A három terror a színpadon

  • Kálmán C. György
  • 2014. szeptember 3.

Első változat

Kövér László „országzászlót” avatott Kispesten, és ez alkalomból az elmúlt száz év történetének sajátos vízióját tárta a hallgatóság elé. Képzeljék: 1989-ben valakik el akarták venni az államot.

Kétféleképpen lehet megítélni Kövér László házelnök (nem is túl gyakori) megszólalásait. Mondhatjuk, hogy nem érdemes odafigyelni, „a Laci már csak ilyen” (cinkos kacsintás, elnéző félmosoly – a kormánypárti csókosok oldaláról), „bolond likból bolond szél fúj” (összeszorított száj, ádáz tekintet – mindenféle ellenzéki oldalról). De azt is mondhatjuk, hogy amit Kövér mond, az előrejelzés – rögvest nekiállnak a kormány „filozófusai”, „történészei” és „politológusai” nagyszabású elméletet kanyarítani a fontos ember száján kiszaladt mondat mögé. Lesz ebből még doktrína, alapigazság, iránymutatás.

Nem tudom, hol az igazság, lehet, hogy esete válogatja – mindenesetre (hacsak nem toljuk félre mint esetleges – címeres – ostobaságot) érdemesnek látszik fontolóra venni azt, amit az Országgyűlés elnöke egy „országzászló” avatásán mondott volt nemrégen, a festői Kispesten.

false

 

Fotó: MTI

Az „országzászlók”, a tájékozatlanabbak kedvéért, a magyar lobogókat jelentik, amelyek erre a jeles alkalomra tekintettel mindenféle jelentésekkel telítődtek: „Nem a múlt kerekét akarják visszaforgatni, hanem irányt mutatnak, nyomvonalat szabnak a jövőre”, továbbá: „Azt üzenik, a nyelv- és sorsközösségben élő nemzet és annak érdekei képezik az állam fundamentumát, hogy nincs európai öntudat nemzeti öntudat nélkül, és nincs európai teljesítmény nemzeti teljesítmény nélkül. Azt üzenik, hogy összetartozunk, és a manapság liberálisnak nevezett téveszmékkel szemben ez az összetartozás az igazi záloga az egyén valódi szabadságának és méltóságának.” Tessenek belegondolni – ennyi mindent kezd hirtelen jelenteni az a három szín, és akkor még a címerről szó sem esett. Mindenki írja föl, jól tanulja meg, ezentúl ehhez kell tartani magunkat. (Kikérdezem.)

De nem ez az országzászló-avatás legfőbb üzenete. Hanem az, hogy az elmúlt száz év során három nagy támadás érte az országot, három merénylet vagy három zsarolás. A szónok színpadra állítja a három terrort. Az első kettő – nyilván – Trianon meg a szovjet megszállás. A beszédben ugyan kicsit homályosak az időpontok (a szónoknak két-három éves csúszkálás könnyedén belefér), de világos, hogy miről van szó: először elveszítettük az ország jelentős részét, ennek fejében fennmaradhatott a csonka ország; azután lemondtunk a szuverenitásról, ennek fejében legvidámabb barakként éldegélhettünk. Jó.

De három a magyar igazság, és kell egy harmadik fordulópont is, máskülönben a jövőnek történő nyomvonalszabás nem támaszkodhat biztos talajra. Szükség van annak a magyarázatára, hogy miféle elszánt szabadságküzdelem mozgatja most a nemzetet, milyen szörnyű rabiga alól szabadította fel Orbán Viktor és dicső kormánya a hazát. Szó szerint ezt mondta a házelnök:

„Miután a magyarok lemondtak történelmi országukról, és meginogtak nemzeti összetartozásukban, eljött az idő, hogy mondjanak le tulajdonképpen az államukról is. Így vált volna lehetővé mindössze egy évszázad alatt kiforgatni egy nemzetet önmagából, történelmi országából és nemzeti államából.”

Hogy mi van?

Hát az van, Kövér László szerint, hogy 1989–90-ben kaptunk (ugyan, kitől?) egy olyan „alkuajánlatot”, aminek a célja az lett volna, hogy a magyarok mondjanak le az államukról. És – folytatja – ez még ma is ismétlődő ajánlat, ők „próbálják azt ránk erőszakolni”, de nem szabad engedni, mert „mi valóban szabadok akarunk lenni”.

Isten bizony nem értem. Annyi értelmezést olvastam már a rendszerváltozásról, és persze tudom, hogy 1990 óta a jobboldal minduntalan azt szedi elő, hogy nem is volt (vagy: még nem volt, vagy: még nem teljes stb.) – de ezt még soha. Hogy az államot akarta volna bárki elvenni? És most is akarná? Mit jelenthet ez? Legszívesebben versenyt hirdetnék a helyes megfejtésre, ha nem tudnám, hogy itt abszolúte nem az az érdekes, mire gondolt (gondolt-e bármire) a szónok. Hanem az, hogy mondjon valami jó ijesztően hangzó (bár amúgy értelmetlen) fenyegetést, és ezt persze minél homályosabban fogalmazza meg, hogy mindenki rávetíthesse a saját démonait. Elveszítettem az állásom; sokkal többet kell hajtani; nagy a törlesztőrészlet; a szomszéd új autót vett, és még a tetőt is megcsináltatta; szar a tévéműsor – nyilván mindez annak a következménye, hogy valakik meg akarnak fosztani bennünket az államunktól. Még jó, hogy (mintegy 20 év spéttel, de mégis) a 2010- es, majd a 2014-es választások megvédtek bennünket.

Visszatérek az elejéhez – vállat vonhatunk, mulathatunk, dühönghetünk. Vagy: készüljünk fel rá, hogy új történelemértelmezés van születőben, jövőre már a Terror Házában fognak konferenciázni a „hiteles, jobboldali konzervatív történészek” a három ördögi ajánlatról.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.