Élet + Mód

„Mi mindig bejövünk”

Harmadik alkalommal rendezték meg a Speciális Állásbörzét, amelynek célja, hogy a megváltozott képességű emberek is álláshoz juthassanak. Látványos kirakatállások persze akadnak, de a magyar cégek nagy része még mindig a büntetőadó megfizetését választja a sérültek foglalkoztatása helyett.

El a kaszákkal!

Bár a nagyvárosok kapcsán rendszerint a természetes élőhelyek pusztulásáról hallhatunk, néha arra is van példa, hogy újakat teremtenek.

Lehetne példakép

A „varázshegyes” főcím szép, szomorú mesét sejtet, a doktor és a gyűjtemény pedig valamiféle tudományos leltár felé billenti a képzeletünkben megjelenő hófödte tájat. Igaz ez annak ellenére is, hogy Levendel László képzőművészeti gyűjteménye nem az ismeretlenségből került elő, láthattuk többször az elmúlt húsz évben, könyvet is írtak róla.