A sok nagyot mondó, de üres duma után, február utolsó napján a polgári kormány méltó emlékművet állított négyéves kormányzásának: olyan lakásrendeletet hozott, amely a józan ész utolsó pislákoló fényét is eloltotta. Önmagára licitálva egy év alatt háromról tíz százalékra emelte a lakáshitelek ún. általános kamattámogatását, vagyis azt, amit bárki bármilyen lakáscélú beruházásához igénybe vehet. Tavaly novemberben még 7 százalék volt a támogatás, miközben az infláció 10, most már 10 százalék a támogatás, miközben az infláció 7 alá süllyedt.

Polgári otthon

A sok nagyot mondó, de üres duma után, február utolsó napján a polgári kormány méltó emlékművet állított négyéves kormányzásának: olyan lakásrendeletet hozott, amely a józan ész utolsó pislákoló fényét is eloltotta. Önmagára licitálva egy év alatt háromról tíz százalékra emelte a lakáshitelek ún. általános kamattámogatását, vagyis azt, amit bárki bármilyen lakáscélú beruházásához igénybe vehet. Tavaly novemberben még 7 százalék volt a támogatás, miközben az infláció 10, most már 10 százalék a támogatás, miközben az infláció 7 alá süllyedt.

A polgári ráció lényegét még jobban megvilágítja a lakásrendelet azon alapelve, mely szerint olyan jelzáloghitelre jár a támogatás, amelynek kamata és összes költsége legalább 2 százalékponttal alacsonyabb a hitel forrásául szolgáló jelzáloglevél kamatánál. (Ez egy olyan kötvény, amelynek fedezete a meghitelezett ingatlan.) Minthogy az ötéves jelzáloglevelek után fizetett piaci kamat ma 8 százalék, a rendelet szerint az ilyenekkel finanszírozott lakáshitel terhe nem lehet magasabb 6 százaléknál.

Még azt sem lehet mondani, hogy a rendelet megalkotásához sok talentumra volt szükség, hiszen az alapfilozófiát csak elő kellett halászni a süllyesztőből. A lakások kamattámogatásának kádári modellje is ugyanerre a lényegi elemre épült: kisebb kamatra adjuk a hitelt (akkoriban 1,5-3 százalékra), mint amit a betétesnek fizetünk (akkoriban 5 százalékot). Bár akkortájt erősen limitált volt a kedvezményes hitelek nagysága, és a jogosultság függött a családméret és a szobaszám viszonyától, az állami költségvetés 1989-re mégis összeomlott. (1991-ben 82 milliárd forintot magára vállalva tudott csak az állam kiszabadulni a kádári lakáspolitika csapdájából: ennyit kellett elengednie a polgárok tartozásaiból ahhoz, hogy hajlandók legyenek egy összegben visszafizetni adósságukat.)

A polgári kormány mostani lakásrendelete azonban nem szociális célzatú, még csak nem is családpolitikai indíttatású, mint amilyen a kiegészítő kamattámogatás, amivel mindenki csak a "méltányolható" lakásigényét elégítheti ki. A megemelt támogatású jelzáloghitel felső határa 30 millió forint, és ez a hitelfajta bármekkora lakás építéséhez, vásárlásához, bármilyen használt lakás megvételéhez alanyi jogon jár. Sőt minél polgáribb otthonra tesz szert valaki, annál több állami támogatás üti a markát. Ha mind a 30 milliónyi hitelt fölveszi a polgár, évente 3 milliót kap grátisz az államtól, legalább öt évig. Persze csak elméletben, hiszen az adományon másokkal is osztoznia kell. Ha új lakást építtet, akkor az építési vállalkozó szedi le a sápot, ha használt lakást vesz, akkor a lakás régi tulajdonosa. Az államilag gerjesztett kereslet ugyanis fölnyomja az árakat, főleg a régi lakásokét, hiszen azokra eddig nem járt támogatás. Mindenki jól jár, akinek pénze van, építési vállalkozása, építőanyag-termelő kapacitása vagy értékesíthető lakása.

Előfordulhat például, hogy Polgár Győző polgári otthona megteremtéséhez felvesz 30 millió támogatott jelzáloghitelt 6 százalékos teherrel, miközben saját 30 milliójából megveszi azt a jelzáloglevelet, amit a bank a hitel forrásául kibocsát, és amiért évi 8 százalékot zsebel be. Az ügyleten P. Gy. évi 2 százalékot nyer tisztán, és egyúttal évente 10 százalékot vesz ki az államkasszából. Az is elképzelhető, hogy Polgár Győző és a vele ikerházban élő testvére, Polgár Viktor kölcsönösen megveszi egymás házrészét, s mindkettő felveszi a hitelt. Így családilag évi 6 milliót vesznek ki az állam zsebéből.

Elég, ha százezer jómódú polgár (ennyi nálunk is van) él a lehetőséggel, hogy a tuti jelzáloglevelek hozamánál kisebb terhű hitelt vegyen fel, és már be is áll a krach. Az még hagyján, hogy 3000 milliárd forintnyi hitelkereslettel jelenik meg a piacon, ami ugyanennyi jelzáloglevél-kibocsátást generál (több mint tízszeresét annak, amennyi eddig napvilágot látott), majd-csak megveszik a külföldi befektetők, akik úgyis bolondulnak a jó hozamú magyar kötvényekért. Csakhogy mindehhez az államnak is le kell perkálnia évente a maga 300 milliárdját. Összehasonlításul: az állami támogatású bérlakásprogramra kerek 35 milliárd forintot költött a kormány másfél év alatt, amivel 7550 szociális és költségalapú bérlakás megépítését segítette, derül ki a GM weboldaláról.

Nem valószínű persze, hogy minden sokpénzű polgár rohan hitelért. A jövedelemstatisztikák szerint viszont van egymillió háztartás, amely képes arra, hogy az új feltételek mellett jelzáloghitelt vegyen fel, igaz, nem a maximumot, hanem csak 3-4 milliót. Ebből is összejönne a 3000 milliárdos hitelkereslet meg a 300 milliárdos támogatás, aminek egy része az építési vállalkozókhoz, építőanyag-termelőkhöz és -kereskedőkhöz, a lakástulajdonosokhoz kerülne.

Na persze nincs annyi lakás és nincs akkora építőkapacitás, ami ekkora igényt néhány év alatt kielégíthetne. És főleg: nincs kormány, amelyik egy ilyen esztelenül túltámogatott rendszert hosszabb távon fönn tud tartani. Nem is fog: borítékolható, hogy előbb-utóbb módosítják a rendeletet, bárki kormányoz is a jövőben. Ami most történt, nem több választási kampányfogásnál. Kicsit többe kerül, mint akárhány terror háza, nemzeti szimbólum és óriásplakát, de néhány szemfüles polgár azért tényleg jól jár.

Bárhogy lesz is, egy biztos: a jövő elkezdődött. A jövő felélése.