A szivárvány másik végén

  • Donáth Mirjam
  • 2014. július 5.

Éjfélkor New Yorkban

A Mátyás király-mesében Katica, az okos lány a király legfortélyosabb kihívásaira is sziporkázva felel, míg végül lehetetlennek tűnő feladatot kap: menjen is el a királyhoz meg ne is, köszönjön is neki meg ne is, hozzon is neki ajándékot meg ne is. Valahogy így, katicásan oldotta meg a Heti Válasz is a feladatot: úgy közölt homofób írást, mintha nem is azt közölt volna, megérvelve a megérvelhetetlent, miszerint a kirekesztést lehet tisztességesen is csinálni.

Egy queensi fürdőkádban olvasom a 46 éves, fehér, katolikus, heteroszexuális főszerkesztő-helyettes, a minőségi újságírás díjat nyert Szőnyi Szilárd 11 pontba szedett vallomását az emberi tolerancia határairól, és az a felismerés költözik belém, hogy ha gondjaim lennének a homoszexualitással, milyen hálás is lennék ilyen cikkekért. Alternatív univerzumot kínál ugyanis, olyat, amelyben a többség a fenyegetett kisebbség, a neves hetilap vezetője a véleménynyilvánításban korlátozott, és a fehér, hímnemű hetero az emberi jogaiban sértett. Mint valami groteszk mesében.

Június vége, július eleje a szivárványszínű események szezonja. Itt a másság fővárosában múlt vasárnap dübörgött a melegfelvonulás az Ötödik Avenue-n a Greenwich Village felé. Negyvenöt éve így van ez, amióta 1969-ben, amikor Szőnyi Szilárd kétéves volt, a New York-i melegközösség megszorongatta a razziázó rendőrséget a village-beli Stonewall Innben. Mesebelibben hangzik, ha úgy írom, hogy a falubeli Kőfal fogadóban – és valóban: a Manhattan szigetének délnyugati sarkában elhelyezkedő „Greenwich Village” faluként létezett a sziget szupergyors fejlődésnek induló déli része mellett. Görbe utcáiban a már gyakorlott turista is könnyedén elveszhet, hiába vágta még a labirintusba lépte előtt, hogy merre volt észak és merre dél. Itt, a 19. században bohém művésznegyeddé alakult kerületben él a legtöbb saját neméhez vonzódó New York-i, de aki nem, az is idejár társaságba. A Kőfal fogadóban esett incidenst háromnapos tüntetéssorozat követte, és ezekre az eseményekre való megemlékezésként született az első melegfelvonulás 1970-ben.

A New York-i nem rózsaszín inges menet, hanem hardcore bőrtangás, csipkés harisnyás, melyben félmeztelen férfiak és nők – és mindenki a kettő között – öleli-csókolja egymást és a rendőröket, táncol hivalkodó tollakban, fülrepesztő diszkózajra a másság ünneplésére. 2011 júniusa óta azt is ünneplik a New York-iak, hogy szabadon házasodhatnak. Más kérdés, hogy ebben a városban a munkába menet felér egy másságparádéval: a Queens végéből induló F vonat arab–kínai–fekete közönségének reggeli ricsajától át az irodámhoz vezető Times Square-i emberkertig, ahol ami a földön emberi viselkedésből létezik, képviselteti és konfrontáltatja magát. A legtöbb New York-i személyes viszolygásait magánügynek tekinti, és békében él a másik – ki tudja, honnan és milyen szokásokkal jött – New York-i mellett, és minderre legalább olyan büszke, mint a fegyverére a széfben. Előfordul mindennek az ellentéte is: legutóbb tavaly májusban, amikor a Village-ben valaki egy meleg pár nyomába eredt, és rövid buzizós sértegetést követően lelőtte az egyiküket, a 32 éves Marc Carsont.

Fontos dátum még Szőnyi Szilárd hatodik születésnapja, mert 1973 decemberén az Amerikai Pszichiátriai Egyesület – a világ legnagyobb szakmabeli társulata – törölte a homoszexualitást a mentális betegségek sorából. Azt az összefoglaló jelentést, mely eredménytelennek ítélte a kezeléseket, melyek kiutat ígérnek a homoszexualitásból, 2009-ben az Egészségügyi Világszervezet is saját álláspontjává tette.

Erről a betegség/nem betegség kérdésről egyébként mindig beugrik a Para-Kovács-elemzés a homofóbiáról mint betegségről, mellyel vannak, akik kimennek tüntetni az utcára. „…mert például más betegségek esetében ez szinte sohasem történik meg, én legalábbis még nem láttam egyenruhába bújt csoportot a Kossuth téren, akik azt kiabálták, hogy »Aranyerünk van! Aranyerünk van!«. Mondhatnám: nem jellemző.”

Legbölcsebb lenne megkérni a Parát, hogy írjon egy rendes paródiát abból, hogy egyszer volt, hol nem volt egy fehér, hetero, katolikus főszerk.-helyettes, aki a tolerancia diktatúrájáról hirdetett, de az egészséges nevetésen túl azt is fontos fejben tartani, hogy mire képesek a szégyellt előítéletekre építő katicás írások.

„Ezek a dolgok (homofóbia) általában önmagukban bizonytalan heteroszexuálisoktól erednek”, fogalmaz Albert Sakhai divattervező, aki Iránból költözött New Yorkba egy új életért. Az amerikai melegek helyzetéről kérdeztem, melyet így foglalt össze: „ebben az országban a munka piszkos részét már elvégezték.”

Sokat segített ebben a fekete elnök, az első, aki nyíltan támogatja a melegek közötti házasságot. Volt külügyminisztere, Hillary Clinton 2011-ben a genfi ENSZ-ben az LMBTQ jogokat „a korszak egyik megoldandó emberi jogi kihívásának” nevezte. Közvetlenül azután, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság tavaly nyáron semmisnek nyilvánította a házasság védelméről szóló szövetségi törvényt, mely szerint házasságot csak férfi és nő köthet, az amerikai nagykövetségek is megkezdték kiadni azonos nemű amerikaival házasodott  bevándorlóknak a házastársi vízumot. Obama tavaly öt nyíltan homoszexuális nagykövetet nevezett ki. Mindebből otthon az amerikai nagykövetség támogató részvételét érezni a szivárványrendezvényeken.

Az amerikai állam és keresztény vezetője persze sem az egyes államok saját törvényeibe, sem egyházai állásfoglalásába nem szólhat bele. Jelenleg 19 állam engedélyezi a melegházasságot. De az alapjában vallásos amerikai nép az elmúlt tíz évben többségében a melegházasságot ellenzőből többségében a melegházasságot támogatóvá vált. (Míg 2001-ben 57% ellenezte, 2014-ben 54% támogatja.)

A másik másságától, ricsajától, színétől és szagától lehet viszolyogni, csak morális konzekvencia levonására nincsen felhatalmazva senki sem. Egy keresztény nevelésemben jelentős szerepet játszó személyt idézve: „A jézusi evangélium ismeretében senkit sem lehetne kirekeszteni pusztán valamely adottsága folytán. Önmagában az a tény, hogy valaki homoszexuális, sem nem jó, sem nem rossz Isten országa szempontjából. Ember. Az, hogy milyen életet él, annak van jelentősége.”

Édesanyám valamikor kisiskolás korom táján felhívta a figyelmemet a „Nekem semmi bajom a cigányokkal, de…” kezdetű mondatokra. Ha ott van benne a „de”, mondta, akkor legjobb résen lenni. Elsősorban saját magunkkal szemben, persze. Hogy tudjuk, mikor a legjobb előbb a pszichológusunkkal megvitatni a félelmeinket, és csak utána az olvasókkal.

A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.