65 illegális bevándorlót zsúfoltak két I. kerületi lakásba

  • narancs.hu
  • 2023. november 3.

Bűn

Egy török és egy grúz férfi biztosította a szállást. 

A megalapozott gyanú szerint egy nemzetközi embercsempész hálózat 65 embert kívánt Budapesten át Németországba csempészni. A budapesti szállás biztosításában részt vett egy 26 éves török és egy 32 éves grúz férfi – írja az ügyészség közleményében. 

A 65 illegális határátlépő 2023. október elején, Budapesten két I. kerületi lakásban tartózkodott ideiglenesen. A török férfi látta el a több tucat személyt étellel, akik magukat később török, illetve afgán állampolgárnak vallották, azonban személyazonosságukat és jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták. A török férfi a telefonjaikat elvette, grúz társa pedig a lakások ajtaját rájuk zárta, így a lakásokat nem tudták elhagyni.

Amikor a rendőrség 2023. október 9-én intézkedett a lakásoknál, a két férfi el akart menekülni. A grúz férfi gépkocsival elhagyta a helyszínt, azonban a VIII. kerületben végül elfogták.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészet bűntettével gyanúsított 2 férfi letartóztatására tett indítványt. A nyomozási bíró a két gyanúsított letartóztatását elrendelte a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás háborítatlanságának biztosítása miatt, a bíróság döntése ellen a grúz férfi védője fellebbezéssel élt, a határozat azonban a grúz gyanúsítottal szemben is véglegessé vált másodfokon.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.