Ki dönt a halálról? Az érintett, Isten vagy az orvosok? Ahogy az élethez, úgy a halálhoz miért nincs alapvető jogunk? Ki mondja meg, mit tekinthetünk méltóságteljes életnek? Egyáltalán, hogyan definiáljuk magát az életet? Az életvégi döntés hitbéli vagy jogi kérdés? Esetleg mindkettő?
Ezeket a kérdéseket járták körbe a Szólj be a papnak Egyesület szervezésében, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvánnyal közösen rendezett hétfői pódiumbeszélgetés résztvevői: Karsai Dániel, a méltóságteljes halálért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduló alkotmányjogász, Hofher József jezsuita szerzetes és Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész.
A Párbeszéd Házában telt házzal megtartott esemény némely pontján a süketek párbeszéde volt, a tekintetben legalábbis, hogy a vitapartnerek közül és a hallgatóság soraiból is volt, aki csak az évtizedes eutanázia-vita általánosító érveit sorakoztatta. Például azt, hogy ha jogszabályok engednék a kegyes halált, akkor „elindulna a lavina". Vagy azt, hogy biztosan nem minden orvos akarna részt venni eutanáziában.
Ezzel szemben Karsai Dániel a kezdetektől – vagyis szeptember vége óta, amikor nyilvánosság elé állt – hangsúlyozza: ügye a teljes belátási képességgel rendelkező betegek életvégi döntéséről szól, s természetesen csak olyan orvosnak kellene ebben segédkeznie, aki vállalja. És hogy amit kér, az csak egy lehetőség az érintetteknek, nem kötelező érvényű, így szerinte nem sértené mások hitbéli, vagy morális érzékenységét.
A vitaestet mindazonáltal „a tiszteletteljes meghallgatás” reményében nyitotta meg a házigazda, Koronkai Zoltán jezsuita pap, mondván, ha nem is tudunk feltétlenül egyetérteni a másikkal, de együttérzéssel és megértéssel lehetünk egymás iránt.
Meskó Zsolt író-rendező, az est moderátora néhány, a hallgatóságnak feltett kérdéssel indította a diskurzust, az utolsó így hangzott: "jelenlegi ismeretei tükrében a strasbourgi bíróságon Karsai Dánielnek vagy a magyar államnak adna igazat?" A túlnyomó többség Karsai Dániel mellett voksolt.
„Az élet utolsó momentumának kérdése, az elmúlás csendben van, nem beszélgetünk róla” – kezdte beszédét Karsai Dániel.
„Nekem az élet kiosztott egy olyan betegséget, aminek a vége, mondjuk ki, szörnyűséges.”
Ezért az alkotmányjogász – több alapjogra is hivatkozva – a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíráságához fordult, azt kérve, hogy életvégi döntést hozhasson. Úgy gondolta, egy ilyen ügy mindenképp közérdeklődésre tarthat számot, ezért a nyilvánosság elé állt, annak reményében, hogy elindul egy széles körű társadalmi párbeszéd. „Az elképesztő érdeklődés, amit a ma este is mutat, ezt igazolta. Megyek tovább ezen az úton és amíg csak erőm tart, próbálok rendelkezésre állni. Nincs tabutéma, mindenre igyekszem válaszolni. Eddig csak empatikus kommunikációval találkoztam, kérem, ezt folytassuk!” – fogalmazott Karsai.
Hofher József jezsuita szerzetes – vagy ahogy a moderátor felvezette, Hofi atya – úgy fogalmazott, hálás Karsai Dánielnek, hogy egy olyan tabutémával foglalkozik, mint a halál kérdése. „Ezzel most beléptem az ő szenvedéseibe, a legbelsőbb szentély vendége lehetek” – jelentette ki nem kevés áhítattal Hofher atya, hangsúlyozva: katolikus papként, de nem az egyház véleményét szeretné képviselni, „hanem amit bennem személyesen elindított Dániel esete”. Mint mondta, egészen más értelmet kap úgy ez a beszélgetés, hogy az érintett jelen van. „Ez egy fantasztikus misszió a részéről.”
Orosz Gábor evangélikus lelkész bevallotta, hogy eleinte nem szeretett volna foglalkozni Karsai Dániel ügyével. „Tíz éven keresztül írtam tanulmányokat az eutanáziáról, van egy kialakult véleményem.
Pszichésen, világnézetileg és minden szempontból nagyon megterhelő ez a téma,
nem akartam újra belemenni.” Aztán mégis megtette.
Karsai Dániel arról beszélt, hogy az életben sok megszentelt pillanat van, „a születés és a halál abban különleges, hogy ezekből egy van”. Mint mondta, az elmúlt hetekben igen sok kérdést feltettek már neki, de azt még nem kérdezte tőle senki, akar-e örökké élni. „Biztos, hogy nem” – adott rögtön választ is.
Orosz Gábor Hollandiát hozta példaként, ahol a teológusok nincsenek egységes véleményen az eutanázia kérdésében: egyes lelkészek bizonyos élethelyzetekben elfogadhatónak tartják, mert szerintük az élethez való jog nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenáron életben kell valakit tartani.
„Ki mondja meg, hogy mennyi ideig és milyen fokú szenvedést kell elviselnem, és egyáltalán: megmondhatja-e valaki?”
– vetette fel a kérdést a lelkész. „Itt már nem az a kérdés, hogy miért ne éljünk, hanem az, hogy miért éljünk? Mi az értelme?” – tette hozzá.
„Jogászként ezt a kérdést úgy tesszük föl: van-e olyan pont, ahol az emberi méltóság már sérül? Ez egy jogi kérdés” – fogalmazott Karsai Dániel. Orosz Gábor erre felvetette: ki határozza meg, hogy mi az az emberi méltóság? „Ahány vallás, annyi tartalommal telíthető ez a fogalom.”
Hofher atya hitvallása pedig így hangzott: „Nem tudom megmagyarázni a létezésem okát. Élem az életem és tudom, hogy a vége a haldoklás lesz, majd az átlépés. Ezt az utat végig akarom csinálni, akárhogy is. És ez nem tölt el félelemmel. Az egész haldoklási folyamatot életem csúcspontjaként fogom felfogni. Hiszek abban, hogy Isten nem rak ránk nagyobb terhet, mint amit el bírunk viselni” – fogalmazott az atya, aki ugyanakkor nagyra értékeli Karsai Dániel vállalását.
„Azt tisztázzuk: én életvégi döntést nem hoztam. Ma nem akarok meghalni és holnap sem” – vette át a szót Karsai. „De elképzelhető, hogy olyan fizikai állapotba kerülök, amikor már semmi sincs, csak szenvedés. És amikor már csak a szenvedés van, akkor már nem tud az ember filozofálni, gondolkodni ezekről a kérdésekről.” Karsai Dániel megemlítette, hogy jiu jitsuzott, és ennek a küzdősportnak – az alapító által megfogalmazott – filozófiája, hogy „azért jiu jitsuzunk, hogy úgy tudjunk meghalni, mint a fák: állva.”
Karsai szerint egy megengedő szabályozás senki szabadságát nem korlátozná.
„Egy ponton túl szerintem nem Isten ellen való vétek nemet mondani az életre.”
Hofher atya emlékeztette a hallgatóságot: „Jézus a kereszten nem volt méltóságteljes, mégis végigcsinálta.” Az atya szerint azért kell óvatosan kezelnünk az eutanázia kérdését, mert „ha megengedünk valamit, elindulhat a lavina”. Szerinte előfordulhat, hogy a gyógyíthatatlan betegekkel kapcsolatban elvárás lenne az eutanázia, ha hoznának egy ilyen szabályozást.
A moderátor ezen a ponton felolvasta a büntetőtörvénykönyv azon passzusát, amely – Karsai Dániel szándékával szemben – jelenleg kimondja, hogy aki más öngyilkosságában segítséget nyújt, az 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és ha ezt külföldön teszi, akkor is.
Karsai, még a kérdések előtt, fontosnak tartotta leszögezni: a nemzetközi bíróságtól azt kéri, legyen joga életvégi döntést hoznia, de mindezt a megfelelő eljárásjogi garanciák mellett. Múlt héten hozták nyilvánosságra a magyar állam ellenkeresetét, amely nem tartja megalapozottnak Karsai Dániel kérelmét, és arra kéri a testületet, nyilvánítsa elfogadhatatlannak, vagy állapítsa meg, hogy az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász emberi jogai nem sérülnek azzal, hogy Magyarországon nem megengedett az eutanázia.
Karsai most is úgy nyilatkozott, hogy
„az érveink erősek és abszolút reális esély van a nyerésre. Egyelőre ennél többet mondani istenkáromlás lenne”
– tréfálkozott az alkotmányjogász.
A vitaesten az egyik kérdező egy szintén ALS-ben szenvedő asszony volt: „Ha van élethez való jog, akkor miért nincs halálhoz való jog?” – vetette fel. Az emberi méltóságról szólva úgy fogalmazott, „ha idegeneket kell megkérnem, hogy öltöztessenek fel, az engem méltóságomban sért.” Az asszony elmondta, régóta nyomon követi a magyarországi eutanázia-vitákat, szerinte
2010 óta nem történik semmi ebben a kérdésben, csak „beszélgetünk, beszélgetünk, de nincs benne jogalkotási törekvés”. „Majd most lesz!” - reagált Karsai Dániel.
Valaki azt a kérdést tette fel, van-e esély, hogy az évekig emberi méltóságuktól megfosztott alzheimeres betegeknek is legyen lehetőségük az eutanáziára. Karsai hangsúlyozta: az ő ügye a teljes belátási képességgel rendelkező emberekről szól. „Az alzheimeresek esete azért problematikusabb, mert ott nem magunkról, hanem valaki másról kell döntenünk.” Az alkotmányjogász elmondta, ilyen jellegű ügyben egybként már hozott döntést a nemzetközi bíróság: egy baleset következtében kómába esett embert 6 év után le akartak kapcsolni a gépről, amit a strasbourgi bíróság jóváhagyott.
Megkérdezték, ha a strasbourgi bíróság elfogadja Karsai kérelmét, adhat-e határidőt a magyar államnak a jogszabály módosításra, de mint a jogász elmondta, nem. Ez azért fontos kérdés, mert állapota az elmúlt egy évben rohamosan romlott.
„Egy ateista” férfi a hallgatóságból visszautalt Hofher atya szavaira, miszerint ő úgy döntött, hogy a haldoklás folyamatát mindenképp végigcsinálja. Gondolt-e arra, kérdezte, hogy azért kellene támogatnia Karsai Dániel ügyét, mert ha a bíróság helyt ad a kérelmének és kötelezi a magyar államot az eutanázia lehetőségére, azzal kapná meg az atya is a döntés igazi szabadságát arra, hogy soha ne adja föl. Mert jelenleg, törvénytisztelő polgárként, nincs is más választása.
Karsai szerint a társadalom kiskorúságban tartása azt gondolni, hogy ha hoznának egy számára kedvező szabályozást, azzal elszabadulna a „megengedés”. Hollandiában 20 éve elfogadott az eutanázia, és megfelelő jogi garanciákkal jól működik. Egy svájci esetet is példának hozott, amikor a bizottság nem adott a betegnek engedélyt az eutanáziára, mivel úgy ítélte meg, hogy az állapota nem teszi azt szükségessé.
„Tehát nem arról van szó, hogy akkor mostantól a nagymamát likvidáljuk” – utalt Hofher atya szavaira az ügyvéd, hozzátéve: amit ő szeretne elérni, az nem kötelező lenne, csak egy lehetőség.
„Tekintsük végre nagykorúnak a magyar társadalmat! Emberek ezrei, talán tízezrei vannak teljesen méltatlan állapotban”
– fogalmazott Karsai, szavait taps fogadta.
Orosz Gábor lelkész szerint a jognak a feladata, hogy harmóniát teremtsen azok számára is, akik nem vallásosak. „Nincs jogunk, hogy bárkit az életre kötelezzünk.” Hofher atya azonban amellett erősködött, hogy „csak ne kényszerítsük az orvost és az ápolót, hogy ebben részt vegyen.”
Karsai – az est folyamán sokadszor – hangsúlyozta: mivel esetében a belátási képesség teljes birtokában lévő beteg életvégi döntéséről van szó, egy megengedő szabályozás éppen, hogy nem hárítaná át a felelősséget másra. Hozzátette:
ha meglenne a joga a befejezéshez, akár még meg is győzheti őt bárki – akit erre hitvallása ösztönzi –, hogy folytassa az életét.
Az est folyamán többször is felvetődött a kérdés, mi a helyzet azokkal az orvosokkal, ápolókkal, akik nem értenek egyet az eutanáziával. „Az természetesen nem fog részt venni benne” – erősítette meg Karsai Dániel. „Ha dönthetek az életem befejezéséről, tehát öngyilkos lehetek, akkor abban a speciális helyzetben, amikor csak az a különbség, hogy fizikailag nem vagyok már képes cselekedni, egy olyan ember bevonásával, aki erre hajlandó, miért ne dönthetnék?” – tette fel a summázós kérdést az alkotmányjogász.
Egy fiatal orvos a hallgatóságból azt kérdezte Karsai Dánieltől, mit csinálhatnának jobban az egészségügyben dolgozók. Karsai szerint a legnehezebb az lehet, hogy hogyan közölje az orvos a beteggel a halálos ítéletet.
„Amiben fejlődhetnének az orvosok, az a lelki segítségnyújtás. De tudom, hogy ez nagyon nehéz.”
Mint mondta, ő maximális ellátást kapott, és ezúton is megköszöni mindenkinek, aki foglalkozott vele. „Megpróbálom elfogadni a helyzetemet és szembenézni vele.” Hofher atya prédikációval felérő válaszmonológját egy ponton túl már lehetetlen volt követni.
Végezetül Karsai Dániel felajánlott egy könyvet a szintén ALS-ben szenvedő asszonynak a hallgatóságból. Mingyur Rinpocse, Szerelemben a világgal című könyve arról szól, hogyan szökött meg saját kolostorából a magasrangú láma, s élt négy és fél éven át vándorjógiként, amibe kis híján belehalt. Mint Karsai fogalmazott, ilyen címmel nemigen szokott könyvet vásárolni, de ezt most elolvasta, és fantasztikus élmény volt számára.
Ahogy hétfőn este a Párbeszéd Házának hallgatósága, úgy az Örkény Színház közönsége is minden előadás után szavazhat, egyetért-e az eutanáziával vagy sem:
