Öt és feles (A bíró, aki halálpontosan mérte ki a sorfalat

Történetek a megyeháromból 7.)

Egotrip

A bíró, aki halálpontosan mérte ki a sorfalat (Történetek a megyeháromból 7.) A Bácsbokod-Balatonfőkajár-mérkőzésen történt. A nézők olyannyira elégedetlenek voltak a hazai csapat teljesítményével, hogy tiltakozásul minden pályán kívülre került (gurult, repült, vágódott) labdát megtartottak. A szünetre már elfogyott minden labda, a bácsbokodi intéző kétségbeesetten autózott a szomszédos Nyírbéltekre, de az öltözőket zárva találta, a Nyírbéltek idegenben játszott (Dunaszentgyörgy-Nyírbéltek 3-2). Feltörte a szertárat, és az összes labdával távozott.

A bíró, aki halálpontosan mérte ki a sorfalat

(Történetek a megyeháromból 7.)

A Bácsbokod-Balatonfőkajár-mérkőzésen történt.

A nézők olyannyira elégedetlenek voltak a hazai csapat teljesítményével, hogy tiltakozásul minden pályán kívülre került (gurult, repült, vágódott) labdát megtartottak. A szünetre már elfogyott minden labda, a bácsbokodi intéző kétségbeesetten autózott a szomszédos Nyírbéltekre, de az öltözőket zárva találta, a Nyírbéltek idegenben játszott (Dunaszentgyörgy-Nyírbéltek 3-2). Feltörte a szertárat, és az összes labdával távozott. Ám a 74. percre elfogytak a labdák (bőrgolyók), a bíró kénytelen volt lefújni a találkozót. A játékosok, vezetők hiába könyörögtek, a nézők nem adták vissza a labdákat (pettyeseket). A meccsen a vendég Balatonfőkajár vezetett 3-0-ra, s végül a liga is ezt a végeredményt hagyta jóvá. A hazaiak fellebbeztek, a bácsbokodiak pedig, ha három ponttal nem is, de huszonnyolc (pettyes, bőrgolyó) labdával gazdagabban térhettek nyugovóra. A bácsbokodi nézőket minősíthetetlen magatartásukért, az intézőt gyorshajtásért és betöréses lopásért ítélték el. A következő hazai meccsen (Bácsbokod-Hegyhátszentmárton) a nézők, már az első bekapott gól után, tiltakozásul bedobálták, berugdosták a hazavitt labdákat. "Nem vagyunk mi tolvajok! Ti raboljátok az időnket!" "Meg a nyírbélteki szertárat" - tette hozzá keserűen a bácsbokodi intéző, aki szabadlábon védekezett. A bácsbokodi csapat kétségbeesetten, de az első gólt még négy követte, az első félidőben. A nézők ezeket már nem látták, otthagyták a meccset már akkor, amikor a bedobált labdák miatt állt a játék. És azóta is áll, nem mozdul, bár mindig folytatódik (Bácsbokod-Hegyhátszentmárton 1-9).

A Vindornyaszőlős vezetőedzője nem megfelelő magatartás miatt hazaküldte a tréningről az együttes irányítóját. A tréner elmondta, a középpályás hozzáállása nem volt profihoz méltó. Amikor megkérdezte a játékost, mi a problémája, az irányító elnézett a hegyek felé, ahol a Balatont és a semmit sejtette, és csak annyit válaszolt, hogy boldogtalan.

Szabó III János, a Békésszentandrás középcsatára a Kápolnásnyék elleni bajnoki 63. percében, egy hosszú cselsorozat után a hálóba lőtt, összeesett, és kórházba szállítás közben belehalt a szépségbe.

Piros lapot kapott a Jászárokszállás egyik játékosa, miután csattanós puszit nyomott a játékvezető arcára. A kőkemény védő azután ragadtatta el magát, hogy a bíró szabadrúgást ítélt ellene, felmutatva a sárga lapot. "Mit fújtál, te?" - kérdezte ellentmondást nem tűrően a középhátvéd. "Rossz ütemű becsúszás. Örüljön, hogy nem állítom ki" - válaszolt kihívóan a játékvezető, mire a védő vészjóslóan közeledett feléje. "Nem csókolhatsz meg" - mondta a bíró, lehunyta szemét és csücsörített hozzá. A játékos ekkor a bíró szájába nyomta a sípot, elhaló füttyögés hallatszott, a bíró lihegett. A védő ekkor megpuszilta a játékvezető bal, majd jobb arcát. A bíró magához tért, felmutatta a második sárga, majd a piros lapot. "Azért állított ki, mert nem csókoltam meg" - védekezett a hátvéd. (Jászárokszállás-Dédestapolcsány 0-0.)

Mivel az edző kihagyta a csapatból a Mátraszentimre középpályását, a játékos felszántotta a pályát egy traktorral. A szántás zajára a közeli Szlovák csárda vendégei figyeltek fel, ők értesítették a gyöngyösi rendőrséget. A középpályás védekezésében elmondta: ha ő nem játszhat, akkor más se. Különben is, ősz van, a mélyszántás ideje, a pálya talaja olyan szar, hogy futballra alkalmatlan. - Mint a csapat - tette hozzá. A szántásba fenyőmagot szórtak, fenyőt ültettek, gyöngyharmattal locsoltak. A fenyves magasra nőtt, most tél van, és négy melák, méla tót favágó (a Mátraszentimre komplett hátvédsora) ül a vaskályha mellett a Fenyvesben, borovicskát isznak aranyfácánnal, és szélesen mosolyognak. Karácsonykor eljő az ő idejük. (A Mátraszentimre visszalépett.)

A Bodrogkisfalud 149-0-ra nyert az Ostffyaszszonyfa ellen. A világcsúcsnak számító találat mind öngól volt. Az Ostffyasszonyfa edzője és a játékvezető vitája után a vendégek tiltakozásul a saját kapujukba lőtték a labdát 36 másodpercenként.

Megyeháromszerte óriási felzúdulást váltott ki, hogy a játékvezető megadott egy labdaszedő gyerek által rúgott gólt. A Rábapatona-Tiszamenti SE találkozó 89. percében a hazaiak csatára távoli lövést eresztett meg, és a mellé tartó labdát a kapufánál ácsorgó fiú a hálóba továbbította. Az esetnek háttal álló (!) bíró - a vendégek heves tiltakozása ellenére - érvényesnek nyilvánította a gólt. Az utolsó pillanatban elért döntetlennel a hazaiak bent maradtak a megyeháromban. A labdaszedő gyereknek emelt szobrot és a bíró síremlékét egy időben, a meccs napja után egy évvel, falunap keretében leplezték le.

Miután a rendes játékidő és a hosszabbítás is döntetlennel zárult, negyven (!) büntetőt kellett lőni a mérkőzés befejezéséhez az Universitas-Szeged-Hevesaranyos Szabad Föld Kupa-selejtezőn. Az egyetemisták végül 16-15-re nyerték a párbajt, de ez a szám még jócskán elmarad a világcsúcstól. Az abszolút rekordot a Dunakeszi Kinizsi-Babosdöbréte Magyar Népköztársasági Kupa-selejtező tartja, amikor is negyvennyolcszor álltak a futballisták a tizenegyes pont mögé (Dunakeszi Kinizsi-Babosdöbréte 19-20).

Ujját veszítette gólörömében a Kékestető Tévétorony egyik labdarúgója, aki a Mátra Gyógyintézet ellen 4-1-re megnyert találkozó harmadik találatát szerezte és diadalittasan felmászott a kerítésre, ünnepeltetni magát. Amikor visszaugrott, jegygyűrűje beleakadt a fémperembe, mely leszakította a felső két ujjpercet. A huszonkilenc éves, civilben tévétorony-szerelő, nemrég nősült középpályást a gyógyintézetben elsősegélyben részesítették, majd a gyöngyösi kórházba szállították, de már nem tudták visszavarrni a levált darabot, így a csonk amputálása mellett döntöttek. A csatár ujja és munkája mellett feleségét is elvesztette - a gyógyintézetben nővérként dolgozó hitvese elvált tőle. - Mert nem hordtam a jegygyűrűt - mondta a csatár, akit csak az vigasztal, hogy továbbra is ontja a gólokat, immár a Mátra Gyógyintézet színeiben (fehér-fehér). Gólörömeiben komótosan kisétál a kerítéshez, nem mászik fel rá, kinéz volt feleségére, aki persze minden meccsén kint van, megcsókolja a jegygyűrű helyét, és felmutatja volt feleségének a csonkot. Csonk, anyu.

Az Egyházasgerge-Fővárosi Vízművek SK mérkőzésen történt. Szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat, ígéretes helyzetben, húsz méterre a kaputól, kissé balról. A hazaiak szabadrúgás-specialistája letette a labdát, és kérte a bírót, mérje ki a sorfalat. És a bíró, a Feketeruhás Halál, civilben hentes, kimérte a sorfalat. Jutott a hazai játékosoknak, vendégeknek, nézőknek, taccsbíróknak egyaránt. (Egyházasgerge-Fővárosi Vízművek SK 0-0-nál, a 66. percben félbeszakadt.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.