Szuperföldön

  • Donáth Mirjam
  • 2012. február 12.

Éjfélkor New Yorkban

A touchdownoknál hagytam abba. Négy évem szállt el Amerikában anélkül, hogy tudtam volna, a touchdownnál a labda nem is ér a földhöz. De a múlt héten a sportszerkesztők közé ültettek. Komoly szakikról lévén szó, mint az influenzát adták tovább az izgalmat, amivel New York a vasárnapi amerikaifutball-bajnokságot, a Super Bowlt várta. (Bowl, mert az első mérkőzéseket tál alakú stadionban játszották, és Super, mert bazinagy döntőről van szó...)

Hát legyen – hajtottam fejet. Legyen ez az év, amikor részt veszek az egész estés cirkuszban: kiöltözöm, és beülök egy bárba barátokkal, ahogy azt kell, a televíziózás történetének legnézettebb műsorára. Szabad szívvel, félelem nélkül, hogy nekem nem fog bejönni, ami körülöttem mindenki másnak igen – utóbbi hazaköltöztető erejű érzés. Attól sose tartottam, hogy a focirészét unnám. De hogy nem érint meg a szupershow: a csipsz meg a vizes sör, a félpercenként 176 millió forintba kerülő reklámok, a közvetítés videojáték-effektjei, a füstfelhők és popsztárok elegye, azaz a barátaim nemzeti ünnepe – attól rettegtem. A szembesüléstől, hogy nem illek a városba, amit négy évvel ezelőtt, abban az évben választottam, amikor New York és Boston utoljára találkozott a futballbajnokság döntőjében. A két város, állítólag szigorúan sportteljesítményi alapon, halálos riválisai egymásnak. New York-i magyar sebész barátom, Bock Gyuri hasonlatával élve Ferencváros–Dózsa-bugyrokig menőleg. 2008-ban a New York-i Óriások két vállra fektették a bostoni Hazafiakat. Idén, négy év után először, ismét szembe találta magát a fináléban a két csapat. Ezért nem maradt köröm épen a keleti parton.

A játékban van valami a római kori gladiátorviadalok energiájából (én úgy képzelem), szórakoztató elemekkel két összecsapás között, és csak azért nem hal bele senki, mert Theodore Roosevelt elnök 1905-ben betiltatja a sportot, ha nem változtattak volna életveszélyes szabályain. (A „kicsi a rakást” ugyan még mindig fölöslegesen hosszan tartják ki a játékosok a földre tiport ellenfélen, de kanadai barátném szerint, aki évekig játszott amerikaifoci-csapatban, az csak olyan „pasidolog”.) Madonnát is stílusosan gladiátorsereg cipelte a színpadra, hogy még a félidőben elvigye a pálmát az Óriások elől: André Balázs Meatpacking negyedi luxusszállodájában Madonnára tombolt a bár gyülekezete, nem Gisele Bündchen férjének labdapasszaira.


Úgy mérték, 114 millióan, hárommillió nézővel többen nézték a tizenkét perces koncertet, mint a meccset magát. „Végre megint szexit vállaltak be!” – ujjongtak montreali barátaim a prűd amerikai szervezőkre utalva, akik Justin Timberlake botlását követően – amikor egy mozdulattal felfedte a társelőadó Janet Jackson fél keblét – nyolc évig nem mertek dögös popelőadókat felléptetni. Mert ezek ilyenek – most a Madonna oldalán megjelenő rappernő mutatta be a középső ujját a kamerának. Ezen csámcsogott a másnapos Amerika, meg Gisele beszólásán a kib...tt labdáról, melyet a férje nem tud egyszerre dobni is, meg el is kapni.

Ami a mérkőzést illeti, szoros volt. Elemzésbe nem merészkedek, még ha Bock Gyuri egy bő órán át magyarázta is a szabályokat. Lakótársam, az oregoni Ben Spencer úgy fogalmazott, hogy olyan lehet nekem az amerikai fociról írni, mint neki a flamencóról. „Együtt kell felnőnöd vele ahhoz, hogy megértsd a ritmusát. A futball a legamerikaibb dolgok egyike.” Azzal, hogy szupervasárnap megnéztem a Superbowlt – a „legamerikaibb dolgok” feltűnő ismertetőjegye a szuper jelző – hogy is mondjam, asszimuláltam [sic!]. Azaz lehet, hogy nem illek épp ide, de már nem félek nem beilleni.

Hát legyen – hajtottam fejet. Legyen ez az év, amikor résztveszek az egész estés cirkuszban: kiöltözöm és beülök egy bárba barátokkal, ahogy azt kell, a televíziózás történetének legnézettebb műsorára. Szabadszívvel, a félelem nélkül, hogy nekem nem fog bejönni, ami körülöttem mindenki másnak igen – utóbbi hazaköltöztető erejű érzés. Attól sose tartottam, hogy a foci részét unnám. De hogy nem érint meg a szupershow: a csipsz meg a vizes sör, a félpercenként 176 millió forintba kerülő reklámok, a közvetítés videójáték effektjei, a füstfelhők és popsztárok elegye, azaz a barátaim nemzeti ünnepe - attól rettegtem. A szembesüléstől, hogy nem illek a városba, amit négy évvel ezelőtt, abban az évben választottam, amikor New York és Boston utoljára találkozott a futball bajnokság döntőjében. A két város, állítólag szigorúan sporteljesítményi alapon, halálos riválisai egymásnak. New York-i magyar sebész barátom, Bock Gyuri hasonlatával élve Ferencváros – Dózsa bugyrokig menőleg. 2008-ban a New York-i Óriások kétvállra fektették a bostoni Hazafiakat. Idén, négy év után először, ismét szembetalálta magát a fináléban a két csapat. Ezért nem maradt köröm épen a keleti parton.
A játékban van valami a római kori gladiátorviadalok energiájából (én úgy képzelem), szórakoztató elemekkel két összecsapás között, és csak azért nem hal bele senki, mert Theodore Roosevelt elnök 1905-ben betiltatja a sportot, ha nem változtattak volna életveszélyes szabályain. (A „kicsi a rakást“ ugyan még mindig feleslegesen hosszan tartják ki a játékosok a földre tiport ellenfélen, de kanadai barátném szerint, aki évekig játszott amerikai focicsapatban, az csak olyan „pasi dolog.“) Madonnát is stílusosan gladiátorsereg cipelte a színpadra, hogy még a félidőben elvigye a pálmát az Óriások elől: André Balázs Meatpacking negyedi luxusszállodájában Madonnára tombolt a bár gyülekezete nem Gisele Bündchen férjének labda passzaira. Úgy mérték 114 millióan, hárommillió nézővel többen nézték a tizenkét perces koncertet, mint a meccset magát. „Végre megint szexit vállaltak be!“ – újongtak montreáli barátaim a prűd amerikai szervezőkre utalva, akik Justin Timberlake botlását követően – amikor egy mozdulattal felfedte a társelőadó Janet Jackson fél keblét - nyolc évig nem mertek dögös pop-előadókat felléptetni. Mert ezek ilyenek – most a Madonna oldalán megjelenő rappernő mutatta be a középsőujját a kamerának. Ezen csámcsogott a másnapos Amerika meg Gisele beszólásán a kib...tt labdáról, melyet a férje nem tud egyszerre dobni is, meg el is kapni.
Ami a mérkőzést illeti, szoros volt. Elemzésbe nem merészkedek, mégha Bock Gyuri egy bő órán át magyarázta is a szabályokat. Lakótársam, az oregoni Ben Spencer úgy fogalmazott, hogy olyan lehet nekem az amerikai fociról írni, mint neki a flamencóról. „Együtt kell felnőnöd vele ahhoz, hogy megértsd a ritmusát. A futball a legamerikaibb dolgok egyike.“ Azzal, hogy szupervasárnap megnéztem a Superbowl-t – a „legamerikaibb dolgok“ feltűnő ismertetőjegye a szuper jelző - hogyismondjam, asszimuláltam [sic]. Azaz lehet, hogy nem illek épp ide, de már nem félek nem beilleni.
Hát legyen – hajtottam fejet. Legyen ez az év, amikor résztveszek az egész estés cirkuszban: kiöltözöm és beülök egy bárba barátokkal, ahogy azt kell, a televíziózás történetének legnézettebb műsorára. Szabadszívvel, a félelem nélkül, hogy nekem nem fog bejönni, ami körülöttem mindenki másnak igen – utóbbi hazaköltöztető erejű érzés. Attól sose tartottam, hogy a foci részét unnám. De hogy nem érint meg a szupershow: a csipsz meg a vizes sör, a félpercenként 176 millió forintba kerülő reklámok, a közvetítés videójáték effektjei, a füstfelhők és popsztárok elegye, azaz a barátaim nemzeti ünnepe - attól rettegtem. A szembesüléstől, hogy nem illek a városba, amit négy évvel ezelőtt, abban az évben választottam, amikor New York és Boston utoljára találkozott a futball bajnokság döntőjében. A két város, állítólag szigorúan sporteljesítményi alapon, halálos riválisai egymásnak. New York-i magyar sebész barátom, Bock Gyuri hasonlatával élve Ferencváros – Dózsa bugyrokig menőleg. 2008-ban a New York-i Óriások kétvállra fektették a bostoni Hazafiakat. Idén, négy év után először, ismét szembetalálta magát a fináléban a két csapat. Ezért nem maradt köröm épen a keleti parton.
A játékban van valami a római kori gladiátorviadalok energiájából (én úgy képzelem), szórakoztató elemekkel két összecsapás között, és csak azért nem hal bele senki, mert Theodore Roosevelt elnök 1905-ben betiltatja a sportot, ha nem változtattak volna életveszélyes szabályain. (A „kicsi a rakást“ ugyan még mindig feleslegesen hosszan tartják ki a játékosok a földre tiport ellenfélen, de kanadai barátném szerint, aki évekig játszott amerikai focicsapatban, az csak olyan „pasi dolog.“) Madonnát is stílusosan gladiátorsereg cipelte a színpadra, hogy még a félidőben elvigye a pálmát az Óriások elől: André Balázs Meatpacking negyedi luxusszállodájában Madonnára tombolt a bár gyülekezete nem Gisele Bündchen férjének labda passzaira. Úgy mérték 114 millióan, hárommillió nézővel többen nézték a tizenkét perces koncertet, mint a meccset magát. „Végre megint szexit vállaltak be!“ – újongtak montreáli barátaim a prűd amerikai szervezőkre utalva, akik Justin Timberlake botlását követően – amikor egy mozdulattal felfedte a társelőadó Janet Jackson fél keblét - nyolc évig nem mertek dögös pop-előadókat felléptetni. Mert ezek ilyenek – most a Madonna oldalán megjelenő rappernő mutatta be a középsőujját a kamerának. Ezen csámcsogott a másnapos Amerika meg Gisele beszólásán a kib...tt labdáról, melyet a férje nem tud egyszerre dobni is, meg el is kapni.
Ami a mérkőzést illeti, szoros volt. Elemzésbe nem merészkedek, mégha Bock Gyuri egy bő órán át magyarázta is a szabályokat. Lakótársam, az oregoni Ben Spencer úgy fogalmazott, hogy olyan lehet nekem az amerikai fociról írni, mint neki a flamencóról. „Együtt kell felnőnöd vele ahhoz, hogy megértsd a ritmusát. A futball a legamerikaibb dolgok egyike.“ Azzal, hogy szupervasárnap megnéztem a Superbowl-t – a „legamerikaibb dolgok“ feltűnő ismertetőjegye a szuper jelző - hogyismondjam, asszimuláltam [sic]. Azaz lehet, hogy nem illek épp ide, de már nem félek nem beilleni.

Figyelmébe ajánljuk

„Az őrbottyániaknak kellemetlen Nagy Feró”

Egy helyi képviselő szorgalmazta, hogy vonják vissza Nagy Feró díszpolgári címét a zenész Szőlő utcai ügyben tett kijelentése miatt, aztán lemondott a mandátumáról. A kisváros korábbi alpolgármestere közölte, elkészíti a díszpolgári cím visszavonásáról szóló előterjesztést.

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás az Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta című cikk miatt.

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.