Korlátok nélkül
Nincs is annál jobb, mint amikor szabadjára eresztheti az ember a vágyait, amikor magasröptű terveit nem kötik gúzsba földhözragadt, anyagi korlátok. Beleborzongok, ha elképzelem, minő pompázatos dóm üdvözölhette volna a Fidesz - MPP legutóbbi kongresszusán megválasztott új elnököt akkor, ha száz évvel korábban kicsit lazább Szeged város büdzséje. Akkoriban ugyanis - legalábbis a templom történetét bemutató angol nyelvű szöveg szerint - azért nem a Halászbástyáról és a Mátyás-templomról híressé vált Schulek Frigyes terve szerint épült meg a Fogadalmi-templom, mert a városi tanács túl drágának találta az építés tervezett költségvetését. Így aztán a szegedieknek be kellett érniük Foerk Ernő módosított, csökkentett költségű tervével.
Most tekintsünk el attól az apró malőrtől, hogy a dóm építésének ezt a lelombozó mozzanatát a templom gazdái éppen az angol nyelven olvasó (vélhetően külföldi) látogatókkal osztják meg. A vele átellenben kiakasztott magyar nyelvű ismertetőn szemérmesen csak annyi szerepel, hogy az idős építész (mármint Schulek) a kivitelezést már nem vállalta, és ezért kérték fel lovag Foerk Ernőt a végleges tervek elkészítésére. Csak a rend kedvéért jegyzem meg: talán nem ártana, ha az ország külhoni imázsán buzgólkodó kormányunk nemcsak a sajtót vizslatná árgus szemekkel, hanem az egyházak országképformáló tevékenységére is odafigyelne. Az Országimázs Központ tetemes költségvetéséből még arra is futná, hogy végigjárják az ország összes jelentősebb, külföldiek által is látogatott templomát, és összehasonlító elemzéseket folytassanak a különböző nyelveken kiaggatott ismertetők között. Akkor nem fordulhatna elő, hogy a külföldi látogató olyan szégyenletes kulisszatitkokat tudhat meg egy magyar város pénzügyi helyzetéről, amitől a honpolgárt ügyes fordulattal (a tervező önkéntes visszavonulásáról szóló mesével) megkímélik.
A szegedi dóm példájával azonban nem az országképszépítés hiányosságára kívántam rámutatni. Hanem arra a felemelő tényre, hogy mennyit is léptünk előre alig száz év leforgása alatt. Hogy ma már, hála egy frissiben elfogadott törvénynek, a Magyar Fejlesztési Bankról szólónak, ha a kormány valamit eltökél, akkor semmiféle anyagi korlát nem szabhat gátat a kitűzött cél megvalósításának. Eljutottunk oda, hogy "kerül, amibe kerül" felkiáltással bármi létrehozható, ami öregbíti nemzetünk jó hírét. Ma már nemhogy a Schulekek, de a szárnyalóbb fantáziájú Eiffelek és Gaudík grandiózus tervei is megvalósulhatnak, ha a kormányzat úgy akarja.
Mert a Magyar Fejlesztési Bank ezután külön zsebe lesz a kormánynak, állam az államban. Minthogy korlátlan állami garancia áll hitelfelvételei mögött, arra és annyit költhet, amire és amennyit csak jónak lát a kormány. Eddig sem kellett elszámolnia ügyleteivel (például külön kérésre sem kötötte a Magyar Hírlap újságírójának orrára, mennyi külföldi hitelt vett fel ez idáig - igaz is, mi közünk hozzá?), de legalább a költségvetési törvény garanciavállalási kerete korlátot szabott étvágyának. Eddig. Mostantól másképp lesz. Utólag kap majd külön keretet, és annyit, amennyit csak nem szégyellnek a zárszámadási törvénybe benyomni.
Ha ahhoz nincs közünk, hogy mennyi hitelt vesz föl az MFB, nyilván azt sem fogják az orrunkra kötni, mire költi ezeket. Hogy végül is mire adjuk neki a garanciát? Hogy mi a csudáért állunk jót a bank kihelyezéseiért az adónkkal? Az MFB sose volt az üvegzseb mintapéldánya. Most ezt még törvény is szentesíti. Az új törvény szerint látszólag sem ellenőrzi senki a bankot a kormányon kívül: az elnök-vezérigazgatót, az igazgatóság és a felügyelő- bizottság tagjait a kormány által kijelölt miniszter nevezi ki és hívja vissza. A tulajdonosi jogokat gyakorló gazdasági miniszteren kívül senki sem kíváncsiskodhat, parlament vagy számvevőszék nem kutakodhat.
Az anakronisztikusan továbbra is banknak nevezett MFB az új törvény szerint tevékenységét elsősorban a köz érdekében és nem haszonszerzés céljából folytatja. Ráadásul a bankok kockázatvállalását korlátozó általános előírásokat sem kell betartania. A nonprofit intézmény így a profitorientált bankok kockázatának sokszorosát vállalhatja föl, no persze az állam (ami ebben az esetben sajnos mi vagyunk) garanciavállalása mellett. Így zárul be szépen a kör: a köz érdekében pazarolhatja a köz pénzét. A köz kontrollja nélkül.
Az MFB-garancia ügye egyébként plasztikusan mutatja, mennyit is ér a két évre lebetonozott költségvetés, amely pedig megalkotóinak bölcs előrelátását volt hivatott tükrözni. Aztán alig négy hónap alatt kiderült, hogy alaposan elszámították magukat az ambiciózus tervekhez képest szűkre szabott állami garanciakerettel. Most még csak 60 milliárd forint hibádzik, de két évre extrapolálva ez akár hatszorosára is duzzadhat. 360 milliárd nem semmi, pláne, ha tovább erősödik a forint. A Sándor-palota újjáépítése mellett talán még a Mátyás-templom bővítése is belefér (végtére is hol van az még a Szent Pétertől?!). Érdemes lenne mindjárt egybeépíteni a kettőt: állam és egyház összenövesztése most úgyis időszerű.
