helyrajzi szám

Napraforgó utca

Lokál

Nemzetközi építészkongresszust rendeztek 1930-ban Budapesten, mint­egy ötszáz résztvevővel.

Noha az esemény szervezői élvezték a kormány bizalmát és támogatását, a kongresszuson előkerülő új irányzatok nem különösebben hatották meg az illetékeseket. Jól példázza ezt az a kezdeményezés is, amely a kongresszuson vetődött fel, és eredetileg a budapesti lakáshelyzet javítását célozta volna praktikus, modern és egészséges zöldövezeti családi házas telep létesítésével. A hazai építészek ötletét támogatta ugyan a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, ám mivel az nyilvánvaló volt, hogy e családi házas teleppel nem a rászorulókat, hanem a jómódú középosztálybelieket célozzák meg, állami vagy fővárosi támogatásban nem bízhattak, és a kivitelezést piaci alapon kellett megoldaniuk. Példaként a három évvel korábban elkészült stuttgarti modernista lakótelep, a Weißenhof szolgált, amelyhez hasonlók ekkor már nemcsak Németországban, de Lengyelországban, Ausztriában, Svájcban és Cseh­szlovákiában is épültek.

A kezdeményezést a Fejér és Dános építészeti iroda karolta fel, a cél érdekében a Pasaréten, az Ördög-árok közelében parcelláztak fel egy korábban virágkertészetként működő, nagyjából egyhektáros területet, ahol 22 családi ház fért el. A szerényen csak kislakásos telepként emlegetett vállalkozásban huszonkét építész vett részt, de ez nem jelentette azt, hogy mindenki külön-külön dolgozott. Voltak, akik több házat is terveztek – például Vágó László és Kozma Lajos –, mások párban alkottak. Az építészek összefogását mutatja, hogy szinte minden generáció képviselte magát, a 25 éves ifj. Masirevich Györgytől a 63 éves Böhm Henrikig, irányzatokra tekintet nélkül. Az alkotók között találunk korabeli sztárépítészeket (Wälder Gyula, Münnich Aladár), és később befutó pályakezdőket (Molnár Farkas, Bierbauer Virgil), a huszonkét építész egyetlen közös vonása csak annyi volt, hogy mindent alárendeltek a közös cél érdekében, ami a modern építészet hazai alapjainak megteremtése és bemutatása volt. (Képünkön a Naprafogó utca 19. látható, ami Gerlóczy Gedeon terve alapján épült.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.