„Valódi hegyipálya vonala meredek hegyoldalakban, különleges völgyhidakon, alagutakon vezet keresztül” – olvassuk a lillafüredi kisvasútról. Minden bizonnyal így van, de miskolci rajthelyén, a Dorottya utcában ebből semmit se látni. A keskeny nyomtávú pálya szinte belefut a kétsávos főútba, amelynek az egyik partján benzinkút, a másikán lakótelep; különösen tájidegen ez akkor, ha vonat érkezik. Ugyanez a végállomási épületről nem mondható el. A nyolcvanas-kilencvenes évek építészete köszön vissza, bizonyos részei faházjellegűek, a színe az egykori nyugatnémet zöldalma szappant idézi. Az ilyen helyeken általában büfé működik, itt viszont nyitottak egy bisztrót, pontosabban „bisztorantot”, és ezzel az épület rehabilitációja is megtörtént. A belső és a terasz is vállalható, más környezetben talán előkelőnek mondanánk.„Szeretünk gondolkodni, kísérletezni, tanulni, jó ételeket készíteni: s mert csodáljuk a helyet, ahová születtünk, így kizárólag környékbeli nyersanyagokból, a hazaiból dolgozunk. Őszinte, ízekben gazdag bisztróételeket készítünk” – írják a beharangozóban, a második mondatról az őszinte, kőkemény rock jut az eszünkbe. Mi más? Miskolcon vagyunk.De a kapros tökkrémleves cukkinispagettivel (1200 Ft) olyan, amiről már nem az „acélváros” ugrik be. Hideg, kellemes üdítőital, tökmaggal és tökmagolajjal a tetején. Nevezhetnék tökfőzelék lightnak, kerülhetne az itallapra is, de annyi szent, hogy a nagy melegben különösen jól esik. A bárányburger sült burgonyával és coleslaw salátával (2600 Ft) szép is és jó is, de a zsemle és a hús lehetne egy lehelettel puhább, a sült krumpli pedig nem steakburgonya. Kissé fellengzős elnevezés az aszalt paradicsommal, spenóttal és zempléni sajttal sütött csirkemell (3100 Ft), mivel elsősorban a méretes húson van a hangsúly, amibe a felsoroltakat töltötték; krumplipürét és salátát adnak mellé. Nem találunk benne hibát, de emlékezetesnek se mondanánk. A karamellás csokitortánál (1300 Ft) a maximumra tekerték az édességcsapot, ráadásul olyan sűrű, hogy alig bírunk felállni utána.
Figyelmébe ajánljuk
Adatok a Tiszától: a Lázár-birodalom visszavág
Németh Balázs házhoz ment – írjuk –, de a Promenad24 tömegével félemlíti meg az embereket Csongrád-Csanád megyében.
Tuzson Bence, a nagy mókamester, úgy verheti át a Facebook algoritmusát, mint senki más
Létrejött egy oldal, ami olyan, mintha nem politikai tartalmakat gyártana, de közben a térség fejlesztéseit tervezhetik bemutatni vele.
A Fidesz házhoz megy
Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.
Szétpikkelyesedett egység
Az előadás a kortárs művészet elérhetőségét és megérthetőségét szerette volna reprezentálni, ennek jegyében tánc és fényjáték keretezett négy kortárs zeneművet.
Méhünknek gyümölcse
Több oka is van, hogy Georgia a béranyaság egyik paradicsomává vált.
Mint az itatós
Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.
Minden meg akar ölni
- SzSz
Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.
S most reménykedünk
„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.
Még a sajtot sem szereti
A cím rejtett paradoxona előre jelzi a mű tétjeit: a „hazám” és az „otthonom” nem egymást fedő kifejezések, mégis egymásra simulnak.
Monokróm emlékek
Hamarosan eltelik a 21. század negyedrésze. Sejtettünk-e bármit abból 2000-ben, ami azóta következett?
A szürkeség ragyogása
Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

