A szombat volt az év eddigi legmelegebb napja

Élet + Mód

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap is 30 és 36 fok között várható.

A csúcsértékek országos átlagban 38-39 Celsius-fok között alakultak, a középhőmérsékletek pedig elsősorban az ország délkeleti felében nagy területen meghaladták a 29-30 fokot - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán.

Szombaton azt közölték: Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen volt a legmelegebb. Ezeken a helyeken 41,5 fokig emelkedett a hőmérséklet, ezzel a napi melegrekord is megdőlt.

Hozzátették:

Tegnap, szombaton volt az év eddigi legmelegebb napja.

Mostanra némileg gyengült a hőség, a hőmérsékletek jóval visszafogottabbak az előző naphoz képest, így a legmagasabb fokú figyelmeztetést jelző piros le is került a veszélyjelzési térképről. Ugyanakkor az ország nagy részén továbbra is elsőfokú, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt.

Az előrejelzés szerint vasárnap a csúcsértékek 30 és 36 fok között várhatók. Késő estére 21 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint a következő napokban várhatóan tovább mérséklődik a meleg, de azt írták: "teljesen nem fog megszűnni a kánikula".

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az országos tisztifőorvos szerdától eredetileg szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztását kedd éjfélig meghosszabbította, így továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.