündérek Élőlények Koboldok Állatok) csapata. A kapuban - mert ők bezzeg találtak kapust! - Bab Berci, a hátvédsor: Hapci király, Szegény Dzsoni, Szőrénszőr Tejbajszán, Király Kis Miklós, elöl Rácegresi és Pácegresi, a két szélső, a középcsatár a Hétfejű Tündér - akinek, a szabályok szellemében, sportszerűségből, levágták hat fejét, de ez az egy is félelmetes volt -, a középpályán pedig Berzsián és Dideki, valamint Sróf mester. Az EMTÉKÁ ekkor vette észre, hogy az NKE (Négyszögletű Kerek Erdő) csapatában ott van az Isten. - Ez nem ér! Az Istennel könnyű! - Játszhatom nálatok is. Mondjuk centerhalfot - mosolygott az Isten, Szegény Dzsoni pedig sírva fakadt, mert persze ő maradt ki. Az EMTÉKÁ joggal bizakodott, mert hosszabb volt a kispadja: Ajahtar Katarbani király, Zsebenci Klopédia, Lapázi Lopez, Rimapénteki Rimai Péntekh, Vérengző Alfréd - félelmetes nevek.
(Folyt. köv.)
