Két és fél óra alatt fogytak el a jegyek a magyar futballválogatott meccsére
Az idei utolsó, kis szerencsével már tét nélküli felvonás Montenegró ellen lesz.
Az idei utolsó, kis szerencsével már tét nélküli felvonás Montenegró ellen lesz.
Az államtitkár boldogan posztolt Belarusz fővárosának stadionjából.
Egy török és egy grúz férfi biztosította a szállást.
Másfél évtizede tűnt el egy 17 éves lány Szegedről, akit a bátyja ölt meg, mert nem akart prostituált lenni.
Korábban már több milliárd forintnyi vagyont foglaltak le.
Nemzetközi építészkongresszust rendeztek 1930-ban Budapesten, mintegy ötszáz résztvevővel.
A térképes adatbázis felhasználóbarát módon teszi elérhetővé a sírokkal, elhunytakkal kapcsolatos adatokat.
November 4-én és 5-én komplex karbantartást végeznek.
„Amikor már csak a szenvedés van, akkor nem tud az ember filozofálni, gondolkodni ezekről a kérdésekről” – fogalmazott Karsai Dániel azon a hétfői vitaesten, ahol az egyház két képviselőjével és a hallgatósággal az eutanáziáról beszélgettek.
Elege lett a szurkolók kiabálásából a Kelen SC 38 éves labdarúgójának, lecseréltette magát a 71. percben.
Azt állította, robbanóeszköz van nála.