Kis különbségek

  • Donáth Mirjam
  • 2012. január 30.

Éjfélkor New Yorkban

A repülőgép társaság embere eltűnt az útlevelemmel egy félórára. Mondta, nem biztos benne, hogy visszarepülhetek, mert a vízumom két nap múlva lejár. Mondtam, nézek elébe. Elvégre itthon vagyok, és Magyarország épp nagy sztori, amerikaiasan szólva.

Vissza lehet menni a tengerentúlra és példul a New York Times blogján követni, hogyan fordítja le a világnak a magyar konfliktust Paul Krugman közgazdász alkotmányjogász barátnéja. Vagy lehet maradni, és magam végezni a munkát. Mert hiába bölcs szülém és  barátim tanácsa, „maradj ahol vagy, öngyilkosság most hazajönni,” a helyzet mégiscsak az, hogy amikor New York-ban velem együtt végzett újságíró társaim sorra Pest felé vesznek jegyet, és naponta fut be kérés, tudok –e fordítót, aki beszéli azt a „vicces nyelvet”, akkor az ellenkező irányba repülni, hogy is mondjam, szakmai blamázs. Ez a "job" ott megy jól, ahol córesz van, hacsak nem a Hazafiak és Hollók viadaláról tudósít az ember, ahogy tették azt körülöttem kollégáim vasárnap a torontói Reuters irodában a nevükben és erejükben mesebeli figurákra emlékeztető amerikai focistákkal. De az én fél fülem csak a bekapcsolva hagyott rádióra tapadt. Hogy a csudába ne figyelnék fel Bolgár György hangjára Kanadában, aki az amerikai közszolgálati csatornának nyilatkozik épp a Klubrádió végzetéről. Egy óra sem telt el, amikor a vadiúj üvegtoronyba szállásolt szerkesztőség mosdóját keresve a hölgyről, aki eligazít kiderül, hogy a weboldal szerkesztője, és ha már ott vagyok megmutatja min dolgozik: a magyar kormány melletti szombati tüntetésről töltött épp fel képeket.


Persze nem az az érdekes, hogy a torontói mínusz kilenc fokban van -e az ember, hogy a téli csapadék New York-ban, vagy Budapesten hullik rá. Inkább, hogy hogyan próbálja meg visszaadni a valóságot. Hogy megpróbálja –e.

 

Ez a blog azt hivatott tolmácsolni, hogyan látszik a távolból az otthonom, Magyarország, valamint magyar szemmel az itthonom, a messzi külföld. A kis különbségekről, melyekről a Ponyvaregényben az Amszterdamból Los Angelesbe visszatérő Vincent beszél: “Ugyanaz a szar van ott is, mint itt, de azért valahogy egy kicsit más.” Amerikai ismerőseim ugyanúgy reagálnak a magyar hírekre, mint az otthoniak. Ha demokrata, mint egyikük, aki rendszeresen küldi nekem az angolul megjelenő magyar híreket, az emailek mostanában a „this is worrisome” – aggodalomra okot adó – tárggyal futnak be. Ha republikánus, és épp azon munkálkodik, kit állítson ki novemberben Obamával szemben -- mert Amerikában még azt is a választók döntik el, kit indítson pártjuk az elnöki posztért -- nem feltétlenül érti mi van azon aggódni való, hogy egy demokratikusan megválasztott párt törvényes keretek között él a nép által ráruházott hatalommal. Még Krugman barátnéjának a grafikonja is azt mutatja, hogy a Fidesz a legnépszerűbb párt ma Magyarországon, nem beszélve a százezres nagyságrendben az utcára vonuló, a kormánnyal szolidarító tömegről. De amikor decemberben arra kértem az MTVA szóvivőjét, magyarázza el, hogy lehet Papp Dániel volt hír- és hírháttérműsorokért felelős főszerkesztő felelős is meg nem is a kiblőrőzött Lomniciért, mert amerikai szemmel sehogysem értelmezhető, hogyha nem volt az, miért büntették, ha az volt, miért nem rúgták ki, és Cserháti Ágnes azt a választ adja „De magyar szemmel érted azért, igaz?” az a Ponyvaregénybeli kis különbség. Apróságok, melyek nem feltétlenül beszélnek önmagukért úgy, mint a cinege lábon futó, kolloszus testek touchdownjai, érdemes ezért foglalkozni velük.

Figyelmébe ajánljuk

Már több mint 240 iskolában van bombariadó országszerte

  • narancs.hu

Budapesten és vidéken is több iskola kapott fenyegető emailt csütörtök reggel. A rendőrség átvizsgálja az érintett iskolákat, az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Zöld és fekete

A többszörös hozzáférhetetlenség határozza meg Nanna Frank Møller és Zlatko Pranjić frusztráló dokumentumfilmjét. Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelynek határában a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik.