Újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. november 12.

Élet + Mód

A vírust egy vadmadárnál mutatták ki.

A madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madárból, nagy lilikből Baranya megyében. A fertőzött vadmadarat egy halastó közelében találták Sumony településen - közölték. 

A kórokozó újbóli megjelenése hazánkban a hivatal szerint az őszi vadmadárvonulásokkal hozható összefüggésbe, hiszen a vonulási útvonalak átszelik az egész országot. A madárinfluenza szempontjából a nagyobb, összefüggő vizes területek különösen nagy kockázatot jelentenek, ugyanis a vadmadarak kedvelt pihenőhelyei.

A Nébih kihangsúlyozta, hogy a madárinfluenza elleni védekezésben kiemelten fontos a baromfiállomány és a vadmadarak találkozási lehetőségének minimálisra csökkentése. Elengedhetetlen a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá - hangsúlyozták.

Az esetet az EU-s és a harmadik országok felé is jelenteni kell, ugyanakkor kereskedelmi korlátozás vadmadár fertőzés esetén nem lép életbe. A hivatal szerint a hazai előírások szigorítására egyelőre nem kell számítani, azonban a szakemberek a járványügyi helyzetet folyamatosan elemzik.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.