Kis különbségek

  • Donáth Mirjam
  • 2012. január 30.

Éjfélkor New Yorkban

A repülőgép társaság embere eltűnt az útlevelemmel egy félórára. Mondta, nem biztos benne, hogy visszarepülhetek, mert a vízumom két nap múlva lejár. Mondtam, nézek elébe. Elvégre itthon vagyok, és Magyarország épp nagy sztori, amerikaiasan szólva.

Vissza lehet menni a tengerentúlra és példul a New York Times blogján követni, hogyan fordítja le a világnak a magyar konfliktust Paul Krugman közgazdász alkotmányjogász barátnéja. Vagy lehet maradni, és magam végezni a munkát. Mert hiába bölcs szülém és  barátim tanácsa, „maradj ahol vagy, öngyilkosság most hazajönni,” a helyzet mégiscsak az, hogy amikor New York-ban velem együtt végzett újságíró társaim sorra Pest felé vesznek jegyet, és naponta fut be kérés, tudok –e fordítót, aki beszéli azt a „vicces nyelvet”, akkor az ellenkező irányba repülni, hogy is mondjam, szakmai blamázs. Ez a "job" ott megy jól, ahol córesz van, hacsak nem a Hazafiak és Hollók viadaláról tudósít az ember, ahogy tették azt körülöttem kollégáim vasárnap a torontói Reuters irodában a nevükben és erejükben mesebeli figurákra emlékeztető amerikai focistákkal. De az én fél fülem csak a bekapcsolva hagyott rádióra tapadt. Hogy a csudába ne figyelnék fel Bolgár György hangjára Kanadában, aki az amerikai közszolgálati csatornának nyilatkozik épp a Klubrádió végzetéről. Egy óra sem telt el, amikor a vadiúj üvegtoronyba szállásolt szerkesztőség mosdóját keresve a hölgyről, aki eligazít kiderül, hogy a weboldal szerkesztője, és ha már ott vagyok megmutatja min dolgozik: a magyar kormány melletti szombati tüntetésről töltött épp fel képeket.


Persze nem az az érdekes, hogy a torontói mínusz kilenc fokban van -e az ember, hogy a téli csapadék New York-ban, vagy Budapesten hullik rá. Inkább, hogy hogyan próbálja meg visszaadni a valóságot. Hogy megpróbálja –e.

 

Ez a blog azt hivatott tolmácsolni, hogyan látszik a távolból az otthonom, Magyarország, valamint magyar szemmel az itthonom, a messzi külföld. A kis különbségekről, melyekről a Ponyvaregényben az Amszterdamból Los Angelesbe visszatérő Vincent beszél: “Ugyanaz a szar van ott is, mint itt, de azért valahogy egy kicsit más.” Amerikai ismerőseim ugyanúgy reagálnak a magyar hírekre, mint az otthoniak. Ha demokrata, mint egyikük, aki rendszeresen küldi nekem az angolul megjelenő magyar híreket, az emailek mostanában a „this is worrisome” – aggodalomra okot adó – tárggyal futnak be. Ha republikánus, és épp azon munkálkodik, kit állítson ki novemberben Obamával szemben -- mert Amerikában még azt is a választók döntik el, kit indítson pártjuk az elnöki posztért -- nem feltétlenül érti mi van azon aggódni való, hogy egy demokratikusan megválasztott párt törvényes keretek között él a nép által ráruházott hatalommal. Még Krugman barátnéjának a grafikonja is azt mutatja, hogy a Fidesz a legnépszerűbb párt ma Magyarországon, nem beszélve a százezres nagyságrendben az utcára vonuló, a kormánnyal szolidarító tömegről. De amikor decemberben arra kértem az MTVA szóvivőjét, magyarázza el, hogy lehet Papp Dániel volt hír- és hírháttérműsorokért felelős főszerkesztő felelős is meg nem is a kiblőrőzött Lomniciért, mert amerikai szemmel sehogysem értelmezhető, hogyha nem volt az, miért büntették, ha az volt, miért nem rúgták ki, és Cserháti Ágnes azt a választ adja „De magyar szemmel érted azért, igaz?” az a Ponyvaregénybeli kis különbség. Apróságok, melyek nem feltétlenül beszélnek önmagukért úgy, mint a cinege lábon futó, kolloszus testek touchdownjai, érdemes ezért foglalkozni velük.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.