Saját unokahúgáról készített pornográf felvételeket egy 30 éves férfi
A kecskeméti férfit az egyik kép alapján szexuális erőszakkal is gyanúsítják.
A kecskeméti férfit az egyik kép alapján szexuális erőszakkal is gyanúsítják.
Egy holland cég dugóindexe szerint fél perccel gyorsabban lehet megtenni 10 kilométert Budapesten, mint tavaly.
Károly körúti felhőkarcolók, Gellért-hegyi expressz lift, légi taxik, sávokra osztott fővárosi övezetek – ilyen és ehhez hasonló víziók merültek fel egykor Budapest jövőjével kapcsolatban. A kevésbé merész tervek közül számos meg is valósult, még ha csak évtizedekkel később is, mint ahogy tervezték.
Kivételesen hipnotikus számítógépes játék jelent meg közel negyven évvel ezelőtt, ráadásul a korabeli Szovjetunióban fejlesztették. Sikere máig töretlen, elterjedése a világban merő kalandregény.
A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, a pénzén sört vettek.
A ZTE sportigazgatója szerint minden klub emiatt vakarja a fejét az átigazolási szezonban.
A hatvannyolc éves férfi húsz métert zuhant egy sziklafalról.
A 17 éves lányt a decemberi tragédia óta mesterséges kómában tartották.
Elhunyt a földkerekség egyik valaha élt legjobb focistája, akinek zseniális figuráját egy 2005-ös írásunkkal idézzük fel.
Boltok, éttermek, irodák, szálloda és teremgarázs is lesz a 29 ezer négyzetméteren.
Marco Rossi, a labdarúgó-válogatott és a férfi kardválogatott is díjat kapott. Meg Schmitt Pál is.