Interjú

„Maradjon meg számukra az értékes idő”

Bodoky György, a Szent László Kórház onkológiai és hospice osztályának vezetője

Lélek

„Munkánk nemcsak akkor teljes, ha egy beteget meggyógyítunk, hanem akkor is, ha hospice ellátásban meg tudjuk könnyíteni az élete végét” – vallja Bodoky professzor, aki egy igen karakteres figurát „alakít” Dér Asia Nem halok meg című új dokumentumfilmjében. Ennek kapcsán beszélgettünk mulandóságról, hospice ellátásról, tabudöntögető őszinteségről. És festményekről.

Magyar Narancs: Még csak premier előtti vetítéseken megy a Nem halok meg, de máris nagy a visszhangja. Egyrészt döbbenetes a történet, másrészt kiderül a filmből, hogy a Szent László Kórház onkológiai osztályán van egy komoly kortárs képgyűjtemény.

Bodoky György: Az onkológiai ellátás óhatatlanul hosszabb időt vesz igénybe, és meggyőződésem, hogy a beteget körülvevő miliő alapvetően meghatározza a gyógyulási készségét és a mindennapi közérzetét is. Úgy gondolom, egy onkológiai osztálynak törekedni kell arra, hogy a gyógyító környezet minőségi legyen. Ezért alakítottuk ki kórházunkban az Esterházy Péter emlékparkot, ahol jó érzés látni, ahogy a betegeink infúziós állványokkal üldögélnek a padokon, és hallgatják a madárcsicsergést. A gyógyulást szolgálják azok a kis koncertek is, amelyeket a parkban adunk önkéntes zenészek közreműködésével. És ugyancsak a betegek jóllétéért hoztuk létre azt a kortárs képzőművészek alkotásaiból álló képgyűjteményt, amely az onkológiai osztály folyosóinak, kórtermeinek és kezelőinek falait díszíti. Először csak pár képet hoztam be az osztályra, majd elsősorban a betegeken és hozzátartozói­kon keresztül, így Esterházy Péter özvegyének is köszönhetően, egyre több kép érkezett az alkotóktól adományként. Közel kétszáz neves kortárs festőművésznek van már kint képe az osztályunkon, és a gyűjtemény folyamatosan bővül. Rendkívülinek tartom, hogy a magyar képzőművészek, hallva, hogy hová kerülhetnek a műveik, ilyen nagylelkű felajánlásokat tesznek. Évente hetvenezren fordulnak meg az osztályunkon, s így elmondható, hogy kortárs magyar képek tekintetében ez az ország leglátogatottabb galériája.

MN: Einspach Gábor ennek a gyűjteménynek a kurátora, az ő hasnyálmirigyrákkal való megküzdéséről szól a Nem halok meg, mely filmben ön kiemelt „szerepet” kapott a főhős kezelőorvosaként. Nem volt kérdés, hogy elvállalja?

BGY: Több szempontból is nehéz döntés volt, amikor a film ötletével megkerestek az alkotók, illetve maga a beteg. Ismerve ugyanis ezt a betegséget és annak kimenetelét, mindenképpen megfontolás tárgyává kellett tennem, hogy a beteg számára mennyire lesz könnyű ezt a forgatást végigcsinálni. Ugyanakkor számomra mindent felülírt, hogy úgy gondolom, a daganatos betegségek ma Magyarországon súlyos tabunak számítanak, ami egyrészt nagyon egészségtelen arcát mutatja a társadalomnak, másrészt ez a megbélyegzés a daganatos betegek életét, amely egyébként is nehéz, csak tovább nehezíti. Sok esetben rejtőzködniük kell a betegségük miatt, de gyakori, hogy maguk sem tudják felvállalni az állapotukat. Márpedig meggyőződésem, hogy ennek a betegségnek a legyőzésében az őszinteség, a nyitottság, az önmagunkért való kiállás döntő fontosságú. Amiért végül igent mondtam a filmre, az elsősorban ezért volt: bíztam benne, hogy segíthet ennek a tabunak a felszámolásában.

MN: A filmben elhangzik, hogy ennél a típusú daganatnál 5 százalék a gyógyulási esély. Egy ilyen lehetséges forgatókönyvvel senkinek sem lehetett könnyű szembenézni.

BGY: Kockázatos volt, de nagy öröm számomra, hogy ez a film egy gyógyulás történetét mutatja be. A daganatos betegség kétirányú. Nyilván az a legjobb, ha egy beteget meg tudunk gyógyítani, és vissza tudjuk irányítani az egészségesek társadalmába, de ugyanilyen feladat, hogy ha a gyógyítás nem lehetséges, akkor olyan minőségi úton kísérjük végig, amely egészen más, mint az orvosi segítség nélküli halálhoz vezető út. A munkánk nemcsak akkor teljes, ha egy beteget meggyógyítunk, hanem akkor is, ha a hos­pice ellátásban meg tudjuk könnyíteni az élete végét. Talán furcsán hangozhat, de egy daganatos betegség sok mindent ad is az embernek, s még ha végzetes is, gazdagítani tudja az életet. Ha a beteg időt kap, esélye lehet, hogy tud dolgokat korrigálni, emberi kapcsolatokat helyrehozni.

 
 
Fotó: Sióréti Gábor

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.