A három terror a színpadon

  • Kálmán C. György
  • 2014. szeptember 3.

Első változat

Kövér László „országzászlót” avatott Kispesten, és ez alkalomból az elmúlt száz év történetének sajátos vízióját tárta a hallgatóság elé. Képzeljék: 1989-ben valakik el akarták venni az államot.

Kétféleképpen lehet megítélni Kövér László házelnök (nem is túl gyakori) megszólalásait. Mondhatjuk, hogy nem érdemes odafigyelni, „a Laci már csak ilyen” (cinkos kacsintás, elnéző félmosoly – a kormánypárti csókosok oldaláról), „bolond likból bolond szél fúj” (összeszorított száj, ádáz tekintet – mindenféle ellenzéki oldalról). De azt is mondhatjuk, hogy amit Kövér mond, az előrejelzés – rögvest nekiállnak a kormány „filozófusai”, „történészei” és „politológusai” nagyszabású elméletet kanyarítani a fontos ember száján kiszaladt mondat mögé. Lesz ebből még doktrína, alapigazság, iránymutatás.

Nem tudom, hol az igazság, lehet, hogy esete válogatja – mindenesetre (hacsak nem toljuk félre mint esetleges – címeres – ostobaságot) érdemesnek látszik fontolóra venni azt, amit az Országgyűlés elnöke egy „országzászló” avatásán mondott volt nemrégen, a festői Kispesten.

false

 

Fotó: MTI

Az „országzászlók”, a tájékozatlanabbak kedvéért, a magyar lobogókat jelentik, amelyek erre a jeles alkalomra tekintettel mindenféle jelentésekkel telítődtek: „Nem a múlt kerekét akarják visszaforgatni, hanem irányt mutatnak, nyomvonalat szabnak a jövőre”, továbbá: „Azt üzenik, a nyelv- és sorsközösségben élő nemzet és annak érdekei képezik az állam fundamentumát, hogy nincs európai öntudat nemzeti öntudat nélkül, és nincs európai teljesítmény nemzeti teljesítmény nélkül. Azt üzenik, hogy összetartozunk, és a manapság liberálisnak nevezett téveszmékkel szemben ez az összetartozás az igazi záloga az egyén valódi szabadságának és méltóságának.” Tessenek belegondolni – ennyi mindent kezd hirtelen jelenteni az a három szín, és akkor még a címerről szó sem esett. Mindenki írja föl, jól tanulja meg, ezentúl ehhez kell tartani magunkat. (Kikérdezem.)

De nem ez az országzászló-avatás legfőbb üzenete. Hanem az, hogy az elmúlt száz év során három nagy támadás érte az országot, három merénylet vagy három zsarolás. A szónok színpadra állítja a három terrort. Az első kettő – nyilván – Trianon meg a szovjet megszállás. A beszédben ugyan kicsit homályosak az időpontok (a szónoknak két-három éves csúszkálás könnyedén belefér), de világos, hogy miről van szó: először elveszítettük az ország jelentős részét, ennek fejében fennmaradhatott a csonka ország; azután lemondtunk a szuverenitásról, ennek fejében legvidámabb barakként éldegélhettünk. Jó.

De három a magyar igazság, és kell egy harmadik fordulópont is, máskülönben a jövőnek történő nyomvonalszabás nem támaszkodhat biztos talajra. Szükség van annak a magyarázatára, hogy miféle elszánt szabadságküzdelem mozgatja most a nemzetet, milyen szörnyű rabiga alól szabadította fel Orbán Viktor és dicső kormánya a hazát. Szó szerint ezt mondta a házelnök:

„Miután a magyarok lemondtak történelmi országukról, és meginogtak nemzeti összetartozásukban, eljött az idő, hogy mondjanak le tulajdonképpen az államukról is. Így vált volna lehetővé mindössze egy évszázad alatt kiforgatni egy nemzetet önmagából, történelmi országából és nemzeti államából.”

Hogy mi van?

Hát az van, Kövér László szerint, hogy 1989–90-ben kaptunk (ugyan, kitől?) egy olyan „alkuajánlatot”, aminek a célja az lett volna, hogy a magyarok mondjanak le az államukról. És – folytatja – ez még ma is ismétlődő ajánlat, ők „próbálják azt ránk erőszakolni”, de nem szabad engedni, mert „mi valóban szabadok akarunk lenni”.

Isten bizony nem értem. Annyi értelmezést olvastam már a rendszerváltozásról, és persze tudom, hogy 1990 óta a jobboldal minduntalan azt szedi elő, hogy nem is volt (vagy: még nem volt, vagy: még nem teljes stb.) – de ezt még soha. Hogy az államot akarta volna bárki elvenni? És most is akarná? Mit jelenthet ez? Legszívesebben versenyt hirdetnék a helyes megfejtésre, ha nem tudnám, hogy itt abszolúte nem az az érdekes, mire gondolt (gondolt-e bármire) a szónok. Hanem az, hogy mondjon valami jó ijesztően hangzó (bár amúgy értelmetlen) fenyegetést, és ezt persze minél homályosabban fogalmazza meg, hogy mindenki rávetíthesse a saját démonait. Elveszítettem az állásom; sokkal többet kell hajtani; nagy a törlesztőrészlet; a szomszéd új autót vett, és még a tetőt is megcsináltatta; szar a tévéműsor – nyilván mindez annak a következménye, hogy valakik meg akarnak fosztani bennünket az államunktól. Még jó, hogy (mintegy 20 év spéttel, de mégis) a 2010- es, majd a 2014-es választások megvédtek bennünket.

Visszatérek az elejéhez – vállat vonhatunk, mulathatunk, dühönghetünk. Vagy: készüljünk fel rá, hogy új történelemértelmezés van születőben, jövőre már a Terror Házában fognak konferenciázni a „hiteles, jobboldali konzervatív történészek” a három ördögi ajánlatról.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.