Tíz hónappal azután, hogy először és utoljára találkoztam azzal a fiatal amerikai sebésszel, akivel Saint-Exupéry kis hercegének a szülőháza előtti padon a halálról beszélgettünk, sms-t kaptam tőle.
„Ma azon gondolkodtam, mennyire utálom New Yorkot – írta. – Erről eszembe jutott valaki, akit ismerek.” (Ezek szerint volt még negatív topik a tarsolyomban azon az első randin annak idején.) „Remélem, sikerült kijutnod a városból. Még egy év, és végeztem ezzel a hellyel.”
A medikussal az eHarmony nevű társkereső oldal hozott össze tavaly nyáron. Sosem fogom elfeledni, életem egyik legérdekesebb beszélgetését éltem át vele, mely olyan mélységesre sikeredett, hogy ellehetetlenítette a folytatást. Így történt, hogy Indiana helyett Brazíliába utaztam, hogy fehér orvos helyett fekete programozó oldalán élek boldogan, amíg meg nem halok. Elgondolkodtam, válaszoljak-e egyáltalán a megkésett üzenetre.
A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, a boldogtalanok mind a maguk módján azok. Így kezdődik egy igazi sztori, magyaráznám ezúton is a szerkesztőmnek, mert Tolsztoj, aki ezzel a mondattal nyitotta az Anna Kareninát, és Móricz Zsigmond, aki úgy fogalmazott, hogy „csak azt lehet leírni, ami fáj”, megértenék, hogy amíg tart a Disney-féle naplementés sétám a brazillal – amelyet megélni még nagyobb giccs, mint lájkolni a másokét –, addig nem igazán tudok írni. A boldogság megöli az ihletet. Pedig hogy behozzam a 240 dollárt, amit a szóban forgó online társkeresőn riportolás címén elvertem, még 13 darabot kell a Modern szerelem sorozathoz írnom.
Azután a vasárnapi New York Timesban a kezembe akadt egy újabb elemzés a szóban forgó társkereső oldalról, amely egy hozzám hasonló „nyertes” felhasználó példáján vizsgálta meg, hogyan örvendhet az egyik legdrágább és legkörülményesebb társkereső oldal akkora népszerűségnek, hogy azt állítja, naponta átlagosan 438 eHarmony-pár köt Amerikában házasságot. Amellett, hogy az oldal Kanadában, Ausztráliában és Angliában is működik.
A Times-cikkben idézett közgazdász professzor szerint az eHarmony legértékesebb húzása, hogy leszűkíti a választási lehetőségeket – még ha nem is úgy, ahogyan azt (csoda algoritmusok segítségével) ígéri; mindenesetre a végeredmény korlátozott számú olyan személy, aki komolyan veszi a társkeresést. Ki más fizetne havi 60 dollárt a történetért? A piac – akár tetszőleges szelekcióval történő – leszűkítésével mindenki jobban jár, hiszen a nem topmodell megjelenésű kliensek is esélyhez jutnak. Ahogy Mikolaj Jan Piskorski professzor fogalmazott: „Az egész gazdaságunk arra az ötletre épül, hogy minél nagyobb a verseny, annál jobb. Innovációt generál, csökkenti az árakat. De ha mindenkinek mindenki mással versenyeznie kell, akkor senki sem nyer. Ez esetben jobb szabályozni a versenyt.” Azaz, ha annyi időd van megtalálni az igazit, amennyit csak akarsz, akkor valószínűleg nem éri meg befizetni az eHarmonyra. Ha azonban mielőbb össze akarsz ismerkedni valakivel, aki komoly párkapcsolatra vágyik, akkor legfőbb ideje.
A Times-cikk főszereplője, a 28 éves Misty is az eHarmonyn lelte meg későbbi férjét, és mára az oldal lelkes promotálójává vált. Annak ellenére, hogy épp amikor találkoztak, már mindketten azon voltak, hogy törlik a profiljukat. Kifogytak ugyanis abból az időből – írja a cikk –, amelyet a befizetett összeg fejében ellenszolgáltatásként elvártak.
Én úgy becsültem, hogy egy évem van a keresgélésre. Azután három hónap alatt meggyőztek, hogy nem érdemes tovább keresnem. A brazil fiú egy hónapot szánt a társkereső oldalra, és ugyanarra az eredményre jutott – ő jobb befektetést csinált. Azt nem tudom, az amerikai orvos mit csinált az elmúlt tíz hónapban, de végül annak küldött este tízkor sms-t, akit egy hónapon belül az elsők között talált. Mindenesetre másnap megkérdeztem tőle, mi történt, hogy erre a következtetésre jutott. Ő – amerikai szokás szerint – szó szerint értette, úgy, hogy arra vagyok kíváncsi, miért utálta meg ő is New Yorkot. Visszaírt, hogy pár hónapra elutazott, s amióta visszajött, nem találja a helyét. Azután ő kérdezett. Hogy mit, már meg nem tudnám mondani, mert az sms-sel egy időben hazaértem, ahol tárt karokkal várt a brazil fiú. Kifogytam az időből.
A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.
