„Valódi hegyipálya vonala meredek hegyoldalakban, különleges völgyhidakon, alagutakon vezet keresztül” – olvassuk a lillafüredi kisvasútról. Minden bizonnyal így van, de miskolci rajthelyén, a Dorottya utcában ebből semmit se látni. A keskeny nyomtávú pálya szinte belefut a kétsávos főútba, amelynek az egyik partján benzinkút, a másikán lakótelep; különösen tájidegen ez akkor, ha vonat érkezik. Ugyanez a végállomási épületről nem mondható el. A nyolcvanas-kilencvenes évek építészete köszön vissza, bizonyos részei faházjellegűek, a színe az egykori nyugatnémet zöldalma szappant idézi. Az ilyen helyeken általában büfé működik, itt viszont nyitottak egy bisztrót, pontosabban „bisztorantot”, és ezzel az épület rehabilitációja is megtörtént. A belső és a terasz is vállalható, más környezetben talán előkelőnek mondanánk.„Szeretünk gondolkodni, kísérletezni, tanulni, jó ételeket készíteni: s mert csodáljuk a helyet, ahová születtünk, így kizárólag környékbeli nyersanyagokból, a hazaiból dolgozunk. Őszinte, ízekben gazdag bisztróételeket készítünk” – írják a beharangozóban, a második mondatról az őszinte, kőkemény rock jut az eszünkbe. Mi más? Miskolcon vagyunk.De a kapros tökkrémleves cukkinispagettivel (1200 Ft) olyan, amiről már nem az „acélváros” ugrik be. Hideg, kellemes üdítőital, tökmaggal és tökmagolajjal a tetején. Nevezhetnék tökfőzelék lightnak, kerülhetne az itallapra is, de annyi szent, hogy a nagy melegben különösen jól esik. A bárányburger sült burgonyával és coleslaw salátával (2600 Ft) szép is és jó is, de a zsemle és a hús lehetne egy lehelettel puhább, a sült krumpli pedig nem steakburgonya. Kissé fellengzős elnevezés az aszalt paradicsommal, spenóttal és zempléni sajttal sütött csirkemell (3100 Ft), mivel elsősorban a méretes húson van a hangsúly, amibe a felsoroltakat töltötték; krumplipürét és salátát adnak mellé. Nem találunk benne hibát, de emlékezetesnek se mondanánk. A karamellás csokitortánál (1300 Ft) a maximumra tekerték az édességcsapot, ráadásul olyan sűrű, hogy alig bírunk felállni utána.
Figyelmébe ajánljuk
Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings
„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” – énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.
Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás
A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.
Mocskos játszma
Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.
33 változat Haydn-koponyára
Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.
Suede: Antidepressants
A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.
Az elveszett busz
A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.
C.P.E. Bach: Csellóversenyek / Rohmann Ditta és az Anima Musicae Kamarazenekar
Amikor a 18. század második felében a barokk szerteágazó és szövevényes többszólamúsága helyett a világosabb struktúra és az érzelmesség jött divatba, Carl Philipp Emanuel híresebb volt az apjánál, akit ma a nagy Bachnak nevezünk.
Metrón Debrecenbe
A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.
Pénzeső veri
„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.
Az elfogadás
Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.
Mozaik
Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.