Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy borsodi lelkésznő
Nem jogerősen két év hat hónap börtönre ítélték.
Nem jogerősen két év hat hónap börtönre ítélték.
Ezt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jelentette be, aki korábban többször is felszólalt az ötlet ellen.
A már-már romantikusnak tűnő kapitányságnak nemcsak a funkciója, de a külleme sem sokat változott az elmúlt 112 évben.
Különféle rendbontások történtek három meccsen.
Karácsony Gergely szerint ez az elmúlt harminc év legnagyobb lakhatási programja.
Az elkövető ellen a rendőrség hajtóvadászatot indított.
Teljesen átszervezik a klub vezetését, és egyesítenék az utánpótlás-képzést.
Az U21-es válogatott csütörtök esti mérkőzését emiatt át is teszik az MTK-stadionba.
N.J-ről úgy ítélték meg, elég mostantól, ha nyomkövetőt visel.